Változik a finanszírozás az európai felsőoktatásban
2009.05.21Számos reformjavaslat lát napvilágot Európában a felsőoktatást érintő kérdésekben is, míg azonban ez egyes esetekben, mint például Szerbiában a tandíj növekedését, addig Spanyolországban a 25 és 40 év közötti munkanélküliek ingyenes egyetemi képzését jelenti majd.
A gazdasági válság különböző stratégiák kidolgozására ösztönzi az állami vezetőket, Ausztriában például eltörlik a felsőoktatási intézményekben eddig fizetendő tandíjat, mely szemeszterenként 363,36 eurót jelentett az osztrák állampolgárok, illetve az uniós tagországok diákjai számára, így pedig a költségek félévenként 15 euróra csökkennek, mely a diákegyesületi tagdíjat jelenti. Emellett a külföldi, az Unió határain túlról érkező hallgatók költségei is csökkennek, hiszen az eddigi dupla tandíj helyett csupán a normál összeget kell befizetniük a diákoknak.
Spanyolországban is kedvezmények nyújtásával kívánják ösztönözni az állampolgárokat az egyetemi tanulmányok elvégzésére, folytatására. José Luis Rodriguez Zapatero kormányfő ugyanis nemrég bejelentette: 70 millió eurót, tehát 195 milliárd forintot különít el arra, hogy költségtérítés nélkül járhassanak egyetemre azok a 25 és 40 év közöttiek, akiket munkanélküliként tartanak számon.
Kevésbé kedvezményes megoldást szorgalmaznak ugyanakkor a szerbiai intézmények. Ott hiába szólította már fel több alkalommal az egyetemeket Zarko Obradovic oktatási miniszter arra, hogy ne emeljék a tandíjakat a válság idején, az egyetemi vezetők éppen a csökkenő állami támogatásokra hivatkoznak, amikor a tandíj növeléséről határoznak. Egyes esetekben 50 százalékos emelést hajtanak végre, így például a Belgrádi Egyetem geográfiai karán ezután 63 ezer dinár helyett 95 ezer dinárt, tehát több mint ezer eurót kérnek majd el egy félévért.
Változtatni szeretne a horvát állam is: egy kormányintézkedés révén a 2010-2011-es tanévtől kezdve ugyanis tandíjat kellene fizetniük azoknak a hallgatóknak, akik nem a megfelelő időben és érdemjeggyel teljesítik a tantárgyakat. Az oktatási miniszter szerint az intézkedés csupán a hallgatók 10-20 százalékát érintené, a hallgatók azonban sérelmezik a diszkriminálónak vélt intézkedést.
(A 168óra Online, Privátbankár, Világgazdaság Online alapján készítette Edupress)

