Infokommunikációs gyakornoki program
2010.03.12Alap- és mesterképzésen tanuló hallgatóknak hirdet gyakornoki programot a Telekom. A mérnökök és közgazdászok mellett egyéb szakterületek képviselői is jelentkezhetnek a szeptemberben induló programra. A legalkalmasabb diákokat önéletrajz, esetenként pedig tesztek és interjúk segítségével választják ki. A legjobbak az első két hétben a szervezetet bemutató előadásokon vesznek részt, melyet egy 18 hetes gyakornoki idő követ. A munkavégzés körülbelül naponta négyórás időtartamot foglal magában, a rugalmas beosztás mellett pedig havi bért kapnak a fiatalok. Az érdeklődők március 15. és május 1. között adhatják be jelentkezésüket.

