Az OECD felsőoktatási javaslatairól
2008.12.10A hallgatók és az állam közös finanszírozásában képzeli el az OECD világszervezete a felsőoktatást. A hazai tény - miszerint a hallgatók fele ma is fizet egyetemi, főiskolai tanulmányaiért - társadalmi fogadtatását feszegették a nemzetközi szakértők. A "fizetős-nem fizetős" hallgatói szisztémát a magyar előadó a dogmatikus érvelés technikájával magyarázta az OECD felsőoktatást érintő jelentésének eredményeiről tartott budapesti konferencián, december 1-2-án. Tovább »
Péntekig érvényesek a korábbi diákigazolvány-matricák
2008.10.302008. október 31-ig, e hét péntekig érvényesek a 2007/2008-as tanévére, illetve annak 2. félévére kiadott érvényesítő matricák a diákigazolványokon. Novembertől már kizárólag a 2008/2009-es tanévre - illetve felsőoktatási hallgatók esetében a tanév 1. félévére - szóló kis bélyeget szabad használni, és csak ezt fogadják el a közlekedési társaságok jegyvizsgálói Tovább »
Fókuszban a hallgatók - nemzetközi szeminárium itthon a bolognai folyamat szociális dimenziójáról
2008.10.18Hogyan lehet igazságosabbá, méltányosabbá, mindenki számára egyenlő eséllyel hozzáférhetővé tenni az európai felsőoktatást? És milyen adataink vannak egyáltalán arról, hogy hogy élnek, miből élnek a hallgatók, a leendő hallgatók Európában? Mit tehet az EU, mit az adott ország, s mit tehetnek az egyes intézmények a méltányosabb hozzáférés, a jobb hallgatói életkörülmények és a tanulmányok sikeres befejezése érdekében? És mindezek hogyan mérhetők? Tovább »
Erdélyi magyar intézményi találkozó
2008.10.13Az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények oktatói találkoztak Székelyudvarhelyen, hogy a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának (MÜTF) kihelyezett képzésének tíz éves jubileuma alkalmából, szeptember 25-én cseréljenek eszmét a tudásról, valamint az intézmények és a piac közötti sikeres együttműködésről. Tovább »
Idegen nyelvű képzések - a felsőoktatás jövőképe?
2008.10.02Az idegen nyelvű képzések a nyelvi ismeretek bővítésén túl egy nemzetközi közegbe vezetik be a hallgatókat, a távolságokat leküzdő fejlődés szakaszában pedig fontos, hogy a fiatalok minél előbb szerezzenek tapasztalatokat az egyes kultúrák szokásairól, a velük való együttélésről. Tovább »
Az idősebbek maradtak távol a felvételitől
2008.09.30Idén leginkább azért csökkent a jelentkezők száma, mert az idősebb jelentkezők sokkal kisebb arányban felvételiztek, mint korábban - hangzott el az Educatio Kht. kedden rendezett budapesti sajtóreggelijén, melynek apropója a Felsőoktatási Műhely című periodika legújabb számának megjelenése volt. Tovább »
Tanszéket hoz létre a Borsodchem Miskolcon
2008.09.24Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem (ME) és a BorsodChem Zrt. szeptember 19-én, mely az egyetemi szintű vegyipari oktatás fejlesztését, a régiós vegyipari szakemberek képzését, valamint a vegyipari kutatást és fejlesztést támogatja. Tovább »
Német-Magyar Felsőoktatási Napok a Műegyetemen
2008.09.24Első alkalommal rendezik meg a Német-Magyar Felsőoktatási Napokat 2008. szeptember 26-27-én Budapesten. A program része egy felsőoktatási vásár is, ahol a német felsőoktatási intézmények és a magyarországi német nyelvű képzések mutatkoznak be. A rendezvényre azokat a hallgatók, kutatókat várják, akik Németországban szeretnének tanulni vagy kutatni. Tovább »
| « vissza | elsõ oldal | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 |
utolsó oldal
|
elõre »
|

