A jelentkezők 74 százaléka felvételt nyert felsőoktatásba
| 1 2 3 |
előre »
|
Kapcsolódó tartalmak
A tavalyihoz képest 13 ezerrel több gólya érkezhet az egyetemekre, főiskolákra szeptemberben, ugyanis 2009-ben a felvettek száma 94 ezer fölé emelkedett. A bejutottak aránya csökkent 2008-hoz képest: míg tavaly a jelentkezők 83,6 százaléka jutott be a felsőoktatásba, 2009-ben mindez 74 százalékuknak sikerült.
Az elmúlt évek jelentkezői létszámcsökkenése 2009-ben nem folytatódott tovább, a felsőoktatásba jelentkezők létszáma mintegy 30 százalékkal megnövekedett, a tavalyi 96 968 jelentkezőhöz képest idén 127 298-an nyújtották be felvételi kérelmüket valamely felsőoktatási intézménybe. A létszámnövekedés nagyrészt a mesterszakos képzésekre jelentkezőknek köszönhető, akiknek száma a 2008-as évhez képest megháromszorozódott, valamint idén végzett több mintegy 11 ezer nyelvi előkészítő évfolyamra járó, ötéves középiskolai képzésben részesült fiatal. A megnövekedett jelentkezői létszám eredményeként élesebb lett a verseny. A felvettek száma 13 ezer fővel nőtt meg a tavalyi évhez képest: 2008-ban a jelentkezők 83,6 százaléka sikeresen bejutott a felsőoktatásba, 2009-ben mindez 74 százalékuknak sikerülhetett.
Jelentkezők és felvettek, 2008-2009
| Év | Jelentkezők (fő) | Felvettek (fő) |
| 2008 | 96 968 | 81 101 |
| 2009 | 127 298 | 94 301 |
A felvettek több mint fele alap- vagy egységes, osztatlan képzés nappali munkarendjén kezdheti meg tanulmányait; az alapszakos hallgatók között a nappalisok, a mesterszakosok körében a levelezősök lesznek túlsúlyban. Egyre kisebb az esti képzés szerepe, és a távoktatásban részt vevők száma is viszonylag csekély. Felsőfokú szakképzésre idén 11 132 fő nyert felvételt - tavaly a normál felvételi eljárás során mintegy 8 ezren kerültek be ilyen képzésekre -, többségük nappali munkarenden kezdheti majd meg tanulmányait.
Felvettek képzési szintenként és munkarendenként, 2009
| Alap- / osztatlan képzés | Mesterképzés | Felsőfokú szakképzés | |
| Nappali | 50 167 | 5679 | 8969 |
| Levelező | 18 600 | 6429 | 2086 |
| Esti | 628 | 113 | 47 |
| Távoktatásos | 1553 | - | 30 |
A tavalyi évhez képest az államilag támogatott képzésre felvettek száma mintegy 13 ezer fővel növekedett (23,8%), a költségtérítésre felvettek ugyanakkor csak nagyjából 600 fővel lesznek többen, mint 2008-ban. Mindenképp meg kell említeni, hogy a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma mind az összes jelentkezést, mind az első helyes jelentkezéseket figyelembe véve csökkent; az összjelentkezői létszámnövekedés ellenére közel ezer fővel kevesebben kívántak költségtérítéses képzésben részt venni.
Államilag támogatott képzésre jelentkezők és felvettek
| Év | Összes jelentkező (fő) | Első helyen jelentkező (fő) | Összes felvett (fő) |
| 2008 | 81 389 | 77 877 | 52 776 |
| 2009 | 112 579 | 109 449 | 65 343 |
Költségtérítéses képzésre jelentkezők és felvettek
| Év | Összes jelentkező (fő) | Első helyen jelentkező (fő) | Összes felvett (fő) |
| 2008 | 52 243 | 19 105 | 28 325 |
| 2009 | 51 533 | 17 849 | 28 958 |
- 1. Jelentkezők és felvettek, 2008-2009
- 2. Államilag támogatott nappali képzések - szakonként
- 3. Államilag támogatott nappali képzések - intézményenként


