Már vadásszák a hallgatók az albérleteket
| 1 2 |
előre »
|
Akik szeptemberben kezdik meg egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, azoknak már most érdemes elkezdeni az albérletkeresést. Sőt, sokan már el is kezdték. A kínálat ugyan bőséges, de árakban nagy a szórás és az ár-érték arányban legjobb lakások gyorsan elkelnek. Az Otthon Centrum körbenézett, milyen kínálattal találkozhatnak a kiadó lakást keresők az egyetemi városokban.
Debrecenben a kereslet típusfüggetlen. Lakásválasztásnál az ár és az egyetem közelsége a meghatározó, illetve egyre fontosabb szempont az egyedi fűtés. Jelenleg egyaránt mutatkozik kereslet a kisebb, gázfűtéses téglalakásokra, valamint a többszobás panelekre is. Ez utóbbi olcsóbb, és több együtt költöző diák esetében - ami egyre jellemzőbb - a drágább távfűtés is megoszlik. A városban egy tégla garzonlakás havi bérleti díja 35 ezer Ft körül alakul (a panelé kicsivel kevesebb), míg kétszobásnál 50-60 ezerrel kell kalkulálni, háromszobás panelnél pedig 70 ezer Ft is lehet a reális bérleti díj. Az egyetem közelsége a bérleti díjban nem, legfeljebb a könnyebb kiadhatóságban mutatkozik meg. Emellett a bútorozottság és a lakás állapota is fontos tényező.
Szeged: egyetemközeli téglalakás 50 ezertől
Már júliusban elkezdik a lakáskeresést Szegeden azok, akik bérlet helyett vennének. Nem csak itt, hanem országszerte terjed az a megoldás, hogy az első évben albérletbe költözik a diák, a második évtől azonban - amikor már biztos, hogy még évekig a tanintézményben marad - szülői segítséggel lakást vesznek. Ezt a hátralévő években szívesen osztják meg diáktársaikkal, így csökkentve a havi fenntartási költségeket, és többnyire fedezve a hiteltörlesztés költségét is.
Az alföldi egyetemi városban sok külföldi is tanul, akik ugyancsak inkább vesznek lakást. Az olcsóbb panellakások kedveltek (bár távol vannak az egyetemtől), hiszen a lakótelepeken jó a tömegközlekedés és általában az infrastrukturális ellátottság. Egyetemhez közeli téglalakás 50-120 ezer Ft/hó között bérelhető, míg távolabb 30-80 ezer Ft-ra csökken a díj. Egy panelszoba pedig akár már 12 ezer forint plusz rezsitől megkapható; ez a kategória aztán egészen 90 ezer forintig elmehet egy nagyméretű lakótelepi lakás esetében.
Győr: a garzonok keresettek
Bérlés helyett egyre gyakoribb a lakásvásárlás Győrött is. Többnyire az egyetemhez közeli, téglaépítésű garzonokat keresik. Bár ez drágább városrésznek számít, az itt megvásárolt ingatlan hosszútávon jó befektetés marad. Bérletre távolabbi, olcsóbb, 35-50 m2 közötti (garzontól kétszobásig) lakások a keresettek, akár tégla-, akár panelépületben. A főbérlős ingatlan, az országos helyzetnek megfelelően, itt is csak végső esetben merül fel lehetőségként. Egyetemhez közeli téglalakásnál 1000 Ft/m2/hó díjjal lehet kalkulálni (rezsi nélkül), míg a másik végletet az egyetemtől távolabbi panelek jelentik, kb. 20 százalékkal olcsóbban.
Sopronban ennél nagyobb bérleti díj különbség a jellemző. Itt a kis tégla garzonok fajlagos ára átlagosan ezer forintnál több, a kevésbé keresett paneleké viszont 700 forintról indul.
Veszprémben a másfél szobás lakás a favorit
Kecskeméten és Veszprémben is jellemzőbb, hogy több diák bérel együtt lakást. Az alföldi városban 50-70 m2 közötti ingatlanokat keresnek, míg Veszprémben a kisebb, másfél-kétszobás lakás a favorit. A bérleti díjak Veszprémben magasabbak: egyetemhez közeli téglalakás tipikusan 40-60 ezer Ft/hó, míg távolabbi panel garzon már 20 ezertől bérelhető.
Pécs: fő szempont az egyetem közelsége
Pécsett az Egyetemváros, Uránváros és Belváros a legkeresettebb városrészek az egyetemisták körében. A fő szempont a tanintézet közelsége. A 40-60 m2, másfél-, két és fél szoba a keresett intervallum. Az albérleti árak általában nem függnek a lakástípustól (tégla vagy panel). 30 ezer forintról indul egy garzonlakás bérleti díja, ami 2-3 szobás, külföldiek körében is kedvelt belvárosi téglalakás esetében 70 ezer forintig is elmehet.
- 1. Albérleti körkép a nagyobb egyetemi városokból
- 2. Tippek szerződéskötés előtt

