Az Év honlapja 2009
2009.11.19Oktatási kategóriában a matekerettsegi.hu, ifjúságiban pedig az FC-Arsenal.hu lett az Év honlapja 2009-ben. Az elismerés számos kategóriájának győzteseit október 18-án hirdették ki a Balatonalmádiban tartott díjátadó gálán.
Kiosztották az Év honlapja 2009 győzteseinek járó elismeréseket a Balatonalmádiban tartott XIX. Országos Marketing Konferencián. Az évente meghirdetett pályázatra 251 nevezés érkezett, ebből választotta ki a 11 tagú szakmai zsűri a legjobbakat. Mint Varga István, a díj alapítója elmondta: idén sem volt könnyű dolguk. A legszorosabb verseny a Szolgáltatás, a Márkasite, illetve a Kormányzat és települések kategóriákban volt.
Oktatási kategóriában matekerettsegi.hu vitte el a pálmát, az ifjúságiban pedig a az FC-Arsenal.hu készítői vehették át az elismerést. Az utóbbi osztály nyertesét azonban nem a szakmai zsűri nevezte meg, hanem a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatói döntöttek róla. A Közönségdíjat az elmúlt évhez hasonlóan idén is a www.myvip.hu közösségi oldal vihette haza.
A további díjazottak Az év honlapja hivatalos honlapján találhatóak meg.

