Tanszéket hozott létre a MOL a Pannon Egyetemen
2009.09.11Mol ásványolaj és széntechnológiai intézeti tanszéket hoznak létre szeptemberben a Pannon Egyetemen. Jövő februárban pedig elindítják a Mol ásványolaj és petrolkémiai technológiai mesterkurzust is az intézményben. Az erről szóló megállapodást szeptember 11-én írta alá Veszprémben Rédey Ákos, az egyetem rektora és Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója.
A „Mol-tanszék" helye Veszprém lesz, de emellett Százhalombattán, a Dunai Finomítóban kihelyezett egység működik majd. A vállalat szakemberei több tantárgyat is oktatnak majd a tanszéken, illetve témavezetőt, konzulenst biztosít a cég a hallgatóknak a diplomamunkákhoz, tervezési feladatokhoz. Emellett a tanszéken tanulók a Mol üzemeiben tölthetik el gyakorlatukat.
A szerződés aláírását megelőző sajtótájékoztatón Mosonyi György közölte: a Mol-csoport évente 300 millióval támogatja az itthoni felsőoktatási intézményeket. A Pannon Egyetemmel aláírt stratégiai megállapodás azonban túlmutat az anyagi támogatáson: célirányos befektetés a felelős utánpótlásképzésbe. A veszprémi egyetem segítségével a majdani kollégáikat találják meg és képzik felkészült szakemberré - fogalmazott a vezérigazgató.
Az intézmény rektora az elmúlt csaknem fél évszázad eredményeit ismertetve elmondta: az ásványolaj- és petrolkémiai szakirányon és az azt gondozó tanszéken több mint 1400 okleveles vegyészmérnök és szakmérnök végzett, számos PhD dolgozat, több mint 900 tudományos közlemény és előadás, valamint több mint 20 iparilag megvalósított szabadalom született.
(Forrás: Pannon Egyetem)

