felvi.hu


Felvi rangsor - oktatói rangsorok korrigált adatokkal

2012.02.15

A tavalyi évben megjelent HVG Diploma 2012. Felvi rangsorokkal kiadvány kapcsán a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát érintő adatértelmezési és adatkezelési kérdések merültek fel. A felsőoktatási intézményekkel, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Statisztikai Osztályával történt egyeztetések eredményeképpen sikerült megfelelően korrigálni a statisztikát, majd ennek alapján az oktatói rangsorokat is újra elkészítettük.

Cikkünkben a helyes adatok alapján összeállított rangsorokat találhatják meg, a Diploma 2012 tematikájának megfelelően képzési területi bontásban. Fontos módszertani megjegyzés, hogy az oktatói rangsorokban nem szerepel valamennyi, az adott képzési területen szakot indító kar, csak azok, amelyek hallgatóinak legalább harminc százaléka az adott képzési területen folytatja tanulmányait.

A HVG Diploma 2012 Felvi rangsorokkal kiadvány oktatói rangsorainak összeállításához a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített felsőoktatási statisztika adatait használtuk fel. A felsőoktatási törvénynek megfelelően fokozattal rendelkező oktatónak tekintettük az intézményi statisztika PhD/DLA, valamint a kandidátus oszlopaiban feltüntetett oktatóit, ezen három létszám összegét vettük az intézmény fokozattal rendelkező oktatói létszámának. Mivel a kitöltési útmutató nem tartalmazott arra vonatkozó egyértelmű információkat, hogy egy főt csak egy oszlopban lehet feltüntetni, vagy több oszlopban (kategóriában) is szerepelhet, a megfelelő egyeztetést követően a fokozattal rendelkezők számához nem számítottuk hozzá az ugyanezen adatsorban feltüntetett MTA doktorait, MTA levelező tagjait és az MTA rendes tagjait. Az intézményi visszajelzések alapján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy több intézmény úgy értelmezte az instrukciókat, hogy az MTA doktori címmel, esetlegesen MTA tagsággal rendelkező oktatókat nem kell feltüntetni a kandidátusok vagy a PhD-vel/DLA-val rendelkezők között, így esetükben az általunk kalkulált "fokozattal rendelkező oktatói létszám" alulmúlta a tényleges értéket. A NEFMI Statisztikai Osztályával, valamint az intézményekkel történt egyeztetések során arra az elhatározásra jutottunk, hogy az érintett intézményektől egyenként megkérdezzük, milyen elv alapján szolgáltattak adatot, illetve konkrétan azt, hogy egy oktatót csak egy, vagy több statisztikai mezőben is feltüntettek-e.

A válaszok alapján megállapíthattuk, hogy az intézmények többféleképpen értelmezték a kitöltési elveket, az adatokat tehát intézményenként egyesével kellett korrigálnunk. A most közölt rangsoradatokban az intézmények által megadott PhD-vel/DLA-val rendelkező, kandidátus, MTA doktor, MTA (levelező vagy rendes) tag oktatói létszámok összegét vettük fokozattal rendelkező oktatónak, azon intézmények esetében pedig, akik azt jelezték, hogy egy-egy oktatót több helyen is feltüntettek, a kapott válaszok alapján korrigáltuk a számot.

Agrár képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

NYME-MÉK

1.

7

440

4.

59

90,8%

2.

DE-MÉK

6.

14

1104

1.

81

92,0%

3.

SZIE-MKK

6.

14

1412

3.

104

83,2%

4.

PE-GK

4.

11

647

7.

59

70,2%

5.

KE-ÁTK

1.

7

276

11.

41

77,4%

6.

BCE-ÉTK

6.

14

756

7.

54

78,3%

7.

KRF-TVK

5.

12

281

9.

23

85,2%

8.

KE-GTK

3.

10

336

12.

33

70,2%

8.

NYME-EMK

6.

14

742

9.

54

74,0%

10.

BCE-KERTK

11.

15

1069

6.

73

79,3%

11.

SZIE-ÁOTK

14.

19

1184

5.

62

83,8%

12.

DE-GVK

18.

29

1696

2.

59

96,7%

13.

SZTE-MGK

6.

14

188

18.

13

46,4%

14.

SZIE-VKK

11.

15

230

16.

15

57,7%

15.

KF-KFK

13.

17

291

15.

17

54,8%

15.

NYF-MMK

15.

20

507

13.

26

53,1%

17.

SZTE-MK

17.

28

762

13.

27

50,0%

18.

NYME-GEO

16.

24

310

19.

13

43,3%

19.

BCE-TÁJK

19.

37

621

17.

17

45,9%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az oktatói kiválóság összesített rangsorának élén a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara áll, második a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, a harmadik helyet pedig a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara tudhatja magáénak. A tudományos fokozattal rendelkező oktatókra jutó hallgatók száma alapján összeállított alrangsorban a Kaposvári Egyetem Állattudományi Kara az összesített listát vezető NYME-MÉK-kel holtversenyben áll az élen, megelőzve a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karát. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján összeállított alrangsor élén a Debreceni Egyetem két karát, a DE-MÉK-et és a DE-GVK-t találhatjuk, a dobogó harmadik helyét az összesített rangsor harmadikja, a SZIE-MKK szerezte meg.

Bölcsészettudomány képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

DE-BTK

5.

13

2626

1.

195

78,6%

1.

ME-BTK

3.

10

918

3.

93

83,8%

3.

ELTE-BTK

5.

13

5891

2.

446

75,7%

4.

NYME-BTK

1.

9

546

9.

62

68,1%

5.

EKF-BTK

3.

10

684

9.

68

67,3%

6.

NYF-BTMK

1.

9

425

12.

49

60,5%

7.

PPKE-BTK

10.

16

2497

4.

157

75,8%

8.

KRE-BTK

8.

14

1313

7.

93

70,5%

8.

SZTE-BTK

9.

15

2800

6.

192

68,6%

10.

PTE-BTK

13.

19

3286

5.

170

70,8%

10.

PTE-FEEK

5.

13

385

13.

30

58,8%

12.

PE-MFTK

11.

17

873

8.

51

75,0%

13.

ELTE-PPK

11.

17

1215

9.

72

63,7%

14.

PPKE-VJK

13.

19

316

14.

17

43,6%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az oktatói kiválóság megjelenítésére szolgáló lista első három helyezettje a nagy egyetemi karok közül kerül ki. Az első helyet holtversenyben a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara szerezte meg, a harmadik helyen az ELTE-BTK végzett. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján összeálló alrangsort - DE-BTK, ELTE-BTK, ME-BTK sorrendben - ugyanez a három kar vezeti, míg az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma alapján összeállított ranglistán a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint az NYF-BTMK holtversenyben az első, megelőzve az ugyancsak holtversenyben harmadik ME-BTK-t és EKF-BTK-t.

Gazdaságtudományok képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

BCE-KTK

3.

12

811

5.

68

64,8%

2.

SZIE-GTK

5.

22

1912

4.

87

55,4%

2.

TPF

1.

4

155

8.

35

66,0%

4.

KE-GTK

2.

10

336

8.

33

70,2%

4.

PTE-KTK

7.

24

1493

3.

62

74,7%

6.

DE-GVK

10.

29

1696

2.

59

96,7%

7.

NYME-KTK

4.

16

515

10.

33

68,8%

7.

SZE-GK

7.

24

977

7.

40

59,7%

9.

BCE-GTK

14.

34

3991

1.

117

72,2%

9.

NYF-GTK

5.

22

618

10.

28

82,4%

11.

KRF-GTK

7.

24

1006

10.

42

52,5%

12.

BME-GTK

12.

33

2829

10.

85

46,4%

13.

KJF

18.

40

2907

6.

73

52,1%

14.

ÁVF

12.

33

1223

15.

37

55,2%

15.

ZSKF

19.

41

1309

10.

32

74,4%

16.

ME-GTK

14.

34

1241

16.

36

48,6%

17.

SZF

14.

34

1225

19.

36

33,6%

18.

HJF

11.

31

528

24.

17

47,2%

19.

NYME-AK

21.

49

1611

20.

33

45,2%

19.

SZTE-GTK

23.

51

1070

18.

21

55,3%

21.

BGF-KKK

25.

62

2862

17.

46

31,5%

22.

EKF-GTK

17.

39

707

27.

18

45,0%

23.

DE-KTK

24.

54

1026

22.

19

50,0%

23.

MÜTF

20.

43

912

26.

21

39,6%

25.

PE-GTK

27.

69

2153

21.

31

47,0%

26.

BGF-KVIK

28.

87

2957

23.

34

26,6%

27.

SZIE-GK

22.

50

452

30.

9

29,0%

28.

BKF-HFTGK

30.

94

1783

24.

19

45,2%

29.

BGF-GKZ

26.

66

465

31.

7

17,5%

30.

OE-KGK

29.

92

1475

29.

16

29,6%

31.

BGF-PSZK-BP

32.

139

3478

28.

25

25,0%

32.

BGF-PSZK-SA

31.

136

272

32.

2

10,0%


*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az oktatói kiválóság rangsorában a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara áll, amely bár egyik alrangsort sem vezeti, mindkettőben a szorosan vett élmezőnyben végzett. A második helyen holtversenyben a SZIE-GTK és egy vidéki gazdasági főiskola, a Tomori Pál Főiskola végzett, utóbbi az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát jelző alrangsorban elért vezető pozíciójának köszönheti előkelő összetett-helyezését. Ebben az alrangsorban a második helyen a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a harmadikon pedig a BCE Közgazdaságtudományi Kara végzett, míg a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján összeálló ranglista élén a BCE Gazdálkodástudományi Karát találhatjuk, a további két dobogós helyet pedig a DE-GVK és a PTE-KTK tudhatja magáénak.

Informatika képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

SZTE-TTIK

2.

20

4725

1.

231

81,3%

2.

ME-GÉIK

4.

26

2619

2.

100

56,5%

2.

PE-MIK

1.

19

853

5.

44

67,7%

4.

BME-VIK

7.

34

4449

2.

131

56,2%

4.

PPKE-ITK

3.

24

614

6.

26

65,0%

6.

DE-IK

8.

38

1795

2.

47

69,1%

7.

ELTE-IK

6.

32

1802

6.

57

53,8%

8.

DF

5.

27

1667

8.

61

46,9%

9.

GDF

9.

46

922

11.

20

48,8%

9.

KF-GAMFK

10.

55

1424

10.

26

31,7%

9.

OE-NIK

11.

61

1275

9.

21

48,8%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az informatikai képzés oktatóit tekintve az összesített rangsort a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara vezeti, a második helyen holtversenyben az ME-GÉIK és a PE-MIK végzett. Ez a három informatikai kar nagyrészt uralja a két alrangsort is. Az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók alrangsorában a PE-MIK vezet, második az SZTE-TTIK, harmadik pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát jelző lista élén az SZTE-TTIK mögött hármas holtversenyben az ME-GÉIK-et, a Debreceni Egyetem Informatikai Karát, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karát találhatjuk.

Jogi és igazgatási képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

PTE-ÁJK

4.

28

1410

1.

50

69,4%

2.

ELTE-ÁJK

6.

35

2450

2.

70

61,9%

2.

KRE-ÁJK

4.

28

819

4.

29

90,6%

2.

ME-ÁJK

2.

20

832

6.

41

61,2%

2.

SZE-ÁJK

3.

23

677

5.

30

63,8%

6.

RTF

1.

18

493

9.

28

29,2%

7.

SZTE-ÁJK

8.

39

1880

3.

48

63,2%

8.

PPKE-JÁK

8.

39

1694

7.

44

56,4%

9.

BCE-KIK

7.

37

1000

9.

27

33,8%

10.

DE-ÁJK

10.

44

1373

8.

31

58,5%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

A jogi és igazgatási terület összesített oktatói rangsorát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara vezeti, a második helyen pedig négyes holtverseny állt elő az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Miskolci Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara előtt. Az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma alapján összeállított rangsor vezető helyén egy főiskola, az RTF áll, amely az összesített rangsorban a 6. helyet tudta megszerezni a tíz intézmény közül. A másik alrangsorban - amely a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján állítja sorba az intézményeket - első helyen a PTE-ÁJK található, megelőzve az ELTE-ÁJK-t és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát.

Műszaki képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

PE-MK

2.

13

955

1.

75

86,2%

2.

BME-ÉŐK

8.

22

2103

1.

96

68,1%

3.

ME-MFK

4.

16

765

6.

47

88,7%

4.

NYME-FMK

2.

13

682

9.

51

66,2%

5.

ME-MAK

1.

10

321

11.

31

73,8%

6.

ME-GÉIK

11.

26

2619

3.

100

56,5%

7.

BME-VBK

10.

23

1290

6.

56

81,2%

8.

BME-VIK

15.

34

4449

3.

131

56,2%

9.

BME-ÉSZK

11.

26

1929

8.

74

56,9%

9.

BME-GÉK

16.

37

2995

3.

82

62,6%

9.

ZMNE-BKMK

5.

18

1159

14.

63

47,0%

12.

SZIE-GÉK

7.

21

942

13.

44

60,3%

13.

NYF-MMK

6.

20

507

17.

26

53,1%

14.

DF

13.

27

1667

15.

61

46,9%

14.

PTE-PMMK

17.

41

2876

11.

71

49,0%

14.

SZE-MTK

18.

46

4405

10.

95

47,3%

17.

EJF-M

8.

22

376

21.

17

39,5%

18.

BME-KSK

14.

30

1340

16.

45

47,9%

19.

OE-BGK

19.

51

1465

18.

29

43,3%

20.

DE-MK

22.

60

2157

18.

36

37,5%

21.

KF-GAMFK

20.

55

1424

21.

26

31,7%

22.

OE-RKK

20.

55

1095

23.

20

34,5%

22.

SZIE-YMÉK

23.

63

1714

20.

27

30,0%

24.

OE-KVK

24.

77

2066

23.

27

23,9%

25.

OE-KGK

25.

92

1475

25.

16

29,6%


*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az oktatói kiválóság összesített rangsorának élén a Pannon Egyetem Mérnöki Kara áll, a második helyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara, míg a harmadikat a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara szerezte meg. A 25 mérnökképző karból az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma a ME Műszaki Anyagtudományi Karán a legkedvezőbb, 10 hallgatóra jut egy fokozattal bíró oktató. Második a listán a PE-MK és az NYME-FMK, mindkét karon 13 az egy fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatói létszám. A másik alrangsort, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján összeálló listát holtversenyben az összesített rangsor két éllovasa, a PE-MK és a BME-ÉŐK vezeti, míg a harmadik helyen itt hármas holtverseny alakult ki az ME-GÉIK, a BME-VIK és a BME-GÉK között.

Orvos- és egészségtudományi képzési terület

OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

PTE-ÁOK

1.

7

2644

1.

397

87,8%

2.

SZTE-ÁOK

2.

8

1962

4.

247

67,9%

3.

DE-ÁOK

4.

11

3046

3.

266

78,5%

4.

SE-ÁOK

4.

11

4139

4.

384

60,4%

4.

SZTE-GYTK

6.

14

592

2.

43

86,0%

6.

DE-NK

7.

16

433

7.

27

79,4%

7.

SE-EKK

2.

8

84

13.

11

40,7%

7.

SE-GYTK

8.

21

745

7.

36

65,5%

9.

DE-GYTK

11.

30

447

6.

15

100,0%

10.

SE-FOK

9.

26

794

10.

31

59,6%

11.

DE-FOK

12.

38

604

9.

16

84,2%

11.

ME-EK

9.

26

397

12.

15

39,5%

13.

PTE-ETK

14.

49

1432

11.

29

36,7%

14.

SZE-ESZI

13.

39

314

17.

8

34,8%

14.

SZTE-FOK

15.

60

301

15.

5

50,0%

16.

DE-EK

16.

61

797

16.

13

23,6%

16.

SE-ETK

18.

83

1832

14.

22

21,8%

18.

SZTE-ETSZK

17.

79

793

18.

10

18,5%

19.

SZIE-EKI

19.

85

255

18.

3

27,3%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

Az oktatói kiválóság összesített rangsorát a nagy általános orvostudományi karok vezeti, ezen belül is abszolút első helyen a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara áll, amely nemcsak az összesített listában, hanem mindkét alrangsorban is megszerezte az első helyet. Az összesített rangsor második helyezettje az SZTE-ÁOK, ezt követi a DE-ÁOK, majd a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara holtversenyben az SZTE-GYTK-val. Az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma az alrangsor élmezőnyében kifejezetten kedvező, még a hatodik helyezett DE-NK-n is 20 fő alatt marad. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján képzett rangsorban a PTE-ÁOK-t az SZTE-GYTK és a DE-ÁOK követi.

Pedagógusképzés képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

EJF-P

1.

7

196

1.

29

54,7%

2.

NYF-PKK

3.

16

363

2.

23

57,5%

3.

KE-PK

3.

16

569

4.

35

41,7%

4.

SZIE-PK

2.

11

179

7.

16

53,3%

4.

SZTE-JGYPK

6.

18

1855

3.

102

48,3%

6.

NYME-BPK

5.

17

346

7.

20

45,5%

7.

DE-GYFK

8.

21

406

7.

19

48,7%

8.

ELTE-BGGYK

9.

22

586

7.

27

39,7%

9.

PTE-IFK

12.

28

531

5.

19

50,0%

10.

MPANNI

6.

18

276

12.

15

51,7%

11.

SZIE-ABK

9.

22

447

11.

20

43,5%

12.

ELTE-TÓK

16.

43

1253

5.

29

36,7%

13.

AVKF

11.

25

578

13.

23

34,3%

14.

KTIF

13.

30

518

14.

17

34,7%

15.

KF-TFK

15.

39

592

15.

15

31,3%

15.

ME-CTFK

14.

31

218

16.

7

23,3%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

A pedagógusképzés oktatói rangsorának élén a bajai Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása végzett, amely az összesítésben szerepet játszó mindkét alrangsor első helyét meg tudta szerezni. Az EJF-P mögött nem sokkal marad el a mindkét alrangsorban is dobogós Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kara, míg az alrangsorokban elért stabil élmezőnybeli helyezéseivel az összesített dobogó harmadik helyére a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara tudott feljutni. Az egy fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatólétszám alapján a SZIE-PK, míg a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát nézve az SZTE-JGYPK tudhat még dobogós helyet magáénak.

Társadalomtudomány képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

ME-BTK

2.

10

918

1.

93

83,8%

2.

NYME-BTK

1.

9

546

3.

62

68,1%

3.

PPKE-BTK

3.

16

2497

2.

157

75,8%

4.

BKF-KMK

7.

19

1141

5.

60

65,2%

5.

EKF-TKTK

5.

17

643

9.

37

64,9%

5.

NYF-PKK

3.

16

363

11.

23

57,5%

7.

NYF-GTK

11.

22

618

5.

28

82,4%

8.

WJLF

7.

19

338

12.

18

60,0%

9.

ELTE-TÁTK

17.

31

1634

4.

53

74,6%

10.

BCE-TK

13.

23

1288

10.

56

55,4%

11.

DE-GYFK

10.

21

406

14.

19

48,7%

12.

PPKE-VJK

7.

19

316

18.

17

43,6%

13.

SZIE-ABK

11.

22

447

15.

20

43,5%

13.

VHF

6.

18

126

20.

7

38,9%

15.

KJF

19.

40

2907

8.

73

52,1%

15.

ZSKF

20.

41

1309

7.

32

74,4%

17.

PTE-IFK

15.

28

531

13.

19

50,0%

18.

AVKF

14.

25

578

16.

23

34,3%

19.

EKF-GTK

18.

39

707

16.

18

45,0%

20.

KTIF

16.

30

518

19.

17

34,7%

21.

SZTE-ETSZK

21.

79

793

21.

10

18,5%

22.

SZIE-EKI

22.

85

255

22.

3

27,3%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

A társadalomtudomány képzési terület összesített oktatói rangsorának éllovasa a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara, amely a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát mutató összetett alrangsorban az első, míg az egy tudományos fokozattal rendelkező hallgatólétszám alapján felálló alrangsorban a második helyet szerezte meg. Az ME-BTK-t az összesített dobogón a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara követi. Az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát tekintve az ME-BTK és az NYME-BTK jól láthatóan kiemelkedik a mezőnyből.

Természettudomány képzési terület


OKTATÓK KIVÁLÓSÁGA ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT KÉPZÉSEN

Rang

Intézmény

Egy tudományos fokozattal rendelkező (PhD, DLA, CSc) oktatóra jutó hallgatók száma

Hallgatók száma*

Tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók száma és aránya

rang

száma

az összesből

rang

arány

1.

ELTE-TTK

2.

13

4257

1.

336

81,8%

2.

BME-TTK

1.

4

405

3.

104

86,0%

3.

SZTE-TTIK

6.

20

4725

2.

231

81,3%

4.

DE-TTK

5.

18

2855

4.

161

80,1%

4.

PTE-TTK

4.

16

1848

5.

113

79,6%

6.

NYME-TTMK

3.

15

629

7.

42

67,7%

7.

NYF-TTIK

6.

20

1060

6.

54

66,7%

8.

EKF-TTK

8.

21

1039

8.

49

61,3%

*A hallgatók száma tájékoztató adat, a rangsorban nem játszik szerepet.

A természettudomány képzési terület oktatói rangsorának élén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát találhatjuk, amely a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya alapján összeálló alrangsorban az első, az egy fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatólétszám alapján pedig a második helyet tudta megszerezni. Utóbbi alrangsort az összesített dobogó másodikja, a BME-TTK vezeti, míg a harmadik helyet az összesítésben kissé hátrébb végző NYME-TTMK birtokolja. Az összesített dobogó harmadik fokára az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara jutott fel, elsősorban a fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát mutató alrangsorban elért kiváló helyezésének köszönhetően.