A kertészmérnök mesterképzésről
2010.08.02
A kertészmérnök alapszakon a hallgatók elsősorban gyakorlatorientált tárgyakat tanulnak, a képzés során áttekintést kapnak az adott szakterületről. Az elmélyültebb munkára, amit korábban az ötéves képzés nyújtott, ugyanakkor nincs lehetőségük. Azoknak, akik egyetemi szintű tanulmányokra vágynak, mindenképpen javasolt a mesterképzés. A kertészmérnök mesterszakról a Budapesti Corvinus Egyetem Gyógy- és Aromanövények Tanszékének szakvezetőjét kérdeztük.
Azok számára ajánlott a mesterszak, akik alapfokú tanulmányaik után specializálódnának, vagyis egy rokon, de újabb területtel ismerkednének meg - mondta el Zámboriné dr. Németh Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára a kertészmérnök mesterszakról. A mesterképzés ugyanis a kisebb létszámok miatt is az elmélyültebb, a nagyobb mértékben önálló munkára építő, gondolkodtató és elméleti jellegű képzés időszaka, amely szervesen illeszkedik a gyakorlathoz. Tehát nagyobb és fontosabb részt foglal el a kutatás, a szintetizáló szemlélet elsajátítása - fejtette ki a tanszékvezető. Hozzátette, hogy a nemzetközi kapcsolatok révén külföldi részképzésre is lehetőség nyílik, ami a megalapozott tudásra építve sokkal hatékonyabb és célzottabb lehet, mint az alapszakos tanulmányok során. A mesterképzés előnye továbbá, hogy a diplomamunka itt már saját kísérletre épül, amely a kutatást, mint tevékenységet is közel hozza a hallgatókhoz.
Kreativitás és szakmai véleményalkotás
Azzal kapcsolatban, hogy a képzés során milyen képességeiket fejleszthetik a hallgatók, a tanszékvezető elmondta: az általános kompetenciák szintjén a képzés fejleszti a magas szintű információ-feldolgozási és vitakészséget, az önálló munkavégzésre való alkalmasságot, a kreativitást, valamint a szakmai véleményalkotásra és annak hatékony kommunikálására való képességet. A kertészettudomány terén szükséges korszerű gyakorlati módszerek, megoldások, valamint ismeretek elsajátítására az előadásokon és a gyakorlatokon, tanulmányutakon, az egyéni illetve csoportos munkák alatt van lehetőségük a hallgatóknak - mondta el Zámboriné dr. Németh Éva. Megjegyezte, hogy a képzés során az egyik súlypontos elem az elmélet és a gyakorlat összehangolása, valamint az önálló feladatok, a problémamegoldó képesség fejlesztése. Gyakorlatot jelent a laboratóriumi, műszeres vagy modellberendezésekkel végzett munka, a tantermi egyéb gyakorlat (növényismeret, anatómiai, feladatmegoldó, számítógéptermi gyakorlat), amelyek során a hallgatók maguk is aktívan részt vesznek az órai munkában. Ide tartozik a tantárgyi gyakorlatok programjába épített tanüzemi vagy egyéb termelőüzemi külső gyakorlat is, a tervek szerint félévente egy-egy hét. Továbbá a képzést négy hét termelőüzemben vagy kutatóintézetben eltöltendő szakmai gyakorlat egészíti ki, aminek célja az ismeretek gyakorlati alkalmazása, a tapasztalatszerzés és adott esetben a diplomamunkához kapcsolódó kutatómunka.
Az ötéves egyetemi diplomának felel meg
A mai munkaadók szemében ez a diploma jelenti azt a tudás- és felkészültségi szintet, amivel korábban az ötéves képzésben az okleveles kertészmérnökök rendelkeztek - szögezi le az egyetemi tanár. Vezetői pozícióra, szervezői, fejlesztői feladatokra várhatóan a mestervégzetteket keresik és alkalmazzák, illetve ilyen vonalon az ő előrejutásuk biztosabb, mint az alapszakon végzetteké - állítja Zámboriné dr. Németh Éva.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

