Nyár végén érdemes munkát nézni
2010.06.28
A diákmunkát vállaló hallgatókat két nagy csoportra lehet osztani: akik már az egyetemi tanulmányaik alatt is dolgoznak, és akik csak nyaranta szánják rá erre magukat. Előbbiek könnyű helyzetben vannak, hiszen nem kell keresgélniük, utóbbiaknak viszont kihívást jelenthet még betölthető diákmunkát találni a nyárra. Mikor és milyen munkákat érdemes keresniük a nyári diákmunkásoknak? Erre kerestük a választ.
Nyáron több a diákmunkás
Szokványos trend, hogy nyaranta több a diákmunkás, így azokból a hallgatókból is több van, akik egy kis plusz zsebpénzre tennének szert az egy- vagy kéthónapos munkavállalással. Ennek oka minden évben a legegyszerűbb tényezővel magyarázható - állítja a Pensum Diákszövetkezet elnöke. Kozma Ferenc szerint egyszerűen csak arról van ugyanis szó, hogy a hallgatók ekkor érnek rá leginkább. Évközben nagy a hajtás, a szemináriumi számonkérések és vizsgák miatt nagy a nyomás rajtuk, ezért hosszabb időre csak nyáron tudnak munkát vállalni. Elmondta: a pénzkeresés oka a legtöbb esetben túlmisztifikált. „Nyilván közrejátszik a válság is, de közel sem akkora méretekben, amint azt sokan gondolják. A hallgatók ezzel a keresettel csupán olyan forrásra tesznek szert, amelyből megvehetik azokat az élvezeti cikkeket, amikre amúgy a zsebpénzükből, ösztöndíjukból nem telik" - fogalmazott el az elnök. Ezért teljesen átlagos, hogy a hallgatók közül nyaranta többen vállalnak munkát, mint az év más hónapjaiban.
Nyár végén érdemes munkát keresni
Kozma Ferenc azt tanácsolja azoknak a hallgatóknak, akik csak nyárra keresnek munkát, hogy várjanak egy kicsit, jobban járnak ugyanis, ha először nyaralni mennek, és július végén, augusztus elején kezdenek el keresgélni. Nyáron telítettebb a diák számára releváns munkaerőpiac, sok a diák és a hallgató, a munkalehetőség azonban kevés. Ennek egyik oka, hogy azok, akik évközben is dolgoztak, és beváltak a foglalkoztatónál, nyárra is maradnak. Gyakori hiba a türelmetlenség is, sokan adják fel a munkakeresést az első pár sikertelen kísérlet után, pedig bármikor bejöhet egy új megrendelés a diákszövetkezetnél - tette hozzá. Ajánlott tehát, hogy legalább heti rendszerességgel érdeklődjenek a fiatalok a szövetkezeteknél.
Garantált fizetést nyújt a diákszövetkezet
Nyáron is, mint a többi évszakban, jellemzően ugyanazokat a munkákat kínálják a hallgatóknak, így a könnyű fizikai munkától kezdve a szellemi munkán át kedvére válogathatnak a tanulók - fejtette ki a diákszövetkezet vezetője. Mint mondta: a főiskolások és egyetemisták szívesebben vállalnak irodai munkát vagy például adatrögzítést, kevésbé szeretik azonban a kérdőívezést és a telemarketinget. Előfordult már olyan is, hogy valaki csak nyaranta dolgozott, és ugyanannál a cégnél vállalt irodai munkát minden alkalommal, majd diplomásként is ott helyezkedett el, így ez nemcsak gyakorlatszerzési lehetőség, de esetenként a fiatal karrierjének első lépcsője is - fogalmazott Kozma Ferenc. Megjegyezte azt is, hogy nyáron óvatosabbnak kell lenniük a diákmunkásoknak, mert a munkaadók számos esetben lejjebb nyomják ekkor a béreket. Miután többen jelentkeznek, könnyebben találnak diákot a meghirdetett helyre. Ezzel szemben a diákszövetkezetek a fiatalok érdekeit védve, minden esetben ragaszkodnak a minimálbéres órabérhez. Adminisztratív munkakörök esetében 500-1500 forint között kereshetnek óránként a fiatalok, míg a szintén nagyon népszerű recepciós munkánál 550-1000 forint körüli órabérrel lehet kalkulálni, addig a teljesítményfüggő munkáknál 450-600 forint közötti az órabér, de a jutalékos rendszer miatt ez a duplájára is nőhet - tájékoztatott a diákszövetkezet elnöke.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

