Elindul az EUROSTUDENT 8 kutatás magyarországi adatfelvétele
2022.05.02Kapcsolódó tartalmak
Útjára indul az EUROSTUDENT nemzetközi hallgatói kérdőíves kutatás 8-as hullámának magyarországi adatgyűjtése. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló alap-, osztatlan, mester- és felsőoktatási szakképzésein tanuló hallgatók tanulmányi jellemzőiről, életkörülményeiről és képzésükről alkotott véleményükről.
A hallgatók véleményének megismerése kiemelten fontos, hiszen elősegítheti a hazai felsőoktatás alakítását, a Bologna-folyamat felülvizsgálatát és értékelését, valamint általában az európai felsőoktatás fejlesztését is. Hozzájárulhat az adatalapú döntéshozatalhoz, a megalapozott fejlesztési döntések hatásvizsgálatához úgy intézményi, mint ágazati szinten. A hallgatók válaszai így akár közvetlenül is hatással lehetnek a felsőoktatás működésére.
A kutatás hazánkban negyedik, az Európai Felsőoktatási Térségben immár a nyolcadik alkalommal valósul meg. Az idén is közel harminc országban szinte egyidejűleg lebonyolított kutatás nem csak az egyes országok felsőoktatásának magas színvonalú tudományos vizsgálatát, hanem az európai felsőoktatás nemzetközi összehasonlító elemzését is lehetővé teszi.
A kutatás révén létrejövő adatbázis számos témában egyedülálló információforrás. Kiemelten foglalkozik a hallgatók lakhatásával, pénzügyi helyzetével, mobilitásával, tanulmányok melletti munkavállalással, a fogyatékossággal élő hallgatók sajátos nehézségeivel is. Az idei felmérésben először tematikus kérdések mérik fel a hallgatók jóllétét és mentális egészségét, a digitális oktatással és a COVID-19 világjárvány alatti korlátozásokkal, illetve általában véve a megkülönböztetéssel, kirekesztéssel kapcsolatos tapasztalatait.
Idén a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) aktív hallgatói kutatása is az EUROSTUDENT 8 nemzetközi kutatás keretében valósul meg, ezért a hallgatók végzés utáni munkaerőpiaci várakozásaival is több kérdésblokk foglalkozik. Mivel számos felsőoktatási intézményben többéves hagyománya van a saját DPR-elemzéseknek, ezért idén lehetővé tettük, hogy az EUROSTUDENT 8 kutatás kérdőívét – a DPR-kérdőívekben megszokott módon – intézményi kérdések is kiegészíthessék.
A felmérésbe idén valamennyi magyarországi hallgató személyes meghívást kap a Felsőoktatási Információs Rendszerben tárolt e-mail címére (a felsőoktatásért felelős miniszter elrendelésére, melyre a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény ad lehetőséget). A válaszadás és a kutatásban való részvétel ugyanakkor névtelen és önkéntes, a kérdőívre adott válaszok alapján létrejövő adatbázis anonim. A megadott válaszokat kizárólag oktatási és tudományos kutatási célból, a felsőoktatás vizsgálatához és fejlesztéséhez és a hallgatók jellemzőinek csoportos vizsgálatához használjuk fel. Célunk nem az egyes személyek vizsgálata, hanem az összesített adatok csoportosított formában történő statisztikai elemzése.
A kérdőív körülbelül 45 perc alatt tölthető ki, de bármikor félbehagyható: a megadott válaszok elmenthetők, és a kitöltést később is folytatni lehet. A válaszokat 2022. június 15-ig várjuk. A kutatás keretében szeretnénk lehetőséget kínálni arra is, hogy a kitöltők részt vegyenek egy nyereményjátékban, melynek keretében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája felajánlásaként napi belépőt lehet nyerni a 2022. évi EFOTT-ra (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója).
A kutatás korábbi magyarországi eredményei a Felsőoktatási Műhely EUROSTUDENT-oldalán böngészhetők, hazai adatbázisa interaktív módon is elemezhető a Diplomantul.hu honlapon. Nemzetközi adatai és kiadványai a kutatás központi honlapján találhatók (Eurostudent.eu), a legérdekesebb nemzetközi összefüggésekből a Countryprofiles.eurostudent.eu oldal ad interaktív ízelítőt.
A kutatásról további információt a kutatócsoport kapcsolattartójától lehet kérni e-mailben (eurostudent@oh.gov.hu).