felvi.hu


Stratégiaalkotás a hazai művészeti felsőoktatásban

2009.12.03

A művészeti felsőoktatási intézmények többsége az utóbbi évtizedben szembesült monopolhelyzete elvesztésével, ekkor merült fel belső szükségletként a stratégiaalkotás gondolata. A következő írás négy magyar művészeti egyetem, illetve főiskola eltérő szintű stratégiai dokumentációját tekinti át az AVIR (Adatbázis Alapú Vezetői Információs Rendszer) projektre való előkészületek kapcsán.

Művészeti felsőoktatási intézmények új erőtérben

A művészeti felsőoktatási intézmények számos tekintetben igen sajátos, olykor egymással sem könnyen összevethető jellegzetességet mutatnak. Ilyen a képzésben résztvevők életkori eltérése a felsőoktatás nagy átlagától (pl. balettművész-képzés 10 éves kortól, mesterképzések idősebb korban), vagy a képzési területek behatároltsága egy intézményen belül, amiből szükségszerűen következik a kis (de legfeljebb közepes) méret, az oktatók között a művésztanárok speciális státusza, a kontaktórák magas száma és az egyéni oktatás (mester-tanítvány viszony). Ezeket a sajátosságokat figyelembe veszi a felsőoktatási törvény (144. §), a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) pedig speciális, erre a célcsoportra kialakított értékelési eljárásrendet és kritériumrendszert állított fel (MAB 2008/1/VI.b sz. határozat).

A magyar művészeti felsőoktatási intézmények számára a stratégiaalkotás különös jelentőséggel bír ma, amikor e képzőhelyek látványosan elvesztik monopóliumukat az országhatárokon belül és kívül (az európai felsőoktatási térség létrejöttével) egyaránt. Valamennyi oktatott művészeti területen megjelentek a tudományegyetem keretei között létesített, konkurenciát jelentő szakok, a közép- és felsőfokú képzést kínáló magánintézmények és a felsőfokú szakképzésben előretörő piaci versenytársak. A nemzetköziesedés is kihívások elé állítja az intézményeket: a mesterkurzusok, fesztiválok, hallgatócserék mellett az együttműködési lehetőségek sokkal szélesebb palettájára van lehetőség, sőt kényszer. A hazai közoktatás mint a munkaerőpiac része szintén új igényeket támasztott az elmúlt évtizedben, amikor a tánc, a dráma, a média oktatás bekerült a közoktatás rendszerébe, de tömeges új munkaerőpiaci lehetőséget teremt a televíziózás digitális átállása is.

A művészeti felsőoktatás a Bologna-folyamatban

A művészeti felsőoktatás sok területén az intézmények élnek a Bologna-folyamatban létrehozott három éves alapképzés adta lehetőségekkel, és szűkebb szakmát adó első diplomát kínálnak, amely a mesterképzésben egy tágabb művészeti terület megismerésével bővíthető. Ugyanakkor számos területen a képzés jellegéből adódóan megmaradt az osztatlan képzési mód, az alapképzés-mesterképzés lépcsői nem honosíthatók meg.

A mesterképzés és a PhD/DLA képzés területén sok esetben problémát jelent a megfelelő tudományos fokozattal bíró oktatók kívánt arányú foglalkoztatása, különösen annak fényében, hogy a művészeti díjaknak a tudományos fokozattal való egyenértékűsége a közeljövőben megszűnik. A PhD/DLA képzéseknél a tudományos kutatás/művészeti alkotás teljesítménymérésének kritériumrendszere nem kidolgozott, nehezen értelmezhető.

Az egész életen át tartó tanulás jegyében szerveződő képzések sikertörténetet jelenthetnek a művészeti felsőoktatás számára, elsősorban a művészképzés után a pedagógusképzésben, illetve a tudományos fokozatokért újabb képzési ciklusba beiratkozók jelentik a célközönséget, de számos, tanfolyami jellegű képzésre is igény mutatkozik a területen.

Az elemzés tárgya és céljai

Az alábbiakban a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Magyar Képzőművészeti intézményfejlesztési tervei (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemé nem áll rendelkezésre) kerülnek górcső alá, elsősorban abból a célból, hogy kiderüljön, melyek azok a jellemző jegyek, amelyeket számításba kell venni e speciális intézményi körben az intézménystratégia megfogalmazása, illetve az ennek hatékony megvalósítása érdekében bevezetendő vezetői információs rendszer és mutatószámkészlet kialakításakor.

Az elemzés támaszkodik az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) által a felsőoktatási intézmények számára kiküldött körlevélre (2007. november), amely az intézményfejlesztési tervek kötelező elemeit írja elő, a Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak az intézményfejlesztési tervekben alkalmazott mutatószámokkal kapcsolatos elemző tanulmányára (2008. november), valamint a MAB már említett, a művészeti felsőoktatási intézmények párhuzamos akkreditációjához kidolgozott követelményrendszerére (2008. január).

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) intézményfejlesztési terve

A MOME-n a stratégialakotásnak már hagyománya van, az intézmény nem az OKM felkérésére készített először átfogó intézményfejlesztési tervet. A jelenlegi terv a korábbi, hasonló célú dokumentum kimunkálásnak, megvalósításának és monitorozásának tanulságain túl háttértanulmányokra, felmérésekre és elemzésekre is hivatkozik, amelyek nagyobb részt az intézmény saját elméleti műhelyeiben készültek. Az intézmény az ezredforduló óta rendelkezik hasonló célú dokumentummal, amelynek struktúrája, valamint kimunkálásának az oktatókat, hallgatókat és az adminisztratív dolgozókat is a folyamatba bevonó, iteratív mechanizmusa is kialakult, az intézményi kultúra részévé vált. Az OKM körlevele és az abban megfogalmazott követelmények nem tették lehetővé e működő struktúra megtartását, hanem kötelezően előírt szempontrendszert tettek követendővé. Ez láthatólag megakasztotta a folyamatokat, és - szerencsére csak kisebb mértékben - átformálta az intézményfejlesztési terv struktúráját is.

A MOME intézményfejlesztési terve átfogó képet nyújt az intézmény helyzetéről, önértékeléséről, céljairól a hazai és nemzetközi művészeti és kapcsolódó felsőoktatási szektoron belül, a nemzetközi kapcsolati hálóban rejlő lehetőségekről, valamint a hazai és nemzetközi kulturális és gazdasági élet lehetséges kapcsolódási pontjairól. Elmondható, hogy a MOME-n erőteljesen jelen van a stratégiai gondolkodás, a kritikai szemléletű helyzetelemzéstől a távlati célok kitűzéséig és a megvalósítás útjainak, konkrét cselekvési terveinek kidolgozásáig. A stratégiai célok és az ez irányba tett lépések intézményen belüli tudatosítása is szerepel a belső PR célkitűzései között.

Ugyanakkor első pillantásra hiányosságnak tűnik, hogy a célok megvalósításának irányába tett lépések hatékonyságának monitorozására nem dolgoztak ki jól és könnyen használható eszköztárat. Az OKM által javasolt mutatók egy részét kötelezően beemelték az intézményfejlesztési terv megfelelő alpontjába, ám ezek a mutatók igen kevéssé alkalmasak az alaposan kimunkált intézményi célok felé tett lépések sikerességének mérésére. A monitorozás azonban már a korábbi intézményfejlesztési tervek végrehajtásakor is megvalósult, mégpedig az intézményben már működő Minőségügyi Rendszer keretében, a szenátus minőségi bizottságának munkaszervezeteként. Ugyanezen szervezet felelős a MAB-nak benyújtandó dokumentumok létrehozásáért is.

A Minőségügyi Rendszer részeként kimunkált mutatószámkészlet, amely az intézményfejlesztési terv mellékletét képezi, sok tanulsággal szolgálhat más (művészeti) felsőoktatási intézmények számára is, s egy esetlegesen készítendő „jó gyakorlatok" tárába is bekerülhet.

A MOME és általában a művészeti felsőoktatás különlegessége, hogy a K+F szempontrendszerét átértelmezi: a kutatás-fejlesztés-alkotás-innováció (K+F+A+I) négyes fogalmáról beszél, illetve az alkotási módok, a művészi kifejezési formák megújítása kerül a középpontba.

A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) intézményfejlesztési terve

A MTF történeti okoknál fogva, illetve a képzés sajátosságai miatt is speciális helyzetben van a hazai felsőoktatási intézmények között. Az MTF illetve jogelőd intézményeinek fő profilja a klasszikus balettművész-utánpótlás megteremtése volt, ami jellemzően nem az átlagos felsőoktatási életkorban történik (a balettművész képzés legkésőbb 10 éves életkorban kezdődik és húszas éveik elején már aktív művészként dolgoznak a „hallgatók").
A MTF viszonylag fiatal a felsőoktatási intézmények között, képzési rendszerében ma is dominálnak a nem standard képzési formák, a közoktatás, illetve a felnőttképzés, átképzés körébe sorolható tevékenységek, ugyanakkor új szakok, szakcsoportok is indulnak a táncművész- és koreográfusképzés területén, illetve a tánc mint közoktatási tantárgy megjelenése új kihívások elé állította a tanárképzést is.

A felsőoktatási intézmény státusz ebben az esetben tehát nem magától értetődő, magának az intézménynek a számára sem, a helyzetet tovább nehezíti, hogy a tánctudomány mint akadémiai diszciplína (bizottság) nem létezik, ilyen jellegű kutatócentrum is csak az elmúlt évben jött létre az egyetem égisze alatt. (Egy Tánctudományi Kutatóközpont létrehozását az intézményfejlesztési terv fontos célként jelölte meg, ez időközben a honlap tanúsága szerint meg is valósult).

A táncművész életpálya és a képzési ciklus fiziológiai szempontú megkötöttségei igen nehezen egyeztethetők össze az OKM szempontrendszerében megfogalmazott általános elvárásokkal. A táncművész-képzés gyakorlatorientált, nem a hagyományos felsőoktatási életkorhoz kötött, a résztvevők egyetemi oktató/hallgató viszonyokkal csak részben írhatók le, a képzésben kulcsszerepet játszanak a művésztanárok. A képzési ciklus mintegy „megszakad" a táncművész karrier beindulásával, ám a szakmai nyugdíj után az átképzés (koreográfus, táncpedagógus, szakíró stb.) kerül napirendre.

A művésztanár kategória bevezetésére a művészeti felsőoktatásban csak a közelmúltban került sor, többek között azért, mert a hallgató/(minősített) oktató létszámadatok értelmezhetetlenek voltak a művészeti felsőoktatásban, ahol a hallgatók képzésével jelentős számban foglalkoznak gyakorló alkotóművészek, akiknek azonban nem célja a (minősített) tudományos karrier. A képet tovább árnyalja, hogy 2010-től a művészeti díjak nem számíthatók át tudományos fokozattá a felsőoktatási intézmények nyilvántartásában, vagyis egy Kossuth-díjas táncművész mint oktató nem számít majd a felsőoktatásban minősített oktatónak.

A TMF csak az OKM kérésére fektette le írásban fejlesztési tervét, a dokumentum a MOME anyagával ellentétben nem utal arra, hogy átfogó intézményi (oktatók hallgatók bevonásán alapuló) előkészítő munka eredményeként jött volna létre, inkább adminisztratív szempontú összeállítás benyomását kelti. Az intézményben a dokumentum tanúsága szerint a belső kommunikáció támogatása igen szegényes: az adminisztratív munkatársakon kívül csak a tanszékvezetők rendelkeznek számítógéppel, a belső informatikai hálózat széttagolt, a vezetői információs rendszer létrehozásáról megszervezendő értekezlet az intézményfejlesztési tervben célkitűzésként szerepel. Ugyanígy a feladatok közé sorolja az intézményfejlesztési terv a monitorig indikátorainak kidolgozását is.

A TMF most van kilépőben a klasszikus balett mint fő irány és az Operaház és néhány vidéki balett-társulat mint kizárólagos foglalkoztatók szabta szűk határok közül. Ezt a képet persze már korábban is árnyalta a néptáncos, koreográfus stb. képzések megléte, ám ezek a klasszikus balettművészképzés, mint főirány mellett voltak jelen, nem pedig az intézményi stratégiában a súlyukat, szerepüket változtatni képes elemekként. Mára ez a helyzet alapvetően megváltozott. Ugyanez elmondható a különböző képzési formáknak az intézményen belüli helykereséséről. Szintén most szembesül az intézmény a hazai konkurens képzések megjelenésével, erre azonban érdemi reakciókat nem mutat. Ugyancsak most ébredezik a figyelem a mesterkurzusokon túlmutató nemzetközi kapcsolatom iránt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) intézményfejlesztési terve

A MOME-hez hasonlóan az SZFE sem először készít hasonló célú dokumentációt, s ez meg is mutatkozik a tervek kiforrottságában és a műfaj megvalósításának módjában, színvonalában egyaránt.
Az SZFE, hasonlóan a TMF-hoz, néhány éve még monopolhelyzetben volt az adott művészeti terület felsőoktatási piacán, ám ez a helyzet radikálisan megváltozott, mind az állami felsőoktatás, mind a magán- és állami köz- és szakoktatás indít konkurens képzéseket. Az SZFE-n végzettek potenciális felvevőpiaca is átalakulóban van, elsősorban a drámapedagógia (közoktatás) és a digitális átállás (televíziózás, médiakonvergencia) támaszt új igényeket. Az intézményfejlesztési terv alapján az SZFE tudatos stratégialkotással keresi a válaszokat ezekre a helyzetekre. Az intézmény sok rokonságot mutat a kisebb művészeti felsőoktatási intézményekkel, amennyiben képzéseinek egy része erősen gyakorlatorientált, a kontaktórák jelentős része kis létszámú (10 fő alatti) évfolyamokat érint, vagy egyéni oktatást igényel, vagyis a hallgató/oktatói arányszámok a hallgató/oktató/adminisztráció arányok nem összevethetők más felsőoktatási intézmények ilyen jellegű adataival. Az oktatás rendkívül széttagoltan, számos telephelyen, bérleményekben ill. partneri együttműködések alapján történik, illetve eszköz- és helyigényes is.

A meglehetős háttérmunkáról árulkodó dokumentum árnyalt képet ad a színház- és filmművészeti felsőoktatás nemzetközi és hazai trendjeiről, az SZFE-nek a hazai képzés (nemcsak a felsőfokú) minőségbiztosításában betöltendő szerepéről, a színház- és filmművészeti szakmák egyre szélesedő palettájának megfelelő, változatos képzési formák és szakirányok bevezetésének konkrét terveiről, a nemzetközi beágyazódás erősítésének szükségességéről és módjairól. Az intézmény egy sor konkrét fejlesztési célt fogalmaz meg (pl. a minősített oktatók számának emeléséről, az átlagéletkor csökkentéséről, a saját bevételek emeléséről), amelyekhez időről-időre konkrét mutatószámokat is rendel.

A szerteágazó fejlesztési célok elérését a MAB által is javasolt, bergeni egyezményen alapuló, illetve az ISO 9004 szabvány felhasználásával készült minőségirányítási rendszerrel kívánják megvalósítani. Fontos kiemelni, hogy az SZFE arra törekszik, hogy „a művészeti felsőoktatás területére jellemző úttörő jelentőségű minőségirányítási akciókat" dolgozzon ki, amelyek révén referenciahellyé válhat a többi hasonló felsőoktatási intézmény számára.
A monitoringot a MOME-hoz hasonlóan az SZFE is a már működő Minőségfejlesztési Bizottság hatáskörébe utalja. Az SZFE a 2004-es HEFOP pályázat keretében kidolgozott intézményfejlesztési stratégiához mutatószámrendszert is készített, amely „a múlt teljesítményét tükröző pénzügyi és folyamatsikerességi mutatókat a jövő teljesítményét leginkább befolyásoló tényezőkről informáló indikátorokkal ötvözi." A jelenlegi intézményfejlesztési terv monitorozással kapcsolatos alfejezete erre hivatkozik, ezt azonban bővebben nem mutatja be, a megfelelő kötelező pontban többségében az OKM mutatóit listázza az előírásnak megfelelően.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) intézményfejlesztési terve

Az MKE mintegy 500 hallgatójával közepes méretű művészképző felsőoktatási intézménynek számít, s mestercentrikus képzést folytat. Az intézmény fontos célként jelöli meg, hogy a művészképzés unikális jellegét tudatosítsa és elfogadtassa az ágazatirányításban szerepet játszó intézményekkel, a felügyeletet gyakorló hivatalokkal és testületekkel.

A képzőművészképzés jellegéből adódóan az oktatott szakok többsége a Bologna-rendszer bevezetése után is osztatlan marad, ez alól kivételt csak a látványtervező-képzés jelent. A műtermi képzés sajátosságaiból adódóan itt is más mércék alkalmazandók a hallgató-oktató arány, illetve a képzés helyigényének a megítélésekor, mint a tudományegyetemi általános standardok.

A DLA képzés bevezetésével felmerült a szakterület publikációs tevékenységének mérése, amely számos problémába ütközik, s nem csupán Magyarországon. A képzőművész szakma nemzetközi gyakorlatában sincsen konszenzus ez ügyben. Fölhívják a figyelmet arra, hogy a PhD képzés nem állítható automatikusan párhuzamba a DLA képzéssel, a PhD terminológia sem alkalmazható változtatások nélkül a DLA esetében.

Az MKE a stratégiai célok megvalósulásának mérését egy hatékonyság-értékelési rendszer bevezetésével látja megvalósíthatónak, ám az itt használandó mutatószámok a dokumentum szerint még kialakítandók. Erre a minőségirányítási program keretében látnak lehetőséget, kulcsfontosságú eredménymutatók kialakítását tervezik. E mutatók kidolgozását a dokumentum rektor, a rektorhelyettesek, a gazdasági főigazgató, a jogász és a tanulmányi hivatal vezetője hatáskörébe sorolja, konkrét felelősöket az egyes mutatókért azonban nem jelöl meg, a mutatókkal kapcsolatban pedig csupán általános, elméleti megfontolásokat ad meg.

Következtetések, ajánlások

Az áttekintésben szereplő intézményfejlesztési tervek közül a MOME és az SZFM által kidolgozott a legkiforrottabb, s egyértelműen az oktatók, a menedzsment és a hallgatók közös munkájának eredményét tükrözi. A TMF-én, de leginkább az MKE dokumentumán érezhető legkevésbé az intézményi közös gondolkodás megléte, ezek az anyagok nagy valószínűséggel az egyetemi adminisztráció berkeiben készültek. Az intézményfejlesztési tervekből az is kiderül, hogy az intézmények igen különböző mértékben szembesültek a felsőoktatás egységes európai szemléletéből adódó lehetőségekkel és kihívásokkal, s ennek megfelelően az európai felsőoktatási térséghez való csatlakozás nagyon eltérő súllyal szerepel stratégiájukban.
A stratégiaalkotáshoz hasonlóan a monitorozás, minőségbiztosítás rendszere is igen eltérő fejlettségi fokokat mutat. Míg az intézmények egy része, különösen a MOME rendkívül alaposan kidolgozott, működő minőségbiztosítási szisztémával és mutatószámkészlettel bír, más intézményekben hasonló rendszer kidolgozása még csak a tervek szintjén létezik.

Összességében megállapítható, hogy az ágazat egészét szabályozó rendszereken belül lehetséges, sőt szükséges és előnyös a művészeti felsőoktatási intézmények speciális kezelése, amelyre a felsőoktatási törvény említett paragrafusa is felhatalmazást ad. A művészeti egyetemeknek és főiskoláknak az AVIR projekthez való sikeres kapcsolódásának egyik záloga ezért a felsőoktatási intézmények nagy átlagától eltérő, a művészi alkotómunkára való felkészítés folyamatával kapcsolatos képzési sajátosságokat tekintetbe vevő ajánlások kidolgozása. Ennek kiindulópontjául a legalkalmasabb a MAB által megfogalmazott módszertani útmutató, míg az OKM körlevele, illetve ennek nyomán a Felsőoktatási Tudományos Tanács elemzése egyaránt nem tartalmaz utalást a művészeti felsőoktatás kapcsán alkalmazandó sajátos szempontrendszerre.