Szakmai gyakorlat bárkinek
A pályakezdő fiatalok számára ma már elengedhetetlen a szakmai gyakorlat, illetve az így szerzett tapasztalat. A hallgatók elméleti és gyakorlati tudása között lévő űr betöltésére indította programját egy holland szervezet, a La'Met Education. Célja a hallgatók szakmai és gyakorlati felkészítése, másokkal ellentétben nem kívánják növelni a hallgatók mobilitását.
Magyarországra érkezik a La'Met Education
Egyelőre az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel kezdte meg a tárgyalásokat a nyolc éve Hollandiából útjára indított, mára Európa-szerte több országban jelen lévő La'Met Education L.I.F.E. programjáról. A kezdeményezéssel a hallgatók elméleti és gyakorlati tudása közötti szakadékot szüntetnék meg, ami a magyar oktatási rendszerben is probléma, mert főként elméletközpontú és kevés hangsúlyt fektet a gyakorlati tudás elsajátítására - olvasható az Aktív Szemeszerben.
A magyar egyetemek partnerek a kezdeményezésben, megvan bennük az innovációra való szándék. Amint azt Graham La'Met, a program vezetője a lapnak elmondta: a Magyar Rektori Konferencián való bemutatkozáson látható volt, hogy a budapesti és egyes vidéki egyetemek is érdeklődnek a program iránt és készek megkötni a licencszerződést.
Szakmai gyakorlatot a pályakezdőknek
A La'Met Education L.I.F.E. program célja, hogy kitöltse azt az űrt, ami a hallgatók elméleti és gyakorlati tudása között jött létre. Más gyakorlati programokkal, ösztöndíjakkal szembe nem akarják növelni a hallgatói mobilitást, hanem pont az akarják elérni, hogy a hallgatók saját országuk nemzetgazdaságát fejlesszék a megszerzett tudás alkalmazásával. A L.I.F.E. program során a diákok pályakezdőként vehetnek részt egy nemzetközi vagy hazai cég, kormányintézmény vagy alapítvány munkájában, így az egyetemi tanulmányaik alatt megszerzett tudást könnyedén ültethetik át a gyakorlatba.
A hagyományostól eltérően a program résztvevői online módon kapcsolódnak be a cég munkájába, vagyis nem kötelező a helyszínen lenniük. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a diákok az adott vállalatnál, szervezetnél tartózkodjanak. A program munkatársai úgy vélik: az online környezetben lehetőség nyílik a résztvevőkkel történő tapasztalatcserére, miközben tényleges munkájukkal a hazai gazdaságot fejlesztik a diákok. Bár nem a külföldi gyakorlatszerzésre helyezik a hangsúlyt, a L.I.F.E. program két alprogramjából az egyik erre is lehetőséget biztosít, ezzel segítve azon ország hallgatóit, ahol az állami források nem elegendők.
Dolgozattal ér véget a gyakorlat
A program során a hallgatók egyetemi szakjuknak megfelelően - így nemcsak az üzleti iskolák hallgatói, hanem számos tudományterület tanulói is - egy problémamegoldó tanácsadói projektben vesznek részt. A gyakorlat kezdetekor a diákok egy projektleírást kapnak, elméleti képzéseikre és kifejezetten az egyetem igényeire alapozva. Ezt követően a hallgatók tanáraik segítségével és irányításával dolgoznak, melynek lezárásaként egy dolgozatot kell elkészíteniük, amit az egyetemük és a La'Met Education is értékel. A hallgatók teljesítményének értékelésére és haladásuk nyomon követésére pedig a program web 2.0-s felülete szolgál. A program végén az elkészített dolgozat minőségét és a befektetett munkát a La'Met bírálja, míg az összegző értékelés alapján a programot koordináló egyetemi tanár minősíti a résztvevőket.
Pályakövetés, elhelyezkedés
Egy hároméves felmérés kimutatta, hogy a volt résztvevők már a második állásinterjút sikeresen zárták, szemben azokkal, akik nem szereztek szakmai gyakorlatot. A megkérdezett munkáltatók szerint is érezhető a különbség a L.I.F.E. program résztvevői és az átlag frissdiplomások között. A programban szerepelők ugyanis olyan képességeket tudnak elsajátítani, mint a kommunikációs és szervezési készségek, amelyek kulcsfontosságúak az első találkozáskor.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

