Megvan a kétmilliomodik Erasmusos
| 1 2 |
előre »
|
Kapcsolódó tartalmak
Október elején a svédországi Lundban ünnepelte meg az Európai Bizottság a kétmilliomodik Erasmus hallgatót. A konferencián minden részt vevő országot egy-egy diák képviselt - olyan egykori Erasmusos hallgatók, akik kinti tevékenysége jól tükrözi a pályázati programban rejlő lehetőségeket. Magyarországról Németh Gergő, a Budapesti Műszaki Főiskola idén végzett villamosmérnök hallgatója érkezett az eseményre. A 24 éves fiatalember Hollandiában töltött el egy évet, ahonnan tengernyi emlékkel, még mosolygósabb életszemlélettel és nem mellékesen egy újabb diplomával érkezett haza pár hónappal ezelőtt - olvasható a Tempus Közalapítvány honlapján.
Németh Gergő a Tempus Közalapítványnak adott interjúban elmondta, hogy sok ismerőse utazott és tanult már Erasmus ösztöndíjjal, ők ajánlották neki a programot. Tudatosan készült rá, és az egyre jobb tanulmányi átlag elérésében ez is motiválta. Főképp a nyelvtudását szerette volna csiszolni a külföldi út alatt - tette hozzá. Azt is elárulta, hogy Hollandiára az ország hűvösebb klímája, valamint az ott élők liberális életérzése miatt esett a választása.
Más kultúrákat megismerni
Gergő a Hanzehogeschool University Groningen Nemzetközi Orvosbiológiai Mérnök szakán tanult, és - sok itthoni tárgya elfogadtatásával - szerzett még egy diplomát. Ez egyébként egy nemzetközi szak volt, amelyen a képzés angol nyelven folyt - éppen azért, hogy cserediákok is részt vehessenek benne. Az osztálytársai között voltak spanyolok, brazilok, egy lány Iránból is, illetve volt, aki a Karib tenger egyik csodaszép szigetéről jött - fejtette ki a fiatalember.
Az idén végzett villamosmérnök a képzéssel kapcsolatban kifejtette: az egyetemen negyedévente voltak vizsgák, és a nagyon intenzív - a szakmájukban kiemelkedő tekintélyű orvosprofesszoroktól kapott - tananyagot a gyakorlatban, projektekben kérték számon. Az első negyedévben egy mobil szívpumpa tervezése volt a cél, majd egy gyermekeknél használható lábprotézis prototípusát készítették el, amely képes követni a láb növekedését.
A második félévben következett a diplomamunka megírása, ehhez gyakorlati helyként Universitair Medisch Centrum Groningen szolgált, amely egyébként a világ legnagyobb és legfejlettebb egyetemi kórházai közé tartozik. Németh Gergő témája olyan CT képszűrő algoritmusok létrehozása volt, amely a szív korona erekben található lerakódások alak-, illetve összetétel meghatározását vizsgálja. Munkája egy részét az eddigi eredmények összegzése tette ki, majd a szoftveres fejlesztést végeztek. Annak a tudományos munkának az egyik szeletét írja le a diplomamunkája, amelyet az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján publikálnak majd december elején.
- 1. Megvan a kétmilliomodik Erasmusos
- 2. Tapasztalatok, élmények az Erasmussal

