Elhivatottak és határozottak a textiltervező hallgatók
| 1 2 3 |
előre »
|
Rendkívül elhivatottak és határozottak saját életpályájukkal kapcsolatban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) textiltervező hallgatói. Ez nem is meglepő, már a szakra sem könnyű bejutni, hiszen az országban egyedül itt képeznek textilmérnököket.
Eme egyedüliség miatt igen jelentős volt a túljelentkezés a szakra, nappali alapképzésre a 311 jelentkezőből mindössze 24 főt vettek fel. A magas túljelentkezés a bejutás nehézségének megítélésében is szerepet játszik: a megkérdezett hallgatók négyötöd része vélekedik úgy, hogy nehéz bekerülni a textiltervezői szakra.
Ezzel szemben a tanulmányok nehézségének megítélése teljesen más képet fest: jóval alacsonyabb, valamivel több, mint egyharmadnyi azok aránya, akik nehéznek tartják a tanulmányokat. A válaszadók abszolút többségét azonban azok a tanulók teszik ki, akik közepesen nehéznek tartják a képzést. Ez származhat abból, hogy a szak elvégzése során sokféle, művészeti és technológiai jellegű tantárgyakat hallgatnak a szakra felvettek, melyek között nyilván vannak az egyes hallgatók számára könnyebben, illetve nehezebben befogadhatók egyaránt.
Bejutás és tanulmányok nehézsége, diploma értéke

Mindenképpen tanulságosnak mondható a megkérdezettek véleménye arról, mennyit ér diplomájuk az itthoni, illetve külföldi elhelyezkedés során. A hallgatóknak mindössze egyharmada vélekedik úgy, hogy a megszerzett diploma kedvező esélyeket teremt számára az itthoni érvényesülés során, ezzel szemben kétszer ekkora, tehát kétharmadnyi azok aránya, akik szerint végzettségük jó lehetőséget biztosít a külföldi elhelyezkedésben.
Elégedettség az oktatással
A hallgatók mind az oktatás színvonalával, mind a szakismeretek naprakészségével és alkalmazhatóságával meg vannak elégedve. Az utóbbi két tényezővel a megkérdezettek kétharmada, az oktatás színvonalával a válaszadók háromnegyede elégedett, s mindhárom esetben elenyésző - maximum 10 százalék - azok aránya, akik ezzel ellentétes véleményt fogalmaztak meg. Mindhárom vizsgált szempontnál jelentős azok aránya, akik maximális megelégedettségüket fejezték ki.

Teljesen más képet mutat az intézmény szakmai kapcsolatainak megítélése: a hallgatók közel 60 százaléka elégedetlen ezzel a tényezővel, s csupán valamivel több, mint egyötödük tartja megfelelőnek ezeket a kapcsolatokat. Nyilvánvaló, hogy az előzőleg tárgyalt itthoni elhelyezkedési lehetőségek és az intézmény szakmai kapcsolatainak negatív megítélése kapcsolatban áll egymással.
- 1. Színvonalas oktatás, külföldön értékes diploma
- 2. A szolgáltatásokkal is elégedettek, bár a sportolást hiányolják
- 3. Tudatos, elhivatott hallgatók


