A felsőoktatás az Európai Unióban

1 2 3 4 5

2007.04.05

Mikor Rómában megszületett, még szó sem volt az oktatásról. Harmincas évei közepén viszont beszédtéma lett, mára pedig egyenesen kulcskérdéssé vált a közösségben az oktatás ügye. Az Európai Unió a napokban lett ötven éves. Ez alkalomból tekintettük át a felsőoktatás szempontjából ezt az időszakot, s vetettünk egy röpke pillantást a jövőbe.

Az áttörés

Miután az Európai Gazdasági Közösséget megalapító Római Szerződést 1957. március 25-én aláírták, még három és fél évtizedet kellett várni, hogy az eredetileg egy közös piac létrehozására szerződött (és egyre növekvő számú) partnerek közösségi kompetenciákat rögzítsenek az oktatás területén is. 1992. február 7-ét írták, amikor Európa állam- és kormányfői Maastrichtban összegyűltek, és új alapokra helyezték az európai együttműködést. Ezt mintegy szimbolikus üzenetként névcsere is kísérte: az Európai Gazdasági Közösség elnevezés Európai Közösségre változott. Noha néhányan már jóval korábban felismerték az oktatásnak és képzésnek a közösség belső kohéziójának megszilárdításában játszott szerepét, 1992-ig csak kevés, és főleg a szakképzést érintő területen volt némi kompetenciája a közösségnek. Ha oktatást érintő döntést akartak hozni, arra csak más felhatalmazás alapján volt módjuk. Hogy egy példát említsünk: az oklevelek elismerésének szabályzását csak a munkaerő szabad áramlásának elvére lehetett alapozni. A Maastrichti Szerződés volt tehát az, amely közösségi jogköröket ismert el az oktatásügy területén, igaz, csak igen korlátozott mértékben.

Oktatás - de miért is?

Az említett három és fél évtizedben (és persze azóta is) olyan komoly gazdasági és társadalmi változások mentek végbe Európában és a világban, hogy azok miatt szükségszerűen teljesen új megvilágításba került az oktatás társadalmi és gazdasági szerepe. Elég, ha a globalizáció kihívásaira, a rohamos technológiai fejlődésre vagy a tudásalapú gazdaság kialakulására gondolunk. Mindezek jelentős mértékben felértékelték a tudás szerepét: a tudás az egyéni boldogulás zálogává, a társadalmi jólét alapjává vált. Nem véletlen, hogy az oktatási rendszerek minőségével, hozzáférhetőségével és hatékonyságával kapcsolatos kérdések szétfeszítették a nemzetállami kereteket, s egy csapásra közösségi szintű ügyekké léptek elő.

Az új helyzet

A fenti összefüggések felismerése vezetett el oda, hogy az oktatás Európában a politikai figyelem középpontjába került. S bár az oktatási kérdések Maastricht után is alapvetően tagállami hatáskörben maradtak, azaz az oktatásügy továbbra is jogharmonizációs tilalom alá esik, a Maastrichti Szerződés néhány területen mégis lehetőséget adott az Európai Közösségnek, hogy segítse a tagállamok közti együttműködést, kiegészítse, illetve támogassa a nemzeti politikákat. Ilyen támogatandó, fejlesztendő területnek minősül az európai dimenzió megjelenése az oktatásban, a tagországok nyelveinek elsajátítása, a képzésben résztvevők mobilitása, az oklevelek elismerése, az intézmények együttműködése, az oktatás és a gazdaság kapcsolata, a távoktatás, a közösségen kívüli országokkal és nemzetközi szervezetekkel történő együttműködés és a közös oktatásügyi problémákkal kapcsolatos tapasztalatcsere.

Közösségi szintű jogi szabályozás oktatási kérdésekben tehát nem lehetséges, de olyan támogatási programok működtetése, mint például a Socrates vagy a Leonardo, a fenti alapokon lehetővé vált. Oktatási téren ennél szélesebb jogköröket a közösségnek a hatályos Nizzai Szerződés (2001. február 26.) sem adott, és erre a ratifikációs szakaszban megfeneklett Alkotmányos Szerződés tervezete sem vállalkozik. Viszont - mint azt hamarosan látni fogjuk - ez a korlátozott jogkör valójában nem is olyan kevés, ha ügyesen élnek vele.

Archívum

Legfrissebb