Kínában tanulni II.

Miután a Magyar Ösztöndíj Bizottság ösztöndíját nem nyerte el, Matakovics Anna a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója egy másik ösztöndíjjal utazott 11 hónapra Kínába, mindössze egy évnyi kínai nyelvtanulással a háta mögött. Bár voltak kételyei nyelvtudását illetően, a távoli országtól és annak kultúrájától nem félt, eltökélt szándéka volt ugyanis, hogy a Shandong University nyelvi kurzusán tanulja meg a nyelvet.

Melyik ösztöndíjjal sikerült Kínába utaznia?

A Magyar Ösztöndíj Bizottsághoz benyújtott pályázatom sikertelenségét követően nem sokat gondolkodtam, amikor megtudtam, hogy van egy másik lehetőség is. Ez az Európai Unió és a kínai állam közös ösztöndíja, a European Union Scholarship Program. A két ösztöndíj közötti különbség, hogy ez nem fedezi a kijutási költséget, és valamivel kevesebb pénzt fizet havonta. Mivel meg akartam tanulni kínaiul, ezért ennek is nagyon örültem, hiszen az ösztöndíjban benne van a tandíj, az egészségbiztosítás és a kollégiumi szoba egy évre.

Már fél éve kint tanul kint. Sikerült megszoknia a kollégiumi életet?

A kollégiumi szobában kényelmesen el lehet férni, mivel cserediákként csak ketten lakunk benne, ellentétben a kínai hallgatókkal, akik egy ugyanekkora szobában hatan laknak. A szobához tartozik fürdőszoba és internet hozzáférés is, ami természetesnek tűnhet, de a kínai diákok kollégiumához képest ez egyáltalán nem az. Míg nekünk szabad kijárásunk van a kollégiumból, addig az ő épületükben 10 órakor kapuzárás, 11-kor pedig lámpaoltás van. Ha valaki később megy haza, vagy nem alszik otthon, mind feljegyzik egy személyes naplóba. Ezt munkavállaláskor elkérik a hallgatóktól, így ellenőrizhető az egyetemi évek alatti minden kihágásuk. Mivel ránk ezek a szabályok nem vonatkoznak, nem kellett változtatnunk az életünkön Kínában sem.

Jinan városában tanul kínaiul a Shandong Universityn. Hogyan kell elképzelni ezt a nyelvi kurzust?

Nyilvánvalóan teljesen máshogy megy a normális tanításhoz képest, hiszen itt csak külföldi diákok tanulnak kínaiul. Mindennap reggel 8-tól vannak órák egészen délutánig, ami nagyon kimerítő, hiszen itt évközben nincsen szünet. A nyelvi képzés során külön órákon tanuljuk a beszédet, az írást, az olvasást, de van hallgatás óránk is. A hallgatók összetétele elég vegyes, mi európaiak nagyon kevesen vagyunk, nagyjából a 10 százalékát tehetjük ki a kurzusnak. Sok a koreai, az afrikai és az arab diák. Ők szinte mind orvosnak vagy mérnöknek tanulnak az egy éves nyelvi képzés után, tehát 6 évre jönnek. Azt mondják azért, mert egyrészt olcsóbb itt tanulni, másrészt könnyebb bekerülni az egyetemre. Elvégezni viszont annál nehezebb, hiszen az orvosit kínaiul nem egyszerű - én legalábbis nem vállalnám.

Mesélne a városról ahol él, Jinanról?

Jinan kínai viszonylatban nem számít nagy városnak, nagyjából 6 millióan laknak itt. Nem különösebben szép vagy érdekes. Legnagyobb előnye, hogy azt a nyelvjárást beszélik, ami egyben a hivatalos kínai nyelv is, amit tanulok, így érthető az „utca embere" is. Az időjárás pont olyan, mint Budapesten, leszámítva a borzalmas szmogot. Kínai nyelvtudás nélkül az ember igencsak nehezen boldogul itt, mert a hétköznapi életben nagyon kevesen beszélnek angolul, de annál is kevesebben beszélnek angolul érthetően. Ha valamit el akar intézni az ember, ahhoz ismernie kell a nyelvet, vagy valakit, aki segít. Ugyanakkor egyre többen kezdenek el angolul és franciául tanulni.

Milyen kulturális különbségekkel találkozott eddig, ami az európai szemnek szokatlan lehet?

Tény, hogy nagyon sok minden itt megszokás kérdése, hiszen egy teljesen más kultúra. Nem szabad az elején megijedni, hogy mennyire nem „európai" a környezet, itt például természetes módon köpnek a vonaton a szőnyegre, amit a cipőjükkel elsimítanak. Szokatlan, hogy nagyon közel jönnek, feltűnően néznek és mutogatnak, az ember arcába nevetnek, ha nem érti, amit mondanak. Emellett nagyon nyitottak, barátságosak, érdeklődők. Meg akarnak ismerni, tudni akarnak mindent a másikról. Emiatt nagyon gyorsan megszokja az ember az új körülményeket, egy idő után már nem is tudja mi volt furcsa az elején. Amit nem tudtam megszokni, az a kínai étel: teljesen más íz világ. Minden édes, a boltokban pedig nem lehet sós dolgokat kapni, például kenyeret, vagy sajtot, de még tejtermékeket sem nagyon, vagy ha lehet, akkor aranyáron. Csak úgy, mint a minőségi ruhaneműt, az elektronikai cikkeket vagy a csokoládét. Ezek ára nagyjából megegyezik a hazaival, annak ellenére, hogy ott gyártják a termékeket.

Kicsit sem ijedt meg a kultúrájuktól?

Nem, mert az ösztöndíj elnyerését követően a tanárom felkészített rá, hogy lesznek nehézségek, ezért legyek kitartó: „nem szabad a felszínről visszapattanni, alá kell merülni". Ha már megkaptam ezt a lehetőséget, hogy Kínában tanulhatok és élhetek egy évig, akkor ki kell használnom, megismernem belőle mindent, amennyire csak lehetséges. A felszínen ott vannak a köpködő, bámuló, mutogató emberek, alatta pedig az a néni, aki Baishan-ban odajött hozzánk az utcán, hogy úgy örül nekünk: menjünk vele, ebédeljünk együtt. Elvitt minket a saját házába, főzött, beszélgettünk, aztán megköszönte a társaságunk és további jó utat kívánt. Nem is akartuk elhinni, hogy mindezt miért? Csakúgy. Mert ő is meg akart ismerni.

(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)