A TÁMOP 4.1.3 "Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése" című kiemelt pályázat során az Educatio Nkft. által megvalósított és megvalósítandó szakmai tevékenységek oldala.
Olaszország diplomás pályakövetése
« vissza | 1 2 3 4 |
előre »
|
A STELLA program
Diplomás pályakövetéssel foglalkozik a STELLA (Statistica in Tema di Laureati e Lavoro) program is, amely elsősorban lombardiai egyetemek egyesületének keretein belül végez kutatásokat, célját is elsősorban a lombard helyzet feltárásában fogalmazza meg.
A programban részt vevő egyetemek (2) megállapodást kötöttek egy közös adatbank kiépítésének és a kutatás koordinációjának érdekében. A program 2002-ben indult, két fő irányvonalát a diplomások profiljának feltérképezése és a diplomás hallgatók elhelyezkedési folyamatának felmérésében jelölte meg 1 és 3 évvel a diploma megszerzése után. A program stratégiai irányvonalainak eldöntésére egy tudományos bizottság alakult, amelyben minden részt vevő egyetem egy-egy küldöttel képviselteti magát. A bizottság feladatainak egyike az adatlap kérdéseinek összeállítása.
Az adatgyűjtés telefonos megkérdezés útján történik (C.A.T.I.). A megkérdezett alanyokat úgy választják ki, hogy valós értékekkel szolgáljon mind az egyetemek, a diszciplína csoportok (15), mind a diplomatípusok vonatkozásában. A STELLA program technikai kivitelezését, koordinációját, szervezését, az adatgyűjtés és feldolgozás gyakorlati megvalósítását a STELLA Tudományos Bizottságának iránymutatása szerint a CILEA (Consorzio Interuniversitario Lombardo per l'Elaborazione Automatica) nevű Tudományos Társaság hajtja végre. A kérdőíveket is a CILEA honlapján kell kitölteni, telefonon csak azokat keresik meg, akik online nem válaszolnak.
A program keretén belüli kutatások:
1. Az első pályakövetési felmérés adatgyűjtése 2005 áprilisa és májusa között zajlott. A 2003. szeptember 1. és 2004. április 30. között végzetteket kérdezték meg (tehát 12-18 hónappal a diplomaszerzés után). Ez időben a részt vevő egyetemeken kb. 15 500 diák végzett, effektív 3500 interjút készítettek, az alanyokat az egyetemek, a reform előtt és utáni beiratkozás (vecchio e nuovo ordinamento), diszciplína (area di studio, pl. "umanistica"), diploma-csoport (gruppo di corsi studio, pl. "linguistico") és egyes kurzusok (corso di studio, pl. "lingua e letterature straniere") szerint válogatták össze. A feldolgozott kutatási anyag 2005 júliusában jelent meg (155 oldal).
A kérdéseket úgy válogatták össze, hogy az eredmények összehasonlíthatóak legyenek a Központi Statisztikai Intézet hasonló jellegű vizsgálatának eredményeivel.
Az "A" csoport a diplomás profiljára vonatkozó kérdéseket tartalmazott:
- lakóhely, családi állapot, kivel él, szülők iskolai végzettsége és munkahelyi státusa.
A "B" csoport kérdései az egyetemi tanulmányok menetére, illetve az egyetem alatti munkaviszonyra vonatkozott:
- frekventáció, részt vett-e az egyetem által szervezett "munkahely megismerés en", államvizsgázott-e, mesterképzés; egyetem alatti munkaviszony, illetve más gyakorlat, stage stb.,
- idegen nyelvi jártasság; informatikai ismeretek.
A "C" csoport a foglalkoztatottságot kutatja: foglalkoztatott, munkát kereső/nem kereső, tovább tanuló.
"C1" kérdései a foglalkoztatottaknak:
- a foglalkoztatás jellege (állandó, alkalmi, több alkalmi, full-time, part-time),
- heti hány órás foglalkoztatottság,
- mikor (év, hónap) kezdett munkát keresni és mikor talált (év, hónap),
- a foglalkoztatás jogi jellege: alkalmazott, és a munkaszerződés jellege önálló, szabad foglalkozás, vállalkozó, konzulens,
- betöltött pozíció: vállalkozó, felső vezető, igazgató, parlamenti képviselő, szabad foglalkozású,
- milyen szakképesítés: középvezető, beosztott, kereskedelmi és szolgáltatási alkalmazott, illetve egyéb,
- foglalkoztatottság: magán/köz; illetve a gazdasági szektor,
- milyen módon talált munkát (hirdetés, közvetítő, pályázat, egyetemi adatbank, rokonok, barát, prof. segítsége, stage stb.),
- mennyire találja koherensnek a beosztást a végzettséggel,
- az egyetemi képzés adekvát-e a beosztással,
- mennyire megelégedett a beosztással,
- mennyire áll arányban a fizetés a diploma megszerzésére fordított erőfeszítéssel,
- fizetési kategória,
- munkájához szükséges-e az egyetemi diploma,
- jövőre vonatkozó szándék: megtartja, keres mást, szektorban, máshol,
- megelégedettség mértéke (0-10) pl. fizetés, karrier, társadalmi hasznosság, presztízs, személyes kapcsolatok a munkahelyen,
- hány alkalmazottat foglalkoztató a munkahely és székhelye (helyben, járásban, megyében ).
"C2" kérdései a munkát keresőknek:
- milyen módon keres munkát és mióta (év, hónap)
- foglalkoztatottsági preferenciák (magán/közalkalmazott, autonóm, full-time, part-time, földrajzi elhelyezkedése, foglalkoztatottság nem a szakmában, minimum fizetés (euró),
- munkaszerződés jogi jellege,
- fontossági szempontok az elvárt munkával kapcsolatban (0-10) fizetés, karrier, társadalmi hasznosság,
- presztízs (ugyanaz, mint a megelégedettség mértéke)
- miért keres munkát.
"C3": diploma (3 éves) utáni képzés típusa.
"C4": aki nem dolgozik és nem is keres - miért?
A "D" csoport kérdései az egyetem értékelésére vonatkozott:
- újból beiratkozna-e egy egyetemre?
- ugyanarra az egyetemre és karra?
2. A második felmérés adatgyűjtése 2006 áprilisában történt. Azokat a diplomásokat célozták meg, akik 2004. május 1. és december 31. között szerezték meg diplomájukat, 6277 volt diákot kerestek meg a 23 969 végzettből. (A 6277-es minta előre el volt döntve, addig telefonáltak, amíg nem érték el).
A feldolgozás eredményét egy vaskos, 310 oldalas dokumentumban jelentették meg, ezúttal egyetemekre lebontva is értékelve az adatokat. A kutatás nagy hangsúlyt fektetett a reform előtti és az új típusú diplomák "értékének" összehasonlítására (az előző évhez képest a reform előtti diplomások aránya 71,5 százalékról 54,9 százalékra csökkent). A kérdések kisebb eltérésektől eltekintve ugyanazok voltak, mint az első felmérésben.
3. A harmadik felmérés újdonságait az adta, hogy naptári év szerint végezte a kutatást, illetve jelentősen megnövelte a megkérdezett diplomások számát. 2005-ben a programhoz kapcsolódó egyetemeken 23 770 diák szerzett diplomát, ebből 14 702 főt értek el a kérdőívek. Az adatfelvétel két lépésben történt: először 2006 novemberében a 2005. január és július között végzetteket, majd 2007 áprilisában a 2005. augusztusban és decemberben végzetteket kérdezték meg.
A kutatási adatok még vaskosabb dokumentumban kerültek feldolgozásra (393 oldal), ami abból adódott, hogy újabb szempontok vettek bele a vizsgálatba, egyrészt a felsőoktatási reformmal kapcsolatosan (3 éves diploma, 1 ciklusos diploma, +2 éves), másrészt (bizonyos média nyomás hatására) a mobilitás pozitív értékelésének szükségességéből adódóan. Folytatva az előző tanulmányok menetét, az adatok földrajzi megoszlás és egyetemek szerint lebontva kerültek feldolgozásra. Két jelentős Dél-Olaszországi egyetem (Universita degli Studi di Palermo és Universita di Napoli, Federico II.) megjelenése érdekes adatokat szolgáltatott a "két Olaszország" sajátosságaira.
(2) Universita degli Studi di Bergamo, Universita degli Studi di Brescia, Universita degli Studi dell'Insubria, Universita degli Studi di Milano, Universita degli Studi di Milano-Bicocca, Universita degli Studi di Pavia, Universita di Pisa, Scuola Superiore di Studi Universitari e Perfezionamento Sant'Anna di Pisa.
- 1. A statisztikai intézet felmérései
- 2. ALMA LAUREA program Bolognában
- 3. A lombardiai STELLA program
- 4. Egyéb pályakövetési gyakorlatok, programok