Mindent az érettségi pontokról
| 1 2 3 |
előre »
|
Kapcsolódó tartalmak
Mielőtt elkezdenénk az ismertetését, felhívjuk a figyelmet, hogy a pontszámítás körébe tartozó fogalmak közül ez alkalommal kizárólag az érettségi pontokat járjuk körül. Az itt összefoglalt ismeretek a pontszámítási módszerek és fogalmak ismeretével együtt nyer csak teljességet.
Mint azt már korábban is írtuk, az érettségi pontok számítása kötelező alapképzésen, egységes, osztatlan képzésen (kivéve, ha a szakon gyakorlati vizsgát írnak elő), így a legalapvetőbb feltétele a jelentkezésnek, hogy az 1. sz. táblázatban megadott érettségi tárgyak közül kettőből a felvételiző a meghatározott szinten érettségi eredménnyel rendelkezzen - tehát teljesítse az érettségi pont számításához szükséges feltételeket, és ezeket az eredményeket legkésőbb a hiánypótlási határidőig dokumentummal igazolja.
Meg kell említenünk, hogy felsőfokú szakképzésen is lehetőség van érettségi pont számítására, de ezeknél a szakoknál némi eltéréssel állapítják meg az érettségi pontokat.
Mi is az az érettségi pont?
Két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményei alapján számolt pontok az érettségi pontok.
Az érettségi pontok száma - a közép- és az emelt szintű érettségi vizsga esetén egyaránt - egyenlő az érettségi vizsgán az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel.
Számításának módja egyszerű:
- az egyik tárgy százalékos eredménye = érettségi pont egyik része,
- másik tárgy százalékos eredménye = érettségi pont másik része.
Így az érettségi pont maximálisan 2-szer 100, azaz 200 pont lehet.
Minden alapképzésen (egységes, osztatlan képzésen) két érettségi tárgyból számolják az érettségi pontokat (az 1. sz. táblázatban meghatározottaknak megfelelően).
Ez alól kivétel: az 1996 előtt érettségi vizsgát tett, felsőfokú végzettségű jelentkező érettségi pontjait, amennyiben a meghatározott érettségi vizsgatárgyak közül csak egy eredményével rendelkezik, az ennek alapján megállapított eredményének kétszerezésével kell meghatározni. Amennyiben a jelentkező a meghatározott érettségi vizsgatárgyak közül legalább két tárgy eredményével is rendelkezik, úgy érettségi pontjait az általános szabály szerint (két érettségi vizsgatárgyból) kell megállapítani.
Figyelem! További kivétel, hogy amennyiben a jelentkező nem a kétszintű érettségi rendszerben érettségizett és felsőfokú végzettséggel rendelkezik, akkor nem kötelező a jelentkezési feltételként meghatározott emelt szintű érettségi vizsga letétele sem.
Az 1. sz. táblázat
A felsőoktatási intézmények közösen meghatározták, hogy az alapképzési szakokra (egységes, osztatlan képzésekre) jelentkezőknek képzési területenként, illetve szakonként melyik két érettségi vizsgatárgy eredményéből számolják ki az érettségi pontokat.
Az érettségi követelmény tehát kizárólag attól függ, hogy milyen szakról van szó, attól nem, hogy azt melyik felsőoktatási intézmény hirdeti meg. A felsőoktatási intézmények nem módosítják a képzési területen előírt érettségi vizsgatárgyakat, azoktól egyedileg nem térnek el.
Az 1. sz. táblázatban találhatók meg az egyes szakok érettségi követelményei, amiket a felsőoktatási intézmények a képzési területükre, azon belül pedig a szakokra vonatkozóan meghatároztak. Ez a táblázat tehát minden alapképzésre és egységes osztatlan képzésre jelentkezőnek az egyik legalapvetőbb információforrás.
Milyen érettségi tárgyakat vesznek figyelembe?
Az érettségi pont megállapításakor figyelembe veszik az összes olyan érettségi eredményét a jelentkezőnek:
- amit megfelelő módon (az érettségi bizonyítvány, illetve tanúsítvány másolatának csatolásával) igazolt
ÉS
- ami az adott szakon figyelembe vehető, illetve amit kötelező figyelembe venni (1. sz. táblázat)
ÉS
- ami (a követelményként előírt tárgyak közül) a jelentkező számára a leginkább kedvező, figyelembe véve az esetleges emelt szintű eredményért járó többletpontokat is.
- 1. Az érettségi pont
- 2. Emelt- vagy középszint?
- 3. Kivételek, külföldiek, egyedi esetek és az igazolás módja


