Tanulmányi pont számítása
| 1 2 |
előre »
|
Kapcsolódó tartalmak
Cikkünkben a tanulmányi pontok számítását részletezzük. Igyekeztünk összeszedni minden információt, amire szüksége lehet annak, aki érvényesíteni szeretné pontjait: számítási módszert, igazolás módját, kivételeket. Gondoltunk a régebben és a most érettségizőkre egyaránt.
A tanulmányi pontokat csak abban az esetben veszik figyelembe a felvételi összpontszám számításakor, ha az a jelentkezőnek kedvező. Nem kell tehát aggódnia azoknak, akik nem teljesítettek túl jól középiskolás éveik alatt. Ők koncentráljanak arra a két érettségi tárgyra, amiből az adott szakon az érettségi pontokat számolják.
Alapképzési szak, illetve osztatlan mesterképzések esetén az alábbi két pontszámítási mód alkalmazható:
- a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összege, hozzáadva a többletpontokat, vagy
- az érettségi pontok kétszerese, hozzáadva a többletpontokat.
A tanulmányi pontszám a maximálisan elérhető 500-ból legfeljebb 200 pont lehet.
A meghatározott öt tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi érdemjegyeinek összege, majd az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét. Ehhez adják hozzá a jelentkező érettségi bizonyítványában szereplő eredményei közül a négy kötelező és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményeinek átlagát egész számra kerekítve.
Időkorlát nélkül számolnak tanulmányi pontot az alapképzésre, osztatlan mesterképzésre, valamint felsőoktatási szakképzésre jelentkezőknél.
1) Középiskolai eredmények (maximum 100 pont)
Az alábbi öt tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi érdemjegyeinek összege:
- Magyar nyelv és irodalom: Ezt a két eredményt a jelentkezéskor külön sorban kell feltüntetni, de a pontszámításnál évenként a 2 osztályzat átlagát kell kiszámolni kerekítés nélkül.
- Történelem
- Matematika
- Idegen nyelv: Ha a jelentkező nem tanult idegen nyelvet, akkor helyette a nemzetiségi nyelv, nemzetiségi nyelv és irodalom jegyeinek átlaga számít. Azonban ha tanult idegen nyelvet, akkor mindenképpen szerepelnie kell ebben a listában. Ha több idegen nyelvet is tanult, akkor azt kell választani, amelyiket legalább két évig tanulta, és persze, amelyiknek jobb az eredménye.
- Választott természettudományos tantárgy: A jelentkezőnek egy, legalább két évig tanult természettudományos tantárgyat vagy két, legalább egy évig tanult természettudományos tantárgyat kell választania, amiből kapott év végi osztályzatot, és szerepel a tárgy, illetve az eredmény a középiskolai bizonyítványában. Nem kell megegyeznie a tárgynak a választott érettségi tárggyal. Érdemes azt a tárgyat választani ötödikként, ami a bizonyítványban szereplő legjobb eredmény, de megfelel a fenti kitételeknek. (Természettudományos tantárgyak: fizika, kémia, biológia, földrajz, földünk és környezetünk, természettudomány.)
Ha a jelentkező középiskolai tanulmányai során nem tanult természettudományos tantárgyakat, akkor külön kérvényeznie kell, hogy helyettük más tantárgyat vegyenek figyelembe. Ehhez ki kell töltenie egy kérvényt, és mellékelnie kell a középiskolai bizonyítványa másolatát az összes évfolyamáról.
| Az öt tárgy két utolsó tanult év végi eredményeit kell összeadni. Ha mind az öt tárgyból mind a két évben jelese volt a jelentkezőnek, akkor ez 50 részpontot ad ki. Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét. |
Mivel a jelentkezéskor ezeknek a tárgyaknak az utolsó és az utolsó előtti tanult év eredményeit kell megadni, ezért nem kell feltétlenül olyan tárgyat választani, amit négy évig oktattak. Olyan tárgy természettudományos tantárgy, vagy idegen nyelv tantárgy is választható, amit pl. a jelentkező 9, 10. és 11-ben tanult, azonban 12-ben nem. Ebben az esetben a 10-es és 11-es eredmények igazolására van szükség.
A történelem tárgyat a legtöbb középiskolában a tanulmányok teljes ideje alatt oktatják, azonban kizárólag a 11-es és 12-es eredményeket lehet a jelentkezéskor megadni. (Még akkor is, ha esetleg a korábbi eredmények jobbak lennének.)
Kizárólag olyan középiskolai eredményeket vesznek figyelembe, amiket a középiskola évei alatt szerzett a jelentkező, és szerepel a középiskolai bizonyítványában. Nem számítható pl. az érettségi bizonyítvány megszerzése utáni képzésben megszerzett eredmény (technikusi, okj-s képzés során szerzett bizonyítványban szereplő eredmény).
Amennyiben a jelentkezőnek a felsorolt tantárgyak valamelyikéből igazolható okból nincs osztályzata, a nem tanult tárgy helyett egy másik, legalább két évig tanult tantárgyból elért osztályzatait kell figyelembe venni a tanulmányi pontok számításakor. Erre azonban kizárólag akkor van lehetőség, ha a jelentkező igazolhatóan nem tanulta valamely tárgyat, pl. középiskolai tanulmányai alatt nem tanult idegen nyelvet, vagy valamely kötelező tárgyból felmentést kapott.
Ha a jelentkező valamelyik kötelező tárgyat - magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem - nem ezen a néven tanulta, akkor az ennek a tárgynak megfelelő középiskolai tárgyat kell megadni a jelentkezéskor. Kizárólag akkor van erre lehetőség, ha a jelentkező igazolni is tudja pl., hogy "társadalomismeret" néven tanulta a "történelmet". Erről az iskola által kiállított igazolás másolatát kell csatolni a jelentkezéshez a középiskolai bizonyítvány mellé.
A középiskolai eredmények igazolása
A középiskolai eredmények igazolására a középiskolai bizonyítvány másolatának minden olyan oldalát csatolni kell a jelentkezéshez, ami a tanulmányi pontok számításához szükséges középiskolai eredményeket támasztja alá. Naplómásolat nem megfelelő az igazoláshoz, mivel azon nem szerepel a jelentkező neve.
Ezek tipikusan a 11. (3.) év végi, 12. (4.) év végi eredmények. Ha azonban a tanulmányi pontok számításához szükséges tárgyat a jelentkező nem az utolsó két évben tanulta, akkor azokat az oldalaknak is kell csatolni a másolatát, ami a korábbi eredményeket igazolja.
A középiskolai bizonyítvány hiánya, vagy hiányos benyújtása azt eredményezi, hogy nem számolható ki a jelentkező tanulmányi pontja!
Ha az e-felvételiben tölti fel a másolatot, vagy a jelentkezési lap mellé rakja be a borítékba a jelentkező a dokumentumot, akkor elegendő, ha szerepel rajta a jelentkező neve (ezzel igazolja, hogy valóban a felvételizőé).
Ha a jelentkezési határidő után, postai úton vagy személyesen csatolja jelentkezéséhez, akkor fontos, hogy ezen kívül minden oldalon szerepeljen a felvételi azonosító szám is a fénymásolatokon. Az e-felvételiben feltöltött dokumentumokon továbbra is elegendő, ha a jelentkező neve szerepel
- 1. Középiskolai eredmények
- 2. Érettségi eredmények


