Bemutatkozik a designelmélet mesterképzés
2011.02.02A designelmélet mesterképzésre a tévhitekkel ellentétben nemcsak annak alapképzéséről jelentkezhetnek a hallgatók, vagyis a lehetőség szinte mindenki előtt nyitva áll. Az ebben az esetben sem kétséges, hogy a képzést mesterszinten folytatók többlettudáshoz jutnak, ezért annak jártunk utána, hogy miben másabb az alapszakhoz képest, kiknek ajánlott és a fiatalok mihez kezdhetnek diplomájukkal a végzést követően.
A designelmélet mesterképzésre jellemzően a bölcsészet- és társadalomtudományi, illetve a művészeti alapképzésről várnak hallgatókat - mondta el Horányi Attila, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) designelmélet mesterszak szakvezetője. Persze mindenki jelentkezhet, aki legalább harminc kreditnyi elvégzett kurzust tud igazolni a következő ismeretkörökben: design- és művészettörténeti, társadalomtudományi, filozófiai és kommunikációelméleti ismeretek, művészeti tekhné. Ebben hasonlít a MOME művészeti mesterképzéseire, ahol megfelelő ismeretek esetén szintén nem követelmény a művészeti végzettség - emelte ki a szakvezető.
Többlettudást ad a mesterképzés
A designelmélet mesterképzésen az alapképzés során elsajátított ismeretek integrációja történik részben szakspecifikus órák, részben pedig egyéni kutatások keretében. Ezért Horányi Attila szerint, ha valaki a tágan értett design történetének vagy elméletének értője, kutatója vagy közvetítője szeretne lenni, nem spórolhatja meg az elmélyült kutatásra való felkészítésének állomását. Ugyanis a mesterképzésen számos olyan kurzust hirdet meg az egyetem, amely a design- és művészetelmélet alapképzésnek nem része. Emellett „Speciális kutatás" címen az első három szemeszterben az intézmény olyan egyéni kutatási projekteket kínál fel a hallgatóknak, amelyeknek keretében az építészet, a tárgy- és terméktervezés, illetve a média egy aktuális problémáját járják körbe a hallgatók - hangsúlyozta az oktató. Hozzátette: mivel a designelmélet mesterképzés alapvetően kutatókat képez, így a gyakorlati képzése is a kutatásra, illetve az eredmények sikeres közvetítésére irányul. Ugyanakkor az egyetem jellegéből adódóan számtalan további lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók tervezői vagy éppen kiállítás rendezői feladatokban vegyenek részt - jegyezte meg a szakvezető.
Kapcsolat- és karrierépítés
A designelmélet mesterképzés a megszerezhető többlettudáson túl azért is előnnyel jár, mert a már említett „Speciális kutatás" kurzusok során a hallgatók megismerkednek a szcéna legfontosabb intézményeivel és szereplőivel, ez a kapcsolatrendszer pedig mind az orientációt, mind az állásba kerülést segíti - fogalmazott Horányi Attila.
A szakvezető kitért arra is, hogy a frissdiplomások négy területen tudnak elhelyezkedni a végzést követően. Először is megtörténhet, hogy az egyetemi tanulmányok során olyan tudásra és kapcsolatokra tesz szert, amelyek érdekesek egy design cég számára, és az alkalmazza a tervezést megelőző kutatásban, de sajátos tudása miatt akár a tervezésben is a frissdiplomást. A fiatal lehet a tágan értett design történetének és elméletének tudományos kutatója, vagyis tudós, de lehet e tudás közvetítője: alapesetben komoly szakmai tudással rendelkező szakíró; de akár design kiállítások megrendezője is. Végül megtörténhet, hogy a közigazgatásba vagy az államigazgatásba kerül a frissdiplomás, és a szcénát vagy annak egy részét segíti, illetve felügyeli: nagyon ideális volna, ha például az önkormányzatoknál olyanok vennének részt, mondjuk iskolák világításának felújítására irányuló pályázatok kiírásában, akik a tervezés oldaláról is értik a feladatban rejlő problémákat - foglalta össze a szakvezető.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

