Sokba kerül hallgatónak lenni
Évről évre egyre igazabb, hogy a hallgatóknak bizony sok pénzébe kerülnek a főiskolás és egyetemista évek. Az összeget jócskán befolyásolja, hogy a fiatal vidéken vagy a fővárosban tanul, hogy kollégiumban vagy albérletben lakik, kap-e ösztöndíjat vagy éppen dolgoznia kell. Élére állítottuk a forintot: átnézzük, milyen kiadásokkal találkoznak a főiskolások és egyetemisták.
Hallgatónak lenni ma már nemcsak akkor kerül sokba, ha önköltséges a képzés, hanem akkor is, ha a tanulmányokat az állam finanszírozza. Egy főiskolásnak vagy egyetemistának számos kiadással kell számolnia, még a zsebpénzét legjobban beosztó hallgatónak is nehezére eshet a költségek kigazdálkodása.
Az elkerülhetetlen kiadások
Nem csoda, hogy sok esetben még a szülői támogatásból is csak nehezen tud megélni a hallgató, elég csak végig nézni a legszükségesebb kiadások listáját. Először is, ha a tanuló nem a lakóhelyén, hanem más városban jár egyetemre, máris számolnia kell az útiköltséggel. Ez a kilométertől függ, és hogy hányszor látogat haza a fiatal.
Emellé jön még persze a kollégiumi díj vagy az albérlet ára is, illetve a napi étkezésre is költeni kell. A kiadása máris az eget veri, pedig még tankönyvre, jegyzetre, fénymásolásra nem is költött.
A fővárosban minden drágább
Az egyetemista éveit Budapesten töltő hallgatónak ugyanazokat a tételeket kell kifizetnie, mint bármely más városban tanuló sorstársának, pénztárcáját mégis jobban megterheli. A fővárosi élet minden pontján drágább ugyanis, leszámítva a kollégiumi díjakat. Egy budapesti főiskola vagy egyetem hallgatójának - ha feltétezzük, hogy nem alapanyagokat, hanem készételt vásárol - a magasabb árak miatt többet kell költeni étkezésre is. Drágább a fővárosi jegyzetvásárlás, fénymásolás vagy nyomtatás is. Szórakozásra pedig még csak nem is gondoltunk.
Nézzünk utána: támogatások, ösztöndíjak
Igaz, egyelőre a szülői támasz a legalapvetőbb forrása az egyetemistáknak, a havi költőpénz tovább növelhető ösztöndíjakkal, egyéb egyetemi juttatásokkal is. Érdemes felsőoktatási intézményünkben vagy az interneten tájékozódni, hogy pontosan tisztában legyünk vele, hogy mely ösztöndíjakat pályázhatjuk meg.
Tanulmányi ösztöndíj egyébként minden nappali tagozatos hallgatónak jár, aki eléri a saját szakján előírt tanulmányi szintet. Ez az összeg az ösztöndíj index növekedésével emelkedik. Kiemelt ösztöndíjat a tantervi követelményeken túlmenő kiemelkedő eredményekért adományozhat a kari hallgatói önkormányzat egyetértésével a dékán. A köztársasági ösztöndíjat a kiemelkedő tanulmányokért ítélheti oda az oktatási miniszter, erre külön pályázni kell, és összege az adott év költségvetésétől függ.
Szociális rászorultság esetén a hallgató igényelheti a rendszeres szociális támogatást, a rendkívüli szociális támogatást, vagy a lakhatási támogatást, mely sikertelen kollégiumi felvételi esetén pályázható meg. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjat pedig az egyetem és a hallgató lakóhelyének önkormányzata közösen ítélheti oda.
A kihasználható támogatások és ösztöndíjak a tanulók támogatását, felsőoktatási kiadásait segítenek mérsékelni. Ezt a célt szolgálja a diákhitel is, amelyet kedvezményes feltételekkel igényelhetnek az egyetemisták és főiskolások.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

