Hallgatói Nap a HIK-ben
2010.02.05Kapcsolódó tartalmak
Új arcát mutatja be a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (HIK). Egy heti rendszerességgel jelentkező programsorozatot indít ugyanis el, melynek nyitóeseménye a február 18-ára tervezett hallgatói nap.
Új programsorozatot indít a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ a vizsgaidőszak után. A nyitórendezvényt február 18-án tartják: az eddigi szolgáltatásokat kibővítve és számos kulturális eseménnyel megfűszerezve igyekeznek megteremteni az itthoni hallgatói élet központi terét.
Az eseményre ellátogatók megtudhatják, hogyan alakul idén a felvételi rangsor, segítséget kaphatnak a karriertervezéshez, valamint információkat szerezhetnek a diplomán túli élet lehetőségeiről. Első kézből ismerhetik meg a nemzetközi gyakornok program részleteit, és nem utolsó sorban itt hallhatnak majd a HIK partnerei által kínált nyelvtanulási lehetőségekről.
Az érdeklődők ezeken túl kulturális és kultúraközi témájú előadásokon vehetnek részt, sőt a VIII. kerület rejtett zugait is megismerhetik a Beyond Budapest alternatív sétáján. Talán a párkapcsolatokról is kiderül néhány titok Végh József pszichológus előadásán. A különböző témájú előadások, illetve programok reggel tíztől egészen este tíz óráig folyamatosan követik majd egymást. Este egyébként a Magashegyi Underground koncertjét élvezhetik a HIK aulájában.
Érdemes tehát eljönni a hallgatói napra, amely a HIK műemléképületében, a Reviczky utca 6. szám alatt (pár lépésre a Kálvin tértől) lesz.
Lehetőség van előre jelezni a részvételt, azok között pedig, akik előregisztrálnak, ajándékcsomagokat sorsolnak ki.

