Digitális könyvtár: érettségin innen és túl
A Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár (KFDT) a különböző tudományágakban dolgoz fel jegyzeteket, folyóiratokat, ábrákat és illusztrációkat. A digitális tankönyvek ingyenesek, és az internet segítségével bárhonnan, bárki számára elérhetők.
Ma már elengedhetetlen, hogy a tankönyvek, szakkönyvek, folyóiratok digitális formában - az interneten keresztül - elérhetővé váljanak az érdeklődők számára, melyek felépítése könnyűvé és egyszerűvé teheti a szövegekben történő keresést, mentést, nyomtatást, ezzel segítve az aktív tanulási folyamatokat. Ezért jött létre 2005-ben a digitális tankönyvtár (www.tankonyvtar.hu), melynek célja, hogy nyílt és könnyen felhasználható formátumokban jelenítsen meg és adjon közre különböző tudományágakat felölelő tankönyveket, és az ezekhez kapcsoló folyóiratokat, ábrákat, egyéb illusztrációkat. Az említett elektronikus dokumentumok az irodalomtól az orvostudományon át akár a mezőgazdasági technológiákig, a tudományágak széles skáláját sorakoztatják fel.
A 'Könyvek' XML alapúak, és nyitott-, élénk fejlesztői közösséggel rendelkező DocBook szabvány szerint épülnek fel. Ezen szabvány különböző digitális tankönyv/tananyag pályázatok technikai alapját adta, és adja jelenleg is (a Tankönyvtárban történő publikáláshoz szükséges útmutatókról, segédanyagokról a www.tankonyvtar.hu-n találhat bővebb leírást).
A dokumentumok azonosító metaadat fejléce a Dublin Core szabványt követi. Megjelenítésük, nyomtatásuk HTML, pdf, Word és Ms eBook formátumokban is lehetséges. A tankönyvtár full text keresőfelülettel, metaadat struktúrával ellátva a www.tankonyvtar.hu címen érhető el.
A digitális könyvtárban kiadók jelentetik meg ingyenesen tankönyveiket, mint például az Osiris, Typotex, Panem, Balassi, a Mezőgazda- vagy éppen az Enciklopédia kiadó. 2006. óta működik az Ábratár, melyben jelenleg mintegy 50 000 fotó, térkép, ábra, grafikon, képlet és egyéb illusztráció szerepel.
Külön kiemelendő, hogy a História folyóirat összes évfolyama elérhető 2004-ig a Tankönyvtár felületén. 2008-ban a SuliNova adatbankot is beépítették a Tankönyvtárba, így további negyvenezer oldal közoktatási segédanyag került be az állományba. Jelenleg ennek szakmai frissítése folyik.

