A felvételi intézményenként: Kecskeméti Főiskola
2011.10.19Kapcsolódó tartalmak
Csaknem 1300-an írták be 2011-ben a Kecskeméti Főiskolát jelentkezési lapjuk első helyére. A régióból legtöbben a gépipari karra jelentkeztek, a tanítóképző karnak azonban már versenyeznie kell a Szegedi Tudományegyetem hasonló képzéseivel.
A legtöbben alapképzésre szerettek volna bekerülni és viszonylag kevesen választottak mesterkurzusokat. A felvételizők 71 százaléka a nappali képzéseket választotta, 90 százalékuk pedig az államilag támogatott helyekre pályázott.
A jelentkezők kétharmada a Dél-Alföldről származik, valamint a két szomszédos régióból - Közép-Magyarország és Észak-Alföld - érkezett a felvételizők további 17 és 11 százaléka. Az ország egyéb részeiről az átlagosnál kevesebben választották a kecskeméti intézményt.
A legtöbben Bács-Kiskun megyéből jelentkeztek - ezen belül is Kecskemétről és környékéről -, de az átlagosnál több felvételiző származik Pest, Csongrád és Békés megyékből is. Érdekes tény, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett a felvételizők csaknem 10 százaléka, ugyanakkor az ebbe a régióba eső Nyíregyház Főiskolára viszont alig jelentkeztek innen. Bár Pest megyéből viszonylag sokan választották a Kecskeméti Főiskolát, a fővárosiak mindössze a jelentkezők alig több mint 2 százalékát teszik ki.
A gépipari és automatizálási műszaki karra jelentkeztek legkevesebben Bács-Kiskun megyéből, a Dél-Alföld egyéb részeiről azonban sokan választották, így itt a legalacsonyabb a régión kívülről érkezők aránya. Pont fordított a helyzet a tanítóképző karon, ahol bár a megyéből sokan, a régió egyéb részeiről viszonylag kevesen jelentkeztek. Ennek oka lehet, hogy a főiskola versenyezni kénytelen a szintén a Dél-Alföldön található Szegedi Tudományegyetem pedagógusképző karával.
A Kecskeméti Főiskoláról készült bővebb elemzésért kattints ide.
A többi intézményről készült elemzésünket ide kattintva olvashatod.


