Egy sikeres karrier felépítése
2010.04.16A hallgatóknak, illetve a már végzetteknek is fejtörést okozhat, ha terveikről vagy a jövőjükről kérdezik őket. A fiatalok egy része nem tudja ugyanis, hogy egészen pontosan hogyan kezdje el pályája építését, karrierje fokozatos megalapozását. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Karrierközpontjának tanácsadóját kérdeztük arról, milyen tényezők befolyásolják a karrierépítést, és mi a siker kulcsa.
Időben el kell kezdeni a tervezést
A karrierépítés hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra, ezért nem szabad már az első kudarc során feladni vagy elkeseredni - tanácsolja Karsai Szilvia, az ELTE Karrierközpont munkatársa. Elmondta: abban az esetben, ha az ember nincsen tisztában azzal, hogy a következő három-négy évben merre szeretne indulni, akkor a startvonalnál meglepetések érhetik. Ezért, aki bizonytalan, annak érdemes már időben elkezdeni az olyan készségek fejlesztését, amelyek a legtöbb karrier-elképzelésben döntő jelentőségűek lehetnek, és sok idő kell hozzájuk. Célszerű már hallgatóként, a konkrét álláskeresést megelőzendő egy-két évben állásbörzékre kilátogatni, ahol az ember képbe kerülhet a munkáltatókkal, és azok elvárásaival. Hozzátette, hogy egy-egy ilyen részvétel sokat lendít a felkészülésen, hiszen a szervezők általában többfajta programot szerveznek, hogy akár a tanácstalan pályakezdők is bele tudjanak kóstolni egy-két dologba.
Sokoldalúság, önismeret és figyelem a siker kulcsa
Karsai Szilvia úgy gondolja, hogy elsősorban önmagára kell odafigyelnie annak, aki tudatosan szeretné építeni karrierjét, mert a siker alapja az idő mellett az önismeret, a sokoldalúság, és a figyelem megléte. Az olyan készségek mellett, mint a kitartás vagy határozottság, a személy tudatossága és önismerete adja meg azt a keretet, hogy mely típusú munkakörök, munkavégzési körülmények megfelelőek számára. Ezért nagyon fontos a hallgató vagy frissdiplomás tudatossága és az élettel kapcsolatos elvárásainak megfogalmazása, valamint annak tisztázása, hogy ő maga mit definiál sikernek. Ezek tudatában a siker első számú kulcsa az, hogy tudjuk mi az, ami elégedettséggel, kellemes érzésekkel tölt el, amitől úgy érezzük, letettünk valamit az asztalra. Egyszóval tudjuk, hogy jó helyen, jó pályán vagyunk. Ha ennek okát meg tudjuk fogalmazni, akkor az oda vezető útra is könnyebb lesz rátalálni - mondta el a szakember.
Nem elég egy állás elnyerése
A sikerhez vezető út egyik legfontosabb eleme a rendszerszemlélet, ugyanis egy karriert építeni kell, és nem elég csupán egy állás megszerzése- szögezte le Karsai Szilvia. Az állás csupán a karrierépítés egyik állomása, mert azt meg is kell tartani. Ehhez mindenképpen szükségesek az olyan személyiségtényezők, mint a munkához való hozzáállás, az affinitás, a fejlődés igénye és a nyitottság. Ugyanis, ha egy munkakört kimerített valaki, akkor annak rutinná válása már nem építi a kezdeti elképzeléseket, hanem stagnálja. Ennek elkerülése érdekében érdemes időnként visszatekinteni, hiszen élethelyzeteink, lehetőségeink, a környezeti adottságok, illetve a saját személyiségünk is változik az idők során, így a kezdeti elképzeléseket néha szükséges felülbírálni, újratervezni.
Keretek közé szoríthat a családi háttér
Mivel a családi háttér mintaként dominál a fiatalok életében, így az könnyen keretek közé szoríthatja a fiatalt a karrierépítésben - figyelmeztet a tanácsadó. Ezért azt ajánlja, hogy érdemes széles ismeretségi kört kiépíteni, hogy ne csupán az otthonról hozott mintát fogadja el eleve adottként a személy, hanem több lehetséges megoldás közül választhasson. Természetesen elképzelhető, hogy több minta megismerését követően mégis a családi a követendő példa, azt tehát nem kell kizárni, csak mérlegelni a lehetőséget.
(A felvi.hu megbízásából készítette az Edupress)

