A TÁMOP 4.1.3 "Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése" című kiemelt pályázat során az Educatio Nkft. által megvalósított és megvalósítandó szakmai tevékenységek oldala.
Diplomás pályakövetés Lengyelországban
« vissza | 1 2 3 4 5 6 |
előre »
|
A legfrissebb országos pályakövetési vizsgálat - a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felvétele
A lengyel Szociális és Munkaügyi Minisztérium (Ministerstwo Pracy i Polityki Społecznej) Munkaerő-piaci Osztályán 2006. január és 2007. december között a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív program keretében valósította meg A végzett diákok szakmai aktivitásának vizsgálata az "Első munkahely" [3] program végrehajtásának összefüggésében elnevezésű kutatási projektet. Jelenleg ez a legfrissebb országos pályakövetési vizsgálat.
A vizsgálatot munkaerő-piaci elemzéssel és a diplomások pályakutatásával foglalkozó kutatókból és szakértőkből álló csapat végezte. A vizsgálat főleg azokra a személyekre fókuszált, akik nemrég fejezték be az iskolát/egyetemet, és éppen aktívvá váltak a munkaerőpiacon. Ebből sok hasznos információ született arra nézve, hogy milyen az oktatás minősége, és mennyire felel meg a munkaadók elvárásainak.
A projekt végrehajtásával egy magán kutatóintézetet, az ASM - Kutatási és Piacelemzési Centrumot bízták meg. A kutatóintézet a végzett hallgatók munkaerő-piaci aktivitását vizsgálta a felsőoktatási intézmény elhagyását követően. Az alábbi kérdésekre kereste a választ:
- Milyen a diplomaszerzést követő első munkahelye, hogyan szerezte, valamint az ezzel kapcsolatban felmerülő nehézségek.
- A végzettek munkatapasztalatai (milyen munkája van, szakmában dolgozik-e vagy sem, milyen a jövedelme, elégedett-e a végzett munkával stb.).
- A végzettek hogyan és mikor keresik az első munkát.
- A végzettek mennyire használják ki azoknak az intézményeknek és programoknak a segítségét, amelyek a munkaerőpiacra való bekerülését támogatják, segítik (Megyei Munkahivatalok).
- A végzettek területi mobilitása (munkahely miatti migráció).
- A végzettek továbbképzési tervei (kurzusok, tréningek, tanulás folytatása).
- A végzettek munkanélküliségének és a szakmai passzivitásának okai.
- A fiatalok hogyan értékelik az Első munka programot, melynek fő célja annak elkerülése, hogy a hallgatók az oktatás befejezése után munkanélkülivé váljanak és azok is maradjanak.
Az elvégzett vizsgálatból az ASM - Kutatási és Piacelemzési Centrum riportot készített, amelyet két független szakértő (prof. Irena Kotowska es dr. Michal Boni) hagyott jóvá.
A projekt finanszírozása
A projektet az Európai Unió támogatásával valósították meg - az Európai Szociális Alap Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Programja keretében.
A vizsgálat jellemzői
A vizsgálat kiterjedése országos. A végzettek több kohorszát veszi figyelembe - a kutatás mindazokra kiterjedt, akik 1998. január 1. és 2005. december 31. között fejezték be tanulmányaikat (nem csak egyetemet), tanulmányaik befejezésekor legfeljebb 27 évesek voltak, az utolsó és azt megelőző oktatási szakasz között nem volt hosszabb szünet, mint 12 hónap, és abban az alrégióban laknak, ahol a mintaválasztás történt.
Mintavétel: kétfokú, rétegzett, az első fokon a választás különféle valószínűségével. Területi mintavétel (TERYT rendszerét használtak - TERYT az ország területi felosztásának rendszere, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) a népszámlálási vizsgálatoknál és reprezentatív vizsgálatoknál használ.
Lengyelországra a mintavétel nagyságát 20 181 háztartásban állapították meg. A minta megyénkénti megoszlása többek között a megyét alkotó alrégiók számától függött. A minimális mintát alrégiónként 385 háztartásban, megyénként pedig 1068 háztartásban állapították meg.
A vizsgálat típusa - kérdőíves vizsgálat. A vizsgálatot összetett volta miatt (széles körű vizsgálati eszköz, magas mintaszám (20 181) és a vizsgálati gyakorlat miatt) próbakérdezés előzte meg. A próbakérdezés N=105 mintán zajlott, melynek eredményeit nem vonták össze a célvizsgálat eredményeivel, mivel a kérdőíven a próbakérdezést követően változtatásokat hajtottak végre. A próbakérdezésnek az volt a célja, hogy a kérdőívet, az adatbázist és a megkérdezettek kiválasztási módszerét (random route módszer - minden ötödik lakásban való megkérdezettek megkeresése) helyesség szempontjából ellenőrizzék.
A célvizsgálatot 2006. október és 2007. február között végezték, beleszámítva ebbe az időbe a regionális képzéseket, a terepen történő adatgyűjtést, ellenőrzési folyamatot. A vizsgálatot kérdőívvel, személyes lekérdezés segítségével végezték - fontos volt a közvetlen kapcsolat a megkérdezettekkel. A lekérdezés helyszíne legtöbb esetben a kérdezett lakása, időnként a kérdezettek igényeihez igazodva más helyen történt. A lekérdezést 2006. november 11. és 2007. február 22. között hajtották végre, egy lekérdezés átlagos időtartalma 1 óra volt.
Az ASM Kutatási és Piacelemzési Centrum a vizsgálatról egy riportot készített, melyet a Munkaügyi és Szociális Minisztérium és Közalkalmazottak Országos Szervezete internetes oldalán tettek közzé.
A vizsgálat céljai
- A végzett diákok karrierútjának meghatározása, azokat a tényezőket megvilágítva, amelyek meghatározzák a szakmai pályát, különös tekintettel azokra a tényezőkre, melyek az első és a jelenlegi munkahely megszerzését befolyásolták.
- Szakmai felkészültség jellemzőinek meghatározása és megfeleltetése a munkaadó elvárásaihoz.
- Annak meghatározása, hogy a végzettek mennyire élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a munkaerő-piaci integrációjukat elősegítő intézmények nyújtanak, valamint ezen intézmények hatékonysága mennyire növekszik.
- A Megyei Munkahivatalok valódi helyzetének meghatározása a végzettek munkaerőpiacra történő integrációjának tükrében.
[3] "Első munkahely" címen 2002 óta kormányzati projekt fut, melynek célja a végzettek munkaerőpiacon való aktivizálása, munkanélküliségtől való megóvása.
- 1. Központi vizsgálatok
- 2. Intézményi kutatások: Krakkói Műszaki Egyetem
- 3. Egyéb intézményi vizsgálatok
- 4. A legfrissebb: a szociális minisztérium felvétele
- 5. A minisztériumi vizsgálat tartalma
- 6. Karrier irodák, végzett diákok egyesületeinek felmérései