IAESTE InPulse - Verseny az időért
IDŐgép témában írt ki pályázatot az IAESTE - Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete. A jelentkezőknek olyan munkákat kell készíteniük, amelyek felgyorsítanak egy folyamatot, így spórolnak időt felhasználójuknak. Tovább »
Hallgatók is értékelnek az idei Év honlapján
2009.09.15Idén immár nyolcadik alkalommal hirdette meg "Az Én Honlapja" pályázatot a Magyar Marketing Szövetség. A verseny Ifjúsági kategóriájának pályaműveit idén is a BGF kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik. Tovább »
Tanszéket hozott létre a MOL a Pannon Egyetemen
2009.09.11Mol ásványolaj és széntechnológiai intézeti tanszéket hoznak létre szeptemberben a Pannon Egyetemen, a Mol ásványolaj és petrolkémiai technológiai mesterkurzus pedig jövő februárban indul majd - erről írt alá szerződést Rédey Ákos, az egyetem rektora és Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója szeptember 11-én, Veszprémben. Tovább »
Indul a tanév a felsőoktatásban
2009.09.07Szeptember első és második hetében a legtöbb egyetemen és főiskolán megkezdődik a 2009/2010-es tanév, idén ősszel több mint 106 ezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait. Szép számmal vannak köztük, akiknek nem ismeretlen az egyetemi élet, hiszen mesterképzésre vették fel őket, így nem először tanulnak a felsőoktatásban. Tovább »
Felsőoktatási Minőségi Díj az SZTE-nek és a BMF-nek
2009.09.03Az oktatási és kulturális miniszter döntése alapján az SZTE-t és a BMF-et ismerték el Felsőoktatási Minőségi Díjjal. Felsőoktatási kategóriában a Budapesti Gazdasági Főiskola arany fokozatú elismerő oklevelet, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem pedig bronz fokozatú elismerő oklevelet kapott. A díjakat a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségein adják át. Tovább »
Cégünk is ott lesz az Oktatás Hetén
2009.09.03Csaknem kétszáz kiállító várja az öt oktatási témájú rendezvényt összefogó Oktatás Hetére ellátogatókat a HUNGEXPO B pavilonjában. A szeptember 9. és 13. között megrendezett eseményen az Educatio Nonprofit Kft. is képviselteti magát. Tovább »
Közös tanévet nyit a BKF és a HFF
2009.09.02Az ezredfordulóig ugyan számos egyetemi főiskolai integráció tanúja lehetett a magyar közélet, tavaly a Tessedik Sámuel Főiskola és a Szent István Egyetem egybeolvadásáról számoltak be a hírek, szeptemberben pedig közös tanévnyitót tart a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Heller Farkas Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája. Tovább »
Felzárkóztató tárgyak a természettudományi szakokon
2009.09.01A jelentkezők számának folyamatos csökkenése mellett már a színvonal sem a régi a természettudományi területen. Az okok összetettek: az oktatás elméletközpontú, ami nem motiválja a diákokat, és a tantárgyak nehézsége sokakat elriaszt. A természettudományos érdeklődés felkeltésére számos pályázat és program indul. Tovább »
| « vissza | elsõ oldal | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 |
utolsó oldal
|
elõre »
|

