Áramlástan és részképzés Amerikában
2005.09.20Egyedül a Miskolci Egyetemen képeznek olaj- és gázmérnököket, akik nem csak felkutatják a még a föld mélyében rejtőző szénhidrogén-mezőket, hanem irányítják annak kitermelését is. Az ide járók elkötelezettek a szakma iránt: a tapasztalatok szerint 90-99 százalékuk a szakirányának megfelelően helyezkedik el.
A tíz féléves, csak nappali tagozatos képzésre érthető módon olyanokat várnak, akik szeretik és értik a matematikát és érdeklik őket a műszaki tudományok. Az olaj- és gázmérnökök tudására ugyanis talán még nagyobb szükség van ma, mint korábban. A felszíni, vagy közvetlenül a felszín alatt lévő készletek lassan-lassan kimerülnek, a szakembereknek újabb lelőhelyeket kell találni. Itt azonban már szempont lehet az ár is: ha az olaj mélyen van, nem biztos, hogy gazdaságos kitermelni, és nem mindegy az sem, milyen technológiával tesszük meg mindezt. Szerencsés esetben a föld mélyében fekvő olaj, amint levegőhöz jut, a nyomás hatására "feljön" - ilyenkor szinte csak irányítani kell. Csakhogy ez nem mindig történik így. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy sok olyan mezőről tudunk, amiből kőolaj lesz ugyan, de leghamarabb pár millió év múlva. Ilyenkor meg lehet gyorsítani a folyamatot egy speciális módszerrel, amit most is folyamatosan tökéletesítenek a tudósok. Az új olajmezők felkutatása mellett a végzett olajmérnökök a szakma más területeivel is foglalkozhatnak. A képzés alatt ugyanis megismerik az iparágnak a kutatással és kitermeléssel foglalkozó ún. "upstream" ágazatát.
Akik nem az olajmérnöki, hanem a gázmérnöki szakirányt választják, a vezetékes földgázellátással kapcsolatos technikai ismereteket sajátítják el. A szakmai törzsanyagon belül a földgáz-előkészítésről, a gázszállításról, a föld alatti gáztárolásról is tanulnak, és megismerik mindazokat a tervezési és üzemeltetési kérdéseket, amivel majd később találkozhatnak. Olyan tárgyaik is vannak, amelyek a gázszolgáltatáshoz kapcsolódnak, a leendő gázmérnököknek ugyanis érteniük kell a gázelosztó rendszerekhez, vagy éppen a földgázfelhasználás lehetséges területeihez. Emellett általánosságban is ismerniük kell a vezetékes energiaellátást, annak műszaki-gazdasági-biztonsági kérdéseit, illetve például az energiahatékonysággal összefüggő problémákat.
Mindkét szakon oktatnak magyar és angol nyelven is, így a szaktárgyak egy részét csak angolul hallgathatják az ide járók. A szaknyelv ismerete arra is jó, hogy aki akar külföldi részképzésben vehessen részt valamelyik külföldi egyetemen.
És hogy milyen hallgatókat várnak a képzésre? Fontos a műszaki érzék, a nyelvtudás és az elkötelezettség; ugyanakkor nagyon fontos, hogy a jelentkező gyors problémamegoldó képességgel rendelkezzen, és feltalálja magát a váratlan helyzetekben. A kihívásokat szerető embereket várnak, főleg, ha a jelöltnek olyan ambíciói vannak, hogy külföldön helyezkedik majd el. Mivel a nyelvtudás nem okoz gondot, akár amerikai, vagy távol-keleti fúrótornyokon is dolgozhatnak majd a végzettek. A Miskolcon oktatott tananyag ugyanis megfelel a nemzetközi követelményeknek.
Az alaptárgyak között mindkét szakirányon szerepelnek természettudományos alapismeretek az ábrázoló geometriától az ásvány- és kőzettanig, de a hallgatók tanulnak vállalat-gazdaságtant, vezetéselméletet és jogi ismereteket is. A szakmai tárgyak között megtaláljuk a hőtant, a kőolaj- és földgáztermelést, a gázfelhasználást és a természeti erőforrások gazdaságtanát is. A szigorlati tárgyak egy része már különbözik: a leendő gázmérnököknek a Gázszállító rendszerek nevű tárgyat kell teljesíteniük, az olajmérnök szakirányon tanulóknak a rezervoármechanika a kötelező.


