Munkába áll a Fiatal Európa Szerkesztőség
2011.02.11Kapcsolódó tartalmak
Megkezdte a felkészülést az a 25 egyetemi hallgató, akik közül húszan a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként tudósíthatnak az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéhez kapcsolódó eseményekről. A több mint 160 jelentkezőből kiválasztott huszonöt fős szerkesztőség tagjait február 10-én mutatták be Budapesten. A huszonöt egyetemi hallgató egy e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesz.
Több mint 160 hallgató jelentkezett az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium kezdeményezésére meghirdetett felhívásra azért, hogy részt vegyenek az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségéről tudósító csapat munkájában. A magyar mellett legalább egy uniós idegen nyelvet középfokon beszélő, aktív hallgatói státuszban levő, 18-24 év közötti fiataloknak szólt a kiírás. Olyan felsőoktatásban tanuló fiatalokat kerestek, akik korosztályos nézőpontból, kreatívan tudnak véleményt megfogalmazni a magyar elnökség eseményeiről és a felmerülő EU-témák kapcsán.
A kétlépcsős eljárást követően a pályázók közül egy, a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, valamint az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának kommunikációs munkatársaiból, a projektet felügyelő szakmai mentorokból, valamint a koordináló szervezet képviselőiből álló bizottság választotta ki a 25 fős szerkesztőség tagjait. A szakmai felkészítést követően, a képzésen legjobban teljesítő húsz diák közelebbről is megismerheti a hazai és európai döntéshozók soros elnökséghez kapcsolódó munkáját. Amennyiben a kiválasztott 20 tudósító közül valaki mégsem tudja vállalni a programmal járó kötelezettségeket, az 5 tartalék főből kerül majd valaki a helyére.
A Fiatal Európa Szerkesztőség tagjai közé pécsi, szegedi, debreceni és budapesti hallgatók is bekerültek, de a fiatal tudósítói stábot határon túli tag, valamint egy Brüsszelben élő tudósító is erősíti. A felkészítést követően azonnal munkába állnak a hallgatók: a szerkesztőség tagjai a soros elnökség legfontosabb eseményeiről számolhatnak be mentoraik segédletével. Írásaikat és interjúikat az országos és regionális nyomtatott, valamint az online sajtóban, illetve az elnökség honlapján olvashatják majd az érdeklődők.

