Természettudományos tárgyak a tanulmányi pontokban
| 1 2 3 4 5 6 7 8 |
előre »
|
A 2012. évi pontszámítási változások egyike a tanulmányi pontok számításának módosulása. A választott tantárgy ezentúl kizárólag természettudományos tárgy lehet. De hogy befolyásolja ez a pontjainkat?
Mit értünk természettudományos tantárgy alatt?
A kétszintű érettségi rendszer bevezetése után a középiskolában tanulható tantárgyak esetében egyszerűbb a helyzet, mivel minden iskolában ugyanolyan néven tanulhatók természettudományos tantárgyak, ezek pedig a következők lehetnek: fizika, kémia, biológia, földrajz, vagy természettudomány.
A 2005 előtt tanult középiskolai tantárgyak esetében már számos, tartalmában természettudományosnak tekinthető, de elnevezésében meglehetősen változatos tantárggyal találkozhatunk. Ilyen esetekben az Oktatási Hivatal döntött arról, hogy az adott tantárgy tematikailag tekinthető-e természettudományos tantárgynak. Ezek listája letölthető a Felviről is.
Hogyan kell megadnom jelentkezéskor a választott természettudományos tantárgyat?
Jelentkezéskor egy vagy két különböző természettudományos tantárgy eredménye adható meg.
A pontszámítási szabály értelmében egy - legalább két évig tanult - választott természettudományos tantárgy utolsó két év végi eredményeit kell megadni, vagy pedig két különböző, egyenként legalább egy évig tanult természettudományos tantárgy utolsó év végi eredményeit.
A két lehetőség vagylagos, és az utóbbit, vagyis a két különböző természettudományos tantárgy eredményét csak akkor lehet figyelembe venni a tanulmányi pontok számításakor, ha:
- a jelentkező nem rendelkezik eredménnyel egy legalább két évig tanult természettudományos tantárgyból, viszont van eredménye két különböző, ám csak egy-egy évig tanult természettudományos tantárgyból. (Jellemzően különböző szakmai képzést is megalapozó szakközépiskolákban fordul elő.),
- a jelentkező rendelkezik egy (vagy több) legalább két évig tanult természettudományos tantárgyból eredménnyel, de emellett rendelkezik egy (vagy több) csak egy évig tanult természettudományos tantárgyból is eredménnyel, azonban ez utóbbi eredménye kedvezőbb.
Ebben az esetben is adott a lehetőség, hogy két különböző természettudományos tárgy eredményét adja meg jelentkezéskor.
Ennek megfelelően jelentkezéskor a középiskolai tantárgyak eredményeire vonatkozó táblázatban vagy egy választott természettudományos tantárgy szerepel és annak utolsó előtti és utolsó tanult évének év végi eredménye jelenti a tanulmányi pontok számításának részét - vagy pedig két különböző választott természettudományos tantárgyat kell beírni és ebben az esetben a két tárgy utolsó tanult év végi eredménye jelenti a tanulmányi pontok számításának részét.
A továbbiakban öt gyakorlati példát hozunk arról, hogy is néz ez ki a gyakorlatban
- 1. Természettudományos tárgyak a tanulmányi pontokban
- 2. a) Legalább két évig tanult természettudomány tárgy (vagy tárgyak)
- 3. b) Csak egy évig tanult természettudományos tárgyak
- 4. c) Két évig tanult és egy évig tanult természettudományos tárgyak
- 5. d) Több, legalább két évig tanult természettudományos tantárgyak
- 6. e) Egy évig tanult természettudományos tantárgy és két évig tanult természettudományos tantárgyak
- 7. Aki nem tanult természettudományos tárgyat
- 8. Egyéb tudnivalók a tanulmányi eredmények igazolásához


