Online egyetem tandíj nélkül
2009.06.09Eddig a világ ötvenegy országának kétszáz diákja döntött úgy, hogy az iskolapad helyett az interneten keresztül szerzi meg diplomáját a UoPeople nevű online felsőoktatási intézményben, döntésük pedig azért különleges, mert mindezt ingyen teszik. Fizetni csupán a beiratkozásért és a vizsgákért kell, a legtöbb országban azonban még várni kell az itt megszerzett papír akkreditálására.
"Az oktatáshoz, csakúgy, mint a demokráciához, mindenkinek joga van, ez nem egy privilégium" - olvasható a University of the People (UoPeople) nevet viselő egyetem honlapján a Shai Reshef, izraeli vállalkozó, az online egyetem elnökének köszöntő mondata. Jelenleg a világ ötvenegy országának kétszáz diákja tanul az első online intézmény virtuális falai között. A következő négy évben tizenötezerre szeretnék növelni a hallgatók számát - tette hozzá a számadatokhoz Shai Reshef, aki az intézmény előnyeire is rávilágít: milliók számára álom a felsőoktatási tanulmányok folytatása anyagi, illetve a földrajzi távolságok miatt. Nem véletlen tehát az sem, hogy a szeptemberben induló kurzusokra a legtöbb jelentkezés Kínából érkezett.
Az információs technológiák fejlesztése mellett és hatására elkerülhetetlen az internetes egyetemek iránti érdeklődés növekedése, hiszen míg a tanulás költségei egyre növekednek, addig a számítógép és az internet is egyre több lakásban megtalálható. Egyéb feltételekhez is kötött azonban az egyetemi beiratkozás: a jelentkezőknek igazolniuk kell a középiskola elvégzését, illetve az angol nyelv ismeretét az oktatási anyagok angol nyelvezete révén.
A hallgatóknak ugyan nem kell tandíjat fizetniük, egyéb költségeket mégis finanszírozniuk kell. Ilyen a beiratkozási díj, mely tizenöt-ötven dollárnak felel meg, valamint a vizsgadíj. Ez utóbbinak egyszeri értéke tíz-száz dollár között mozog, a diploma megszerzéséig azonban mintegy negyven alkalommal kell vizsgázniuk a hallgatóknak. A legtöbb országban viszont még nem ismerik el az egy éve működő egyetemet és az ott szerzett diplomát, miközben az Egyesült Nemzetek Szövetsége támogatja az intézmény működését.
Shai Reshef a képzésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a legegyszerűbb programokat használják az online tartalmak megjelenítéséhez és letöltéséhez annak érdekében, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek, Miközben több munkatárs szívességből segíti az egyetem munkáját, addig neves oktatók tartanak előadásokat olyan intézményekből, mint például a Yale Egyetem vagy a New York-i Stern Üzleti Iskola. Az elnök bízik abban, hogy a közeljövőben sikerül hatmillió dollárnyi adományt összegyűjteni az online egyetem működtetéséhez annak érdekében, hogy a már felsorolt díjak is megszűnjenek.
Az egyetemen három szemeszterből áll egy tanítási év, az oktatás pedig az áprilisi beiratkozást követően szeptemberben kezdődik számítástechnikai, illetve gazdasági adminisztrációs kurzusokon. A virtualitás mellett földrajzi központtal is rendelkezik az intézmény, amely a kaliforniai Pasadenában található.
(Forrás: [origo], www.uopeople.org)

