Egy különös bölcsész szak: kulturális antropológia
2005.08.10Kezdetben a szak nevét is nehéz megjegyezni, de nem árt, ha tudjuk: számos végzett kultúraantropológus dolgozik szerte az országban. Na de milyen területen?
Bölcsész szak és sok mindenre használható: mindkettőt el lehet mondani a kulturális antropológiáról, hiszen kutató, muzeológus, újságíró vagy akár tanár is lehet a végzettekből - esetleg mindez egyszerre.
Magyarországon jelenleg két helyen, Miskolcon és az ELTE-n képeznek kulturális antropológusokat. Ma már a nappali képzés keretében mindkét intézményben egy másik szakkal együtt lehet felvenni az antropológiát. A tíz félév elvégzése után, ha a tanári képesítést is megszerzi valaki, okleveles kulturális antropológia szakos bölcsész és tanár szerepel majd az oklevélben.
A szak jellege miatt nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésekre is, például olyan terepmunkákra, amely során a hallgatók megismerhetnek más kultúrákat. Emellett tanulnak látványrögzítést, terepmunka-technikákat, és azt, hogyan alkalmazhatnak pszichológiai teszteket a terepmunkában. Az elméleti tárgyak között szerepel a kulturális antropológia története, az alkalmazott társadalomtudományi informatika és az életmód antropológiai vizsgálata is. Az alapozó képzés után szakirányt választhatnak a hallgatók: akit a média érdekel, tanulhat az antropológiai filmről, de akár el is készíthet egy saját alkotást; mások specializálhatják magukat kutatónak, muzeológusnak vagy éppen vizuális antropológusnak, vagy foglalkozhatnak őstörténettel és társadalomismerettel is.
Tanulni tehát sokfélét lehet, előnye, hogy mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetsző szakirányt: azt a területet, amivel később is szívesen foglalkozna. És hogy mi a szak hátránya (ha egyáltalán nevezhetjük annak)? Talán az, hogy már az egyetemi évek alatt ki kell, hogy alakuljon bennük az elképzelés, mivel szeretnénk foglalkozni. Csak egy diplomával a zsebünkben nem biztos, hogy sokat érünk, emellett jó, ha fel tudunk mutatni szakmai múltat, még akkor is, ha az iskolai feladat volt Az is jó, ha a diploma mellé nyelvvizsgát is szerzünk (esetleg nyelvszakot végzünk el), hiszen így a külföldi munka lehetősége is nyitva áll előttünk.
És hogy mit tud egy végzett antropológus? Először is képes arra, hogy a különböző - mindenekelőtt közép-európai régióhoz tartozó - népek és népcsoportok kultúráját és társadalmi folyamatait, viszonyait kutassa és elemezze. Ugyanakkor át tudja tekinteni a világ kulturális tagoltságát, képes más kultúrák kutatására és megértésére, a kulturális antropológia művelésére és eredményeinek közvetítésére.
Lehet, hogy mindez bonyolultan hangzik, talán azért, mert antropológusként sokféle pálya nyitva áll a végzettek előtt. Például a tanári, ahol oktathat vizuális antropológiát, de részt vehet akár a felnőttoktatásban is. Vagy a muzeológusi-kiállításrendezői tevékenység, ahova szintén elkél a vizualitás. Akit a szociálantropológia érdekel, elmehet társadalomkutatónak, de ma már a közigazgatásban is alkalmaznak antropológusokat. És természetesen ott a kutatói pálya, a doktori tanulmányok, az újságíró, szerkesztő vagy a fotós szakma, és még rengeteg minden.


