Végezzen szakmai gyakorlatot Németországban!
2009.08.03A Magyar Mérnökhallgatók Egyesületével közösen hirdet szakmai gyakorlat elvégzésére pályázatot a német DAAD ösztöndíjprogram és az IAESTE (International Association for the Exchange of Students for Technical Experience) szervezete, mely most kifejezetten az agrár-, a műszaki és a természettudományok területén kívánja támogatni az egyetemistákat, főiskolásokat abban, hogy szakmai gyakorlatukat Németországban szerezzék meg.
A gyakorlati idő két-három hónapos időtartamot ölel fel, melyet a fiatalok egyetemi szervezeteknél, kutatóhelyeken, illetve vállaltoknál teljesíthetnek. Egyes esetekben azonban hosszabb gyakorlati időt is eltölthetnek a kiválasztott helyen a diákok.
Az ösztöndíjban részesülők 615 eurós havi díjazásban részesülnek, az utazási költségeket azonban a DAAD nem tudja finanszírozni. Emellett a pályázható helyek egyenként kitérnek az elvárt nyelvi ismeretekre, melyek széles skálán mozognak a jó és az alap ismeretek között, egyes esetekben pedig az angol nyelvtudás jelent előnyt. Pályázni folyamatosan lehet, de legkésőbb december 31-ig kell elküldeni a jelentkezési lapokat.
A Magyarországon diákok által koordinált pályázási rendszer mintegy ezres létszámban fogad gyakorlati programokra hallgatókat a világ számos államából Németországba. Évente az IAESTE januári konferenciáján válik nyilvánossá, mely ország hány helyet birtokol. A pontos gyakorlati helyekről nemzetközi szinten érdeklődhetnek a fiatalok.
A Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete azonos területen szerzett tapasztalatairól és hozzáértéséről árulkodik, hogy 1983 óta több ezer műszakis diák számára intézett már külföldi szakmai gyakorlati álláslehetőséget, az IAESTE pedig 85 tagországa révén évente tízezer diáknak szervez 8-52 hetes gyakorlati munkákat.
Emellett azonban számos egyéb lehetőségeket is felkínál az IEASTE magyar bizottsága, a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete, hasonló tudományterületeken. Így például minimum három hónapos szakmai gyakorlati lehetőségre pályázhatnak rajta keresztül a nappali tagozatos hallgatók a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél.
Forrás: Edupress

