A hallgatók és az intézmények sokfélesége a felsőoktatásban
2021.08.03Lezárult az EUROSTUDENT VII kutatás
Megjelent és honlapunkról letölthető az EUROSTUDENT VII nemzetközi hallgatói kérdőíves kutatás magyarországi adatait feldolgozó zárókötete.
Az EUROSTUDENT nemzetközi felsőoktatási hallgatói kérdőíves kutatás az Európai Felsőoktatási Térség egyik legfontosabb nagymintás kutatása, amely immár több mint két évtizede szolgáltat adatokat a felsőoktatásban tanulók életkörülményeiről, tanulási jellemzőiről és a felsőoktatási intézményrendszer működéséről a részt vevő országokban. A kutatásra 2018-2021 között az Európai Felsőoktatási Térségben a hetedik, Magyarországon pedig a harmadik alkalommal került sor. A nemzetközi összehasonlítás mellett a kutatás a hazai felsőoktatási ágazat és a szakpolitikai döntéshozatal számára is egyedülálló adatforrás, amely nagyszámú hallgató véleménye által teszi vizsgálhatóvá az intézmények működését, a képzések minőségének alakulását és a hallgatói közösség számos jellemzőjét a lakhatási körülményeitől a bevételein és kiadásain át a jövőbeni várakozásaiig és továbbtanulási terveiig.
A kutatás most megjelenő zárókötetében részletes adatok alapján kívánjuk megismertetni az eredményeket a szakpolitikai döntéshozókkal, a felsőoktatási intézményi vezetőkkel és munkatársakkal és természetesen a szélesebb, a felsőoktatás aktuális kérdései iránt érdeklődő szakmai közönséggel. Annak érdekében, hogy számításba vegyük a hazai felsőoktatás intézményi sokféleségét, és érzékeltessük összefüggését a hallgatói jellemzőkkel, egyes intézményi csoportokat összevetve mutatjuk be a hallgatók szociális és tanulmányi sajátosságait legjellemzőbb módon megjelenítő indikátorokat. A most megjelenő eredmények egyfajta pillanatfelvételként tekinthetők a COVID-világjárvány előtti utolsó, rendes körülmények között lezajló felsőoktatási tanévről, az akkori hallgatói tapasztalatokról.