Szombaton újra Kormányzati Karrier Expo
2011.10.13Kapcsolódó tartalmak
A tavalyi év sikerén, valamint a fiatalok érdeklődésén felbuzdulva, szombaton ismét megrendezésre kerül a Kormányzati Karrier Expo a Millenáris 'B' pavilonjában - ismertette Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a Karrier Expo csupán egyik fontos eleme a ReGeneráció elnevezésű programsorozatnak, hiszen ezen kívül nyílt napok, nyári tábor és a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program is meghirdetésre került az elmúlt évben.
Az államtitkár hangsúlyozta: mindezek célja, hogy a jó képességű fiatalok számára valódi alternatíva legyen a közigazgatás, ezért - mutatott rá - a Karrier Expóval szeretnénk bemutatni, valójában hogyan működik a közigazgatás.
Rétvári Bence szólt arról is, hogy tavaly nyolcezer fiatal vett részt az Expón, és idén is több ezer érdeklődőre számítanak.
Ez nem egy állásbörze - nyomatékosította a politikus -, hiszen itt nem állásinterjúk várhatóak. Szeretnénk bemutatni - folytatta -, hogy a különböző kormányzati egységek, mennyi területen kínálnak közigazgatási karrierlehetőséget. A közszféra kiszámíthatósága - főleg ilyen válságos időkben - növeli a fogékonyságot a fiatalokban a közszolgálat iránt - jegyzete meg.
A programról szólva Rétvári Bence elmondta, hogy a standokon a különböző kormányzati szervek is bemutatkoznak. Az idei beszélgetések fókuszában pedig a tizenkilenc megyei kormányhivatal áll, amelyek lassan a közszféra legnagyobb munkáltatójává válnak. Hiszen - tette hozzá - a megyeszékhelyeken közel ezer fővel tevékenykednek átlagban. Azért is fontos megismertetni a fiatalokkal, mert ez az opció sok vidéki páylakezdőnek helyben jelent munkavállalási lehetőséget.
A sajtótájékoztató zárásaként Rétvári Bence felhívta a figyelmet, hogy idén is meghirdetésre kerül a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program.
Forrás: Kormany.hu

