A szegedi bölcsészkarról a cambridge-i doktori iskoláig

Kovács Kristóf sztorijából kiderül, hogy a világ elit egyetemei egyáltalán nem elérhetetlenek Magyarországról, ha az ember elég céltudatos és mer nagyot álmodni. Kristóf szegedi bölcsészdiplomájával sikerrel pályázott a cambridge-i doktori iskolába, a fiatal kutató számára a Princetone Egyetem lehet a következő állomás...

MOHA: - Hol szerezted meg az egyetemi diplomádat?

Kovács Kristóf: - A szegedi bölcsészkaron diplomáztam 2003-ban, pszichológia szakon.

- Honnan jött az ötlet, hogy az államvizsga után Európa egyik elit egyetemére, a University of Cambridge-re jelentkezz doktorandusznak?

- Azt már régóta tudtam, hogy kutató szeretnék lenni, de hogy miért éppen Cambridge-be jelentkeztem, az már egy érdekesebb történet. Még szegedi diákkoromban megkeresett az egyik professzorom, Pléh Csaba, amikor egy kiadótól véleményezésre megkapta Mackintosh "IQ és az emberi intelligencia" című munkáját, amely a világon a legtöbbet használt tankönyv ebben a témakörben. Én már akkor intelligenciakutatással foglalkoztam, ebből írtam OTDK-t, így Pléh Csaba engem is megkérdezett, szerintem érdemes lenne-e ezt a könyvet magyarra fordítani. Mindketten írtunk egy nagyon jó ajánlást, de végül mégsem jelentették meg. Így elkezdtem én magam kiadókat keresgélni, és eldöntöttem, hogy a fordítást is megcsinálom. Találtam kiadót, nekifogtam a fordításnak, majd eldöntöttem, hogy a szerzőnél szeretnék doktorálni. Először egyáltalán nem örültem annak, hogy Mackintosh a Cambridge-i Egyetemen tanít, hiszen tudtam, hogy ide nagyon nehéz lesz bekerülni.

- Szóval friss diplomás szegedi pszichológusként jelentkeztél Cambridge-be...

- Igen, egyből a diploma után. A tanszékre fel is vettek, viszont nem kaptam ösztöndíjat. Ekkor derült ki számomra, hogyha az ember szeretne ösztöndíjas lenni, körülbelül egy évvel korábban jelentkezni kell a programra. Októberben indul a szemeszter, legkésőbb januárig ajánlott pályázni. Így egy évig könyveket fordítottam, majd újra megpróbálkoztam a felvételivel, és másodszorra már ösztöndíjasként vettek fel a Cambridge-i Egyetem kísérleti pszichológia tanszékére, Mackintosh mellé.

- Mi volt a jelentkezés és az egész felvételi menete? Honnan tudtad egyáltalán, hogyan kezdj neki a procedúrának?

- Az indulásnál sokat segített, hogy volt egy magyar barátom, aki akkor Cambridge-ben csinálta a doktoriját. Először regisztráltam az egyetem honlapján, majd küldtek egy felvételi tájékoztató kiadványt, amelyben minden tudnivaló le volt írva. A pályázás bonyolultabb, mint más egyetemeken, ugyanis a doktori iskola mellett itt egy úgynevezett „college"-ba is jelentkezni kell. Ezekből van több tucat, Magyarországról, az ismerősöm segítsége nélkül, nem tudtam volna, hogy melyikre érdemes igazán pályázni. Cambridge-ben és Oxfordban minden graduális és posztgraduális képzésben részt vevő hallgató egy college tagja, itt él, itt étkezik, itt éli a társasági életét, még az ösztöndíjat is innen kapja. Azért is fontos, hogy minél korábban jelentkezzünk, mert a college-ok közt van egy rangsor az alapján, hogy milyen az infrastruktúrája vagy hogy mennyi az ösztöndíj összege, és a jobbakban nagyon hamar betelnek a helyek. A felvételimen egyébként a kutatási terv, a CV, a publikációs lista és ajánlások alapján döntöttek, de van olyan tanszék, ahol interjúztatnak is.

- Hogy néz ki Cambridge-ben a doktori iskola programja? Viszonylag szabadabb, mint Magyarországon, vagy komolyan veszik, hogy három év alatt be kell fejezni a disszertációt?

- Kötött, nagyon komolyan veszik a három évet. Egyrészt, mert minden hülyeségben versenyben vannak Oxforddal, például abban is, hogy hány diák fejezi be a doktoriját időre. Másrészt, mert Angliában van egy nagyon komoly felsőoktatási minőség-ellenőrzés, amitől még ez a két egyetem is tart. A tanszékeket 1-től 5-ig osztályozzák, és ha Cambridge-ben valamelyik 4-est kap, az botránynak számít. Egyszer az építészeti tanszék négyest kapott, és úgy, ahogy van, be akarták záratni, mondván, rontja az egyetem színvonalát. Ezen a tanszéken nem publikálnak ugyan annyit, mint például az atomfizikusok, ezért lett rosszabb a mutatójuk is, viszont London legnevesebb épületeit tervezik, kiépült a falak között egy egész irányzat, csak ez a minőség-ellenőrzésen nem volt szempont. Rengeteg petíció született a tanszék megmentéséért, és végül maradhattak. A cambridge-i doktori iskolában - sok másikkal ellentétben - semmiféle publikációs kritérium nincs. A három év elég feszes, így a többség a tanulmányok alatt nem is publikál, csak a képzés legvégén, a doktori dolgozatából. Tanítani sem kell, mindössze néha esszéket javítani, az ember valóban a kutatásával tud foglalkozni. Ráadásul rengeteg szakmai programot szerveznek nekünk, hatalmas anyagi kerete van arra az egyetemnek, hogy a világ minden tájáról a legnagyobb tudósokat hívják meg előadni.

- Mennyire elérhetetlen Magyarországról egy cambridge-i doktori program? Milyen anyagi háttér kell ahhoz, hogy valaki ebbe bele tudjon vágni?

- Sok minden függhet a családi háttértől, a magyar viszonyokat tekintve az angol tandíjak és a megélhetés irreálisan drága. Én csak azért tudtam kimenni, mert másodszorra ösztöndíjasként vettek fel. Ráadásul olyan támogatást kaptam, amely nemcsak a tandíjat és a college-díjat fedezte, hanem költőpénzt is adott. Az ösztöndíjak összege és a tandíj is függ attól, hogy az ember melyik országból jön. Az EU állampolgárai számára például alacsonyabb a tandíj, és az ösztöndíj-lehetőségek is sokkal jobbak, így nekem a tekintetben is szerencsém volt, hogy a csatlakozás évében sikerült kijutnom.

- Meg lehet fogalmazni, mit adott neked ez a cambridge-i három év?

- Egyrészt egy megvalósult álom, hogy annál az embernél doktorálhattam, akinél eldöntöttem teljesen ismeretlenül, hogy szeretnék. Ez a három év azonban főleg szemléletben adott nagyon sokat, érdekes volt például megtapasztalni a kisebb és nagyobb különbségeket a hazai rendszerhez képest. Jó példa erre a doktori védés menete. Magyarországon ez egy nyilvános, nagyon formális esemény, ahol már érdemi munka nem nagyon folyik, ráadásul a családod és az érdeklődők is jelen lehetnek. Ehhez képest Cambridge-ben két embert rendelnek mindenki mellé, egy tanszéki és egy külső bírálót, utóbbi tölti be igazából az opponensi szerepet. Az én védésemre például Berlinből repült át egy professzor. Hárman bementünk egy szobába, és végignéztük az egész dolgozatomat. Először tisztáztuk azokat a kérdéseket, amelyek számukra nem voltak világosak, majd elkezdődött a szakmai vita. Ez az esetek többségében 4-5 órásra is nyúlhat, az enyém azért volt csak 3 órás, mert a bírálóm gépe indult vissza Németországba. Elképesztő, hogy mennyit lehetett mindeközben tanulni!

- Nem merült fel, hogy a PhD után kinn maradsz Nagy-Britanniában?

- Nem igazán. Nagyon más az angolszász képzési rendszer, mint a magyar. Ott nem tipikus, hogy az ember egy helyen tölti a karrierjét, és onnan megy nyugdíjba, ahol sok évtizeddel azelőtt doktorált. Kint rengeteg posztdoktori ösztöndíjnál követelmény, hogy máshova menj, mint ahol a disszertációdat írtad. Én a Budapesti Műszaki Egyetemen pályáztam meg egy helyet, mert született közben egy lányom, és hazajöttünk. Ez egy évre szólt, most éppen én vagyok gyesen a babával, majd szeretnék vagy Amszterdamba, vagy a Princetonra jelentkezni. Amszterdamban voltam már tanulmányúton, és nagyon tetszett a holland rendszer is, a Princeton Egyetemről pedig elkezdtem valakivel egy ígéretesnek tűnő szakmai kooperációt.

Szerző: mohaonline.hu - ösztöndíjak, szakmai gyakorlat, egyetemi élet

- Frankó Luca -