felvi.hu Minden, ami felsőoktatás

Az Erasmus Mundus Programban rejlő magyar lehetőségek

« vissza 1 2 3 4 5 6 7 előre »
2009.08.10 

Magyar tapasztalatok, jellegzetesen magyar kérdések

A konkrét nemzeti számadatokon (sikeresség, pályázatok száma, résztvevők száma stb.) túl sokkal általánosabb, kifejezetten a magyar helyzetjellemzőkre összefoglalható tanulságok is levonhatóak.

Nézzük át tehát, az általában felvethető, megoldandó intézményi típusú kérdéseket:

1. Az intézmény nemzetközi gondolkodása
Úgy tűnik, Magyarországon a felsőoktatási intézményekben a nemzetközi ügyek kezelése nem fogalmazódik meg az oktatáshoz, valamint a kutatáshoz kapcsolódó alapvető főtevékenységként.

Talán ennek következménye, hogy nincs bevett szervezeti megoldás a nemzetközi irodák, nemzetközi szervezeti struktúra kialakítására, feladatvállalásainak meghatározására. Általában van ugyan nemzetközi ügyekért felelős vezető, ám nem jelenik meg a mindennapi oktatási-kutatási "egyetemi" tevékenységként, legfeljebb egy-egy szakember sajátos feladataként. Sokszor keverednek a fogalmak és feladatok a pályázati iroda, a közvetlen nemzetközi külkapcsolatok ápolása és tanulmányi osztály között, csakúgy, mint, ahogy intézményenként más-más a tanszéki, kari és rektori szintre háruló feladatok súlya. Egyelőre az Erasmus program az a terület, ahol biztosan van valamiféle szervezeti megoldás, amely szintén nem egységes.

A nemzetközi egységek működése nem lehet funkcionális jellegű, azaz a többi szervezeti egységtől teljesen elkülöníthető, azonban az is igaz, hogy sokszor teljesen más típusú gondolkodás szükséges nemzetközi ügyekben, pl. egy-egy projekt során komoly pénzügyi tudás szükséges, pályázatírási készség, hosszú távú kitartó kapcsolatépítési munka, kötelező és aktív mobilitási kötelezettségek, nemzetközi (kapcsolattartási) kutatások, pályázati kutatómunkák stb.

A nemzetközi feladatok sok esetben ad hoc típusú kezelése nem mutat előre, és az intézményi kapcsolatokat is csak esetlegesen bővíti. Természetesen ide sorolható az is, hogy a közvetlen intézményi nemzetközi stratégia (mely országok, mely területek, mely pályázatok, milyen típusú kapcsolatok) sok helyen nem is elérhető. A nemzetközi stratégiába többek között olyan elemek is beletartoznak, hogy mit várunk el az oktatói gárdától nyelvtudás, világlátottság címén, valamint a hallgatói vagy személyzeti testülettől; nemzetközi akkreditációs céljainkat hogyan határozzuk meg stb.

A személyzeti mobilitásba való befektetés annál is inkább nem lehet kérdéses, mert jellemzően az informális úton felszedett tudás az adminisztratív intézkedési rendszert fejleszti számottevően. Továbbá, általában, a mobilitás a különböző projektekhez szükséges közvetlen emberi kapcsolatok alapját is jelenti.

Sokszor sajnos az tapasztalható, hogy valamiféle vagy/vagy helyzet áll fent a nemzetközi és magyar kérdések kezelése között. A hazai szervezeti/jogi stb. ügyek intézése így automatikusan eltereli a figyelmet a nemzetközi fejlesztések elől. Itt tehát kifejezetten szemléletbeli problémákat is fel lehet fedezni. Nyilvánvalóan az a gondolkodás is elfogadható, hogy az intézmény saját lehetőségeit magyar vonatkozásban fogalmazza meg, amennyiben pontosan átgondolt stratégiai gondolkodás eredményéről beszélünk.

Fő támpontok e területen:

- Van-e konkrét intézményi nemzetközi stratégia és az intézményi alaptevékenységek közé sorolható-e annak megvalósítása? Ki legyen mobil és merre? Milyen régiók érdekelnek, és mit akarunk vele elérni? Nemzetközi akkreditációs stratégiánk van-e? Milyen típusú lehetőségekben látjuk a jövőnket, és mit teszünk meg ezért? Mit fektetünk be hosszútávon? Milyen együttműködési formákban gondolkodunk (részképzés, oktatói csere, közös kutatási projektek, közös képzés, a hallgatói mobilitás hogyan kapcsolódik az intézményi célokhoz stb.)?
- Van-e megfelelő "nemzetközi" infrastruktúra, valamint mi a helye, szerepe, milyen döntési önállósággal bírhat, hogyan működik együtt a szakmai egységekkel (pl. tanszék)?
- Van-e belső támogatottság nemzetközi kérdésekben (intézményi kultúra, adminisztrációs folyamatok, mozgatható személyzet; személyzeti/oktatói/hallgatói mobilitás; magyar ügyek vs. nemzetközi ügyek)? Beépül-e az oktatói (és hallgatói) követelményrendszerbe a felsőoktatás, a képzés nemzetközi ismerete, a kitekintés, a képzésfejlesztési munkában való figyelembevétele?
- A belső intézményi célokon túl, mit várunk el a hallgatóktól ezen e téren?

2. Az intézmények felelőssége a nemzeti környezet nemzetközivé válásában

Az egyes intézményekben felhalmozódó tudás (mint már említettük) sajnos sokszor egyes emberekhez vagy szervezeti egységekhez kötődik, miközben a hálózatosodásban megjelenő előnyöket nem használják ki az intézmények. Azon az intézmények, amelyek közvetlen tapasztalatokkal rendelkeznek nemzetközi pályázatok terén, általában nem osztják meg azokat más magyar felsőoktatási intézményekkel; azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem világos számunkra az (mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le), hogy a fogadókedv vagy az előadói kedv hiánya áll-e a háttérben.

A Tempus Közalapítvány munkája ebből a szempontból megkérdőjelezhetetlen, pl. az Erasmus program területén a rendszeres koordinátori találkozók megszervezésével. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a külső segítség is véges, tehát a Közalapítvány minden területet vagy felsőoktatási kérdést nem fedhet le.

A hálózatosodás hiánya fellelhető az intézményi érdekérvényesítésben is. A jogalkotás nyilvánvalóan nem ismerhet minden olyan, a kiteljesedő nemzetközi tapasztalatokból adódó helyzetet, amelyet esetlegesen így, jogszabályilag, nem támogat vagy nehezít (nyilván a magyar felsőoktatási piac védelmét is szem előtt kell tartania). Természetesen a különböző konferenciákon, fórumokon megjelenő egyes intézményi jelzések nem lehetnek igazak a magyar felsőoktatási intézményrendszer egészére nézve.

A hálózatosodás fogalmát véleményünk szerint tehát kétféleképpen értelmezhetjük:
a) az intézmények tapasztalatainak bővítése az egymástól tanulás révén (know-how elérhetősége; megoldási utak, pályázati buktatók, kapcsolati tapasztalatok, pl. Erasmus Mundus esetén szervezői vagy társintézményi szerepek jellemzői);
b) közös intézményi érdekérvényesítés.

Fő támpontok e területen:

- Van-e tudásmegosztás a magyar intézmények között (vannak-e intézmények közötti egyeztetések a tapasztalatokról, hol érhető el a magyar know-how, mi az intézmények szerepe)?
- Van-e intézményi érdekegyeztetés a nemzetközi lehetőségek kiaknázása érdekében, a magyar környezet inspirálóbb jellegének kialakítására?
- Mi a Magyar Rektori Konferencia szerepe ezen a területen?
- A felsőoktatási intézmények (nagyon konkrét példát hozva) a 2010/2011-es uniós elnökségre milyen felkészülésben gondolkoznak?

Összefoglalva a következő állapítható meg:
az a cél, hogy a magyar intézmények sikeresen tudjanak nemzetközi pályázatokban közreműködni, úgy tűnik, sokkal inkább múlik az intézményi belső szervezeti adottságain, mint a külső (jogszabályi stb.) környezeten.
Az állami szerepvállalás a jogi környezet megfelelő szabályzásában merül ki, amelyet nagymértékben tud befolyásolni az intézményi érdekérvényesítés, közös fellépés mellett. Ezt azzal is tudjuk magyarázni, hogy nagyon sok gyakorlatban megoldandó kérdés a szervezés vagy a közvetlen éles szituációkban derül ki.

Szerzők: Birtalan Ilona Liliána (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Dobos Gábor (Tempus Közalapítvány





Archívum