A TÁMOP 4.1.3 "Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése" című kiemelt pályázat során az Educatio Nkft. által megvalósított és megvalósítandó szakmai tevékenységek oldala.
Diplomás pályakövetés Kanadában
« vissza | 1 2 3 4 |
előre »
|
Regionális felmérések
British Columbia Főiskolai és Intézményi Hallgatói Eredmények Projekt (College and Institute Student Outcomes [CISO] Project)
A CISO a British Columbia Felsőoktatási Minisztériuma (Ministry of Advanced Education - AVED) által koordinált projekt, amelynek célja, hogy a tartomány oktatási kormányzata és felsőoktatási intézményei megfelelő hallgatói visszacsatoláshoz jussanak, s - többek között - ennek segítségével magas színvonalú és releváns felsőoktatási rendszert tartsanak fenn.
A CISO projekt keretében évente kérdezik le a 9-20 hónappal korábban diplomát szerzett volt hallgatókat; a kérdések elsősorban arra vonatkoznak, hogy mit tettek a végzettek a tanulmányaik befejezése óta, illetve, hogy - ennek tükrében is - elégedettek-e a képzéssel, amit korábban kaptak. British Columbia kormányzata 1988 óta működteti ezt a projektet. A felmérés eredményeit felhasználók köre a következő:
- felsőoktatási intézmények - azért, hogy fejlesszék a képzéseiket és a szolgáltatásaikat;
- British Columbia Felsőoktatási Minisztériuma - a felsőoktatás ágazati szintű fejlesztése céljából;
- leendő diákok - annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozzanak a jelentkezéskor.
Adatgyűjtés
Az adatgyűjtést British Columbia Statisztikai Hivatala (BC Stats) végzi az Eredmények Munkacsoport (Outcomes Working Group - OWG) megbízásából. AZ OWG képviseli British Columbia Felsőoktatási Minisztériumát, a felmérésben részt vevő főiskolák, egyetemek, intézetek, a Thompson Rivers Egyetem és egyéb oktatási szervezetek érdekeit. Az adatgyűjtés évente történik. (1)
Kérdések
A volt hallgatóktól számos, a munkájukra és a további tanulmányikra vonatkozó kérdésre kérnek választ a diplomázás óta eltelt időszakra vonatkozólag. A tanulmányaikra - kurzusok, képzési programok, szakok - vonatkozó speciális kérdésekre is válaszolniuk kell, továbbá azt is megkérdezik tőlük, hogy összességében mennyire voltak elégedettek tanulmányi élményeikkel. Ehhez kapcsolódik még minden évben egy-egy specifikus kérdéssor, amely lehetővé teszi bármilyen téma mélyebb elemzését. Az 1995 és 2007 közötti kérdőívek elérhetők a CISO honlapján . A 2007-es kérdéssor főbb elemei a következők:
- bevezető kérdések;
- a befejezett és az azóta folytatott képzésekre vonatkozó kérdések (milyen képzésen vett/vesz részt; melyik intézményben; hogy értékeli a képzést, amin részt vett; volt-e gyakornok, ha nem, miért nem, ha igen, hol);
- munkára vonatkozó kérdések (a válaszadás idején dolgozik-e; tanulmányai mellett dolgozik-e; minek tartja magát: munkavállalónak vagy hallgatónak; hány munkahelye van; hány órát dolgozik hetente; munkaviszonyban van-e, vagy megbízással dolgozik; melyik ágazatban dolgozik; mennyit keres; mennyi az órabére; mennyire volt hasznos a képzés a vállalt munkája szempontjából);
- diákhitelre vonatkozó kérdések (kapott-e kormányzati diákhitelt; mennyi diákhitelt vett fel; máshonnan szerzett-e forrást a felsőoktatási tanulmányaihoz; megszakította-e a tanulmányait anyagi okok miatt).
Az információ felhasználása
1. Felelősségi célokra: a hallgatói pályakövetési rendszerből származó adatok fontos információt hordoznak az állam számára a felsőoktatás állapotáról. Az adatok segítik a kulcsfontosságú teljesítményindikátorok kialakítását, amelyeket a felsőoktatási minisztérium használ fel a felsőoktatási intézményrendszer hatékonyságának felbecsülésére.
2. Értékelésre és képzésfejlesztésre: az adatokat menedzserek és egyéb döntéshozók használják a British Columbia-i felsőoktatási rendszerben. Az intézmények képzésekért felelős alkalmazottai és a felsőoktatási minisztérium arra használják az adatokat, hogy megváltoztassák vagy fejlesszék a képzéseket, a munkaerő-piaci elemzők pedig arra, hogy meghatározzák a munkaerő-utánpótlást és -igényt British Columbiában.
Annak érdekében, hogy jól informált, értelmes választást hozzanak, a volt felsőoktatási hallgatóknak a képzések minőségéről alkotott véleménye fontos információforrás a leendő hallgatók számára. Középiskolai és főiskolai tanácsadók arra használják a rendelkezésre álló információkat, hogy segítsék a hallgatókat a tanulmányok tervezésében. Munkaügyi és képzési tanácsadók számára úgy válik használhatóvá az adathalmaz, hogy ezek alapján olyan oktatási, képzési programok támogatására tesznek javaslatot, amire "ügyfeleiknek" szükségük van.
Az adatok felhasználása
A CISO adatainak felhasználása a Hallgatói Pályakövetés Jelentési Rendszeren (Student Outcomes Reporting System - SORS) keresztül lehetséges, ami egy webalapú interaktív eszköz, és az elmúlt 13 év adatait teszi hozzáférhetővé. Az adatokat intézményi kutatók és a Felsőoktatási Minisztérium munkatársai használják. A használathoz regisztráció , a belépéshez felhasználónév és kód szükséges.
Egy felhasználóbarát interfész a technikai képzettséggel nem rendelkező felhasználók számára is lehetővé teszi, hogy egészen speciális és összetett kérdésekre is választ kapjanak. A rendszer egyes intézményekről, de a teljes tartományról is biztosít adatokat, amelyeket minden évben megújítanak. Ugyan a CISO projekt sokat változott az elmúlt majdnem másfél évtizedben, de nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a számítási módszerek megegyezőek maradjanak. Létezik a SORS-nak egy könnyített, úgynevezett SORS Lite változata is, amely szintén a CISO honlapján érhető el. Ehhez nem szükséges a regisztráció és a belépés, bárki számára elérhető.
Az adatok felhasználásáról külön szabályozás rendelkezik, amely a CISO honlapjáról letölthető . Az adatokat az OWG felügyeli, azokhoz teljes hozzáférése - leszámítva a szó szerinti válaszokat, amelyek senki számára nem nyilvánosak - csak a projektben résztvevő intézményeknek és a Felsőoktatási Minisztériumnak van. A külső adatfelhasználóknak - akik lehetnek kutatók, kutatóműhelyek, minisztériumok vagy kormányzati szervek, társadalmi szervezetek stb. - kizárólag annyi időre biztosítanak hozzáférést az adatokhoz, amit a kutatásuk indokolttá tesz. A külső adatfelhasználóknak meg kell indokolniuk kutatási tervüket, továbbá viselniük kell az adatok hozzáférhetővé tételének költségeit. A kutatási kérvényt a BC Stats-nak kell leadni, és az OWG dönt róla; a várható költségekről még a hozzáférés előtt előzetes számítást kapnak a kérvényezők. A 2007-es vizsgálat előzetes eredményei már elérhetők a CISO honlapján.
(1) A 2006-os felmérés során 16 248 volt British Columbia-i diplomást hallgatót kérdeztek meg.
- 1. Decentralizált oktatás, központi pályakövetéssel
- 2. NGS: mintavétel, számítás, értékelés
- 3. Pályakövetés British Columbiában
- 4. Egyéb regionális és intézményi felmérések