Hallgatói létszám és munkaerőpiac

1 2 3

A Felsőoktatási Kutatóintézet gondozásában jelent meg Galasi Péter és Varga Júlia Hallgatói létszám és munkaerőpiac című tanulmánykötete. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával létrejött projekt arra kereste a választ, hogy a felsőoktatási képzési programkínálat miképpen tud megfelelni a munkaerőpiac igényeinek és e folyamatot miképpen segítheti az oktatáspolitika.

A szerzők sorra veszik azokat a hazai és európai mechanizmusokat, amelyek azt segítik elő, hogy a felsőoktatás rugalmasan tudjon alkalmazkodni a folyamatosan változó munkaerő-piachoz.

A felsőoktatási intézmények programkínálatának befolyásolását célzó módszerek és tapasztalatok

Mint ismert, 2007-ben átalakul a felsőoktatási felvételi rendszer. A decemberben kiadott Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban nincsenek már szakokra lebontott keretszámok, helyette egy olyan létszám-intervallum lett az egyes intézményeknél megjelölve, hogy az adott egyetem az adott szakon mennyi elsőst képes nappali tagozaton oktatni. Az így megjelölt létszám (kapacitásszám) egyaránt vonatkozik az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzésekre. A megadott keretek feltöltésére nincs garancia: az oktatási tárca képzési területenként megállapította, hogy mennyi hallgatót képes és kíván állami forrásokból finanszírozni, ez pedig általában jóval kevesebb, mint az intézmények összkapacitása, ráadásul a különbséget nem lehet majd költségtérítéses hallgatókkal pótolni.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium előreláthatólag a felvételi jelentkezések lezárása és a jelentkezések összesítését követően fogja meghatározni, hogy mely intézményben mely szakokon milyen mértékű államilag finanszírozott helyet biztosít. Ahova többen jelentkeznek első helyen és átlagosan magasabb pontszámmal, ott nyilvánvalóan magasabb keretszám kerül majd meghatározásra. E felvételi eljárás eredményeként a magas presztízsű és a hallgatók által kiemelkedően magas színvonalú képzést nyújtó egyetemekre kerülhet be a legtöbb magas pontszámmal rendelkező diák. Valószínűsíthető, hogy az eljárás következtében - a kevés és alacsony pontszámmal rendelkező jelentkezők miatt - egyetemi karok, de akár intézmények is megszűnhetnek néhány éven belül. Az oktatáskutatók szerint mindez nem baj, hiszen a magyar felsőoktatás töredezett, egyenetlen színvonalú, az új felvételi eljárással egészségesebb koncentráció érhető el.

Az előbbiekben röviden ismertetett változások azt mutatják, hogy Magyarországon az állam felvállalta azt a szerepet, hogy maga döntsön arról, a várható munkaerő-piaci igényekhez igazítva a képzéseket azáltal, hogy meghatározza az egyes képzési területeken felvehető hallgatók számát. Galasi és Varga tanulmánykötetének első felében éppen azt vizsgálja, hogy az Európai Unió országaiban milyen módszereket követnek a felsőoktatási programkínálat befolyásolására annak érdekében, hogy az egyetemeken folyó képzések minél jobban megfeleljenek a munkaerő-piac igényeinek. A jelenlegi magyar gyakorlattal ellentétes folyamatok figyelhetők meg a vizsgált országokban: "A programkínálat közvetlen bemeneti szabályozásával, a felvehető hallgatók létszámának szakcsoportok, szakok szerinti meghatározásával csak kevés ország szabályozza a programkínálat egészét. A központi létszámkorlátozás csak néhány nagy költségigényű szak (orvos, fogorvos és állatorvos) esetében általános. Ezeken a szakokon az elmúlt évtizedben még azok az országok is korlátozták a felvehetők számát, ahol korábban nem volt ilyen korlátozás." A szerzők az egyes országok gyakorlatát táblázatban foglalták össze.

A programkínálat közvetlen bemeneti szabályozással, létszám-meghatározással történő befolyásolás mellett egyéb eszközök is rendelkezésükre állnak a döntéshozóknak és intézményeknek, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazítsák a képzéseket. A pénzügyi eszközök két csoportra oszthatók: a szerződésalapú és a kimeneti alapú támogatási rendszerekre. A szerződésalapú támogatások esetében az oktatási kormányzat az intézmények meghatározott képzéseit részben vagy egészben finanszírozza egy előre rögzített létszámra. A kimeneti (output) finanszírozási módszerek inkább azt a célt szolgálják, hogy az intézmények gazdaságilag optimalizálják működésüket és a beiratkozott hallgatók - a lehető legrövidebb időn belül - fejezzék is be tanulmányaikat.

A minőségbiztosítási rendszer kiépítése is segítheti a felsőoktatási programkínálatnak a munkaerő-piaci elvárásokhoz történő megfelelését. Igaz, egyelőre nem vált gyakorlattá, hogy a nem megfelelő színvonalú programoktól a kormányzat megvonja a támogatást, erre egyedül az Egyesült Királyságban van példa.

Galasi és Varga kiemelik az információnyújtás, karriertervezés és karrier-tanácsadás növekvő szerepét az európai országokban. Megfigyelhető, hogy már nem csak a bemeneti és kimeneti szakaszokban, hanem a tanulmányok során is igyekeznek az intézmények hallgatóiknak információszolgáltatással és karrierépítési tanácsokkal segíteni, így támogatva a végzett hallgatók zökkenőmentes elhelyezkedését. A szerzők e fejezetben áttekintették a munkaerő-piaci előrejelzés és tervezés, az információgyűjtés- és szolgáltatás rendszerét is a vizsgált országokban, ismertetve, hogy milyen intézmények irányítják és koordinálják ezeket a tevékenységeket.

1. 1. oldal
2. 2. oldal
3. 3. oldal

Archívum

Legfrissebb