Nyelvszakosok és kutatók külföldi lehetőségei
2009.12.10
Számos külföldi ösztöndíj-lehetőség elérhető a magyar hallgatók, illetve kutatók számára. Ezek a szakmai fejlődésen kívül a nyelvtanulásban is jelentős szerepet játszanak. Az alábbiakban néhány ösztöndíjat mutatunk be, amelyeket a Magyar Ösztöndíj Bizottság koordinál.
Felelős szervek határoznak a Magyar Ösztöndíj Bizottság (MÖB) által koordinált ösztöndíjpályázatokról, mely államközi lehetőségeket kínál hallgatóknak és kutatóknak egyaránt. A felsőoktatásban tanuló diákok olyan részképzéseken vehetnek részt, melyek esetenként a nyelv tanulására is lehetőséget adnak. „Az adott ország nyelvét természetesen ismerniük kell a diákoknak, jelenleg azonban már működnek olyan programok, amelyek nem csupán nyelvszakosoknak kínálnak lehetőséget" - mondta el Kiss Enikő, a bizottság lengyel, szlovák, horvát és vietnámi kapcsolatokért felelős koordinátora.
A kutatók esetében kikerülhető a nyelvtudás: a kutatási témától és a témavezető tanár nyelvi képességeitől függ ez esetben a követelmény - tájékoztatott Kiss Enikő. Például egy levéltári kutatói munka során, ahol a jelölt latin nyelven írt iratokkal szeretne foglalkozni, nem szükséges ismerni az adott ország nyelvét. Lehetőség van ugyanis arra, hogy nyelvi órákat is látogassanak a diákok az adott országban. A MÖB egyúttal a nyári egyetemeken való részvételre is hirdet lehetőséget. A részképzések és a nyári programok esetében maximális a kihasználtság, a kutatók számára felkínált programok esetében azonban ugyanez nem mondható el - nyilatkozta Kiss Enikő.
Ösztöndíj-lehetőségek
2010. március 3-ig lehet jelentkezni arra, a Cseh Köztársaságba szóló ösztöndíjra, mely a nyelvi képzést célozza meg. A pályázatra egyetemi, főiskolai hallgatók adhatják be jelentkezésüket, ha pedig a pályázaton sikeresen szerepelnek, havonta 200 amerikai dollárt kapnak a támogatótól. A részképzés öt hónapos kint tartózkodásra szól, elnyeréséhez pedig elengedhetetlen a cseh nyelvtudás. Az ösztöndíjjal összesen 25 diákot támogatnak, melynek formája többféle lehet: szállás, ösztöndíj kiegészítés, tandíjmentesség, útiköltséget kaphatnak a fiatalok. Az ösztöndíj a 2010/2011-es tanévben vehető igénybe. Az adatlap a meghirdetés helyéről letölthető.
Valamennyi tudományág területéről jelentkezhetnek érdeklődők a Nemzetközi Mobilitási Központ által szervezet ösztöndíj-lehetőségre, mely folyamatos pályázási lehetőséget kínál fel finnországi kurzusokon való részvételre. Ahogy azt a szakértő elmondta: nem szükséges ez esetben a finn nyelv ismerete, melynek oka, hogy a pályázatra egyetemi diplomával rendelkezők, kutatók, tudományos fokozattal bíró szakemberek pályázhatnak. A pályázat nyertesei havonta ötezer finn márkát kapnak a kiíró szervezettől. A kint tartózkodás ez esetben nem behatárolt: egy és 12 hónap közötti időszakra utazhatnak ki a tehetséges érdeklődők. Bővebb tájékoztatás itt olvasható.
Szintén bármely tudományág képviselői jelentkezhetnek arra a Hollandiában megtartott, Amsterdam-Maastricht Summer University nevet viselő nyári egyetemre, ahol azonban előfeltétel, hogy angolul és hollandul is tudjanak az érdeklődők. Ösztöndíjat azonban ez esetben is kapnak a nyertes pályázók. Feltételként fogalmazták meg, hogy a pályázó vagy egyetemi hallgató, vagy egyetemi diplomával rendelkező személy legyen. További információ az intézmény honlapján található.
A külföldi nyelvtanulásra nyújt lehetőséget számos nyelviskola is. Külföldi nyelvterületen körülbelül 60 ezer forintot kérnek el egy egyhetes kurzusért, mely már a szállást is fedezi.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

