Hogyan legyünk sikeresek az OTDK-n?
2011.05.04A „beteszem a párna alá és reggelre megtanultam" módszer itt nem jön be, ahogy a dolgozatnak sem szokása önmagát megírni. De azt is be kell látni, hogy a legnagyobb szorgalom, a kitartó ambíció, a bőséges szakirodalom, és az alapos kutatás még nem garancia rá, hogy sikeresek leszünk, hiszen az objektív pontozás a fogtündérhez hasonlatos gyerekmese. De akkor mégis mit tehetünk?
A tartalom
Minden szekciónál más-más pontozás van érvényben, így célszerű előre megnézni, hogy milyen szempontok alapján osztályozzák majd a munkánkat, és ahhoz igazítani annak elkészítését. Például, ha ugyanannyi pontot lehet kapni a szerkezetre, formára, témára, mint az eredményekre, akkor ne csak a tényleges lényegi szövegre koncentráljunk. A legfontosabb feladatunk a dolgozatnál, hogy minimalizáljuk a támadási felületeket. Leggyakrabban olyan vádak érhetnek, hogy nem térünk ki elég bőségesen erre vagy arra a fogalomra. Érdemes a szerkezet határait feszegetni, hogy minél több dolog szóba kerüljön, persze, ezt csak akkor engedhetjük meg magunknak, ha nagyon erős a dolgozatunk váza. Szükség van egy világos, átlátható és erős szerkezetre. Ehhez célszerű előre meghatározni a tartalomjegyzéket, vázlatokat készíteni, felírni a címeket, majd - mint a keresztrejtvényt - kitöltögetni tartalommal. Így egészen biztosan nem keveredünk abba a csapdába, hogy túl sok mindent akarunk mondani, míg végül semmit se mondunk.
A külalak
Ne feledkezzünk meg a dolgozat külalakjáról se! Profi élőfej-élőláb, következetes behúzások, talpatlan betűvel a címek, talpas betűvel a főszöveg stb. Ezeket mind megtalálni kiadványszerkesztői tananyagokban a neten is, érdemes átfutni például Mohai István Tipográfiai Alapismeretek c. anyagát. Érdemes elolvastatni egy kívülállóval is az anyagot - ő könnyebben észreveszi a stilisztikai és helyesírási hibákat. A bibliográfiát is külön pontozzák, ráadásul önkéntelen tanári mozdulatsor az irodalomjegyzéknél kinyitni egy dolgozatot. Megmelengeti a bíráló szőrös szívét az idegen nyelvű szakirodalom, amihez manapság meglehetősen könnyű hozzájutni az interneten. Ráadásul nem is készíthető jó dolgozat, ha nem az up to date elméleteket vesszük alapul. Persze, ne essünk abba a bűnbe, hogy lopjuk a bibliográfiát - azon kívül, hogy nem túl szép gesztus, elég átlátszó, és könnyű vele öngólt lőni. Ne bosszantsuk feleslegesen az amúgy is kritikus bírálót, mindent dolgozzunk fel, amire hivatkozunk, de ha mást nem, legalább egy sort említsünk belőle. Sajnos mindezen lépések tökéletes elvégzése után is csak reménykedhetünk a jó pontokban. Talán a legtöbbet mégis egy-egy jól megválasztott ima segít...
Mit mondanak a profik?
„Én a kari TDK-n kapott összes bírálatot javítottam, és az írásbeli formai követelményeket mind betartottam. Ilyenek, hogy hipotézis világosan megfogalmazva stb. Akkor is, ha ettől szájbarágósnak tűnik. A dolgozat nem detektívregény." (Bors Réka, I. helyezett)
„A dolgozatom kisebb-nagyobb megszakításokkal két évig készült, tehát ez azt jelenti, hogy nem foglalkoztam vele minden nap. Fontos ilyenkor, hogy valaki minél többször át tudja gondolni a témáját. Nekem volt, amikor a már meglévő dolgozatom a nagy részét újraírtam." (Urbán Csilla, II. helyezett/ III. helyezett )
A szóbeli
Igen, megkaptuk a bírálatot. Túl kell esünk a düh, a tagadás, az apátia és a rezignáció négyesén, ez bele telik jó pár napba. Ha kellően kiszitkozódtuk magunkat, nekifoghatunk az érdemi munkának. Ne felejtsük el, hogy az ellenfelet is lepontozhatták, illetve akit előnyben részesítettek - pl. max. pontot kapott annak ellenére, hogy tökéletes dolgozat nem létezik - az nem biztos, hogy a szóbelin is brillírozik. Jobb ilyenkor egy kis duzzogás után felvenni az „akkor is megmutatom" attitűdöt. A kulcs a magabiztosság és a gyakorlás.
A legrosszabb, ami egy szóbelin történhet, hogy szétesünk. Ha előtte unásig elpróbáljuk, nem fog hatni ránk a társas gátlás. Tekintsük a szóbelit előadásnak! Egy színdarabbal se egy próba után állnak ki jobb esetben, nem igaz? Gyakoroljuk be az előírt időtartamot és a szófordulatokat. Nem dedós leírni és megtanulni az előadásszöveget, viszont annál rosszabb az egészet felolvasni. Sokkal lazább a performansz, ha a közönség és a zsűri szemébe tudunk nézni közben mosolyogva. Az emberről alkotott vélemény felülírja a zsűriben azt a darab papírt, amit bírálatként elé tesznek rólunk. Így lehetőleg ne legyünk se arrogánsak, se túl modorosak. Itt is elengedhetetlen elem a megfelelő prezentáció, ehhez számtalan útmutatót találni a neten. Legyen hatásos, de ne vonja el rólunk a figyelmet. Egy tökéletes, dinamikus és érdekes prezentációhoz nézzetek körül a prezi.com oldalán!
A sikeres szóbelizők tippjei
„A szóbelire azért fontos készülni, mert az ottani bírálók nem olvassák a dogádat, ezért lényeges, hogy az egészet be tudd mutatni 15 percben. Ezért jó dolog a helyi a forduló, ahol ki tudod magad próbálni. Az előadás utáni kérdésekre nem nagyon lehet felkészülni, arra viszont igen, ha a bírálatban kapsz kérdést.
Ami nagyon jó egy ilyen versenyen, hogy meg tudsz hallgatni másokat, és azok hibáiból is sokat lehet tanulni, mind az előadás, mind annak tartalma tekintetében. Ezért érdemes teljesen más szekcióba is belehallgatni. És persze arról is sokat megtudsz, hogy te hogyan viselkedsz, ha ki kell állnod mások elé." (Csilla)
„A dia jól olvasható legyen, és címszavakban az legyen rajta, amiről beszélek. Egész mondatot én csak a definíciónál írtam rá. A handout is jó ötlet, látják azt, hogy tényleg szeretnéd, ha megértenék." (Réka)
Lelki felkészülés
„Az agykontroll jó módszer, segít ellazulni, jobban memorizálsz, tudatosabb vagy. Meg legalább ötször elgyakoroltam előtte, amíg nem fértem bele a 15 percbe. Folyószöveget írtam vázlat gyanánt, mert ha elakadnék (tudod, az a torokszorítós blokk), akkor legalább fel tudjam olvasni. Részemről még annyi, hogy imádom a témám, és tényleg hiszem, hogy más is szeretni fogja. Úgyhogy csak engedtem a lelkesedésnek, és szerintem ez átragadt a zsűrire is" (Réka)
Talán annyit lehet még mindezekhez hozzátenni, hogy megnyugtató, ha a közönség sorai közé beülnek a barátok, akik csillogószemmel bólogatnak, nevetnek a vicceiden, és öt percenként jelzik az eltelt időt. És legalább van kivel elmenni utána koccintani - bárhogy is sikerült.
Szerző: mohaonline.hu - ösztöndíjak, szakmai gyakorlat, egyetemi élet
- Kocsis Andrea -

