Amíg a terv alapján felépül a ház
| 1 2 |
előre »
|
Sok technológiai fázis nyomán, számos lépcsőben valósul meg az építészek álma. A papírra vetett vázlatok kő, üveg és acél formájában öltenek testet. Kinek a feladata a kivitelezés vezetése?
Azt még csak-csak eltalálja bárki, hogy az épületek tervezése és a kivitelezéshez szükséges tervrajzok elkészítése az építészmérnök felelősségteljes munkája. De hogyan valósul meg a papírra vetett álom? Ki a kulcsfigura a kivitelezés során? A helyes megoldás: az építőmérnök illetve a kivitelező építész.
Aki szereti látni a tervek megvalósulását
Az építőmérnöki pálya annak ajánlható, aki szeretné látni a munka gyümölcsét, azt ahogyan megvalósul egy terv, és szeretne ott lenni a terepen, ahol azt is láthatja, hogy milyen hibákat követnek el -mások - a tervezésnél. A terepen végzett munka első lépése még abból áll, hogy mérőszalaggal a kézben azt ellenőrzi az ifjú mérnök, hogy minden kirakott és kiöntött elem pontosan oda kerül-e, ahova kell. Az építőmérnöki feladatkörbe is be kell tanulni. Lelkiismeretesség, alaposság és az emberekkel való bánni tudás lehet a továbblépés alapfeltétele.
A terveket szakszerűen közvetíteni kell a munkatársaknak, megrendelőknek
Az építőmérnökkel szemben fontos szakmai követelmény - értsen a dolgozók, szakmunkások nyelvén. Munkája során ugyanis gyakran közvetlenül kell irányítani a munkatársakat. Jeleznie kell, hogy a tervek szerint mit és milyen sorrendben, hogyan kell megvalósítaniuk. Ráadásul ügyelnie kell az építéssel kapcsolatos adminisztráció részleteire. Az ő kezében van a munkaidő-nyilvántartások vezetése, az anyagfelhasználás követése, különösen a kisebb cégek esetében. Különösen akkor, ha nem állami megrendelések teszik ki a munka javát, hanem egyedi házak kivitelezése a feladat, magánszemélyek a megrendelők az egyeztetések végeláthatatlan sora szükséges. Összhangot kell teremteni a megrendelő, a tervező, a munkások között, foglalkoznia kell a gazdálkodással: mit mennyiért lehet megcsinálni, kinél, milyen anyagokból, mennyi időn belül...
- 1. 1. oldal
- 2. 2. oldal


