A felvételi intézményenként: Eötvös József Főiskola
2011.10.19Kapcsolódó tartalmak
Körülbelül ötszázan jelölték meg első helyen 2011-ben az EJF valamely képzését. A két kar közül a műszaki fakultáson több a férfi és nagyobb arányban választják a költségtérítéses képzési formát.
Alapképzésre a felvételizők háromnegyede szeretett volna bekerülni, de a felsőfokú szakképzéseket is az országos átlagnál négyszer többen választották.
Az átlagosnál többen választották a levelező tagozatot, ám a jelentkezők több mint fele így is a nappali képzésekre igyekezett bejutni. Több mint 80 százalékuk államilag támogatott képzést választott, ami magas ugyan, azonban elmarad az országos átlagtól.
A jelentkezők közel kétharmada a Dél-Alföldről származik, míg további 17 százalékuk a szomszédos Dél-Dunántúlról érkezett. Az intézmény tehát elsősorban a közeli régiók felvételizői számára vonzó. Ugyanakkor érdekes, hogy a viszonylag távolabb eső Közép-magyarországi területekről származik a jelentkezők közel 10 százaléka. A legtöbben az intézménynek otthont adó Bács-Kiskun megyéből választották az EJF-et (57,3 százalék), ezen belül is Bajáról és környékéről érkeztek a legtöbben. Emellett a közeli Tolna és Baranya megyékből érkezett a felvételizők további 9 és 6 százaléka.
A két kart külön vizsgálva a pedagógiai, valamint a műszaki és gazdálkodási fakultásokon is a jelentkezők nagy része a Dél-Alföldről származik, utóbbin azonban magasabb a régión kívülről érkezők aránya, itt a felvételizők 44 százaléka él az ország más részein. Nem csak ebben tér el azonban a két kar egymástól. A műszaki fakultáson több a férfi és kevesebben választják az államilag támogatott képzési formát.
Az Eötvös József Főiskoláról készült bővebb elemzésért kattints ide.
A többi intézményről készült elemzésünket ide kattintva olvashatod.


