A rendezvényszervezéshez hideg fej kell
Jó buli részt venni egy koncerten, kiállításon vagy partin. Átgondoltad már egyszer is, hogy mennyi készséget és képességet igényel a rendezvények szervezése? A minimum, hogy tudj az emberekkel bánni és rendszerben, de a legapróbb részletekre is figyelve gondolkodni.
A kulturális szervező művészeti, szórakoztató, szabadidős és
sport programokat szervez, reklámtevékenységet végez, művészeti csoportokat,
klubokat, szakköröket vezet vagy azok működéséhez nyújt szakmai segítséget,
valamint gazdasági ügyeket intéz.
A jó rendezvény titka, hogy a kiszolgáló személyzet minden tagja tisztában van
a feladatával, annak részleteivel és az időzítéssel. Ráadásul kéznél van az
összes eszköz, amit használnia kell. A rendezvényszervezőnek ezért át kell látnia:
mi a projekt lényege, üzenete, és jó ötletekkel kell előállnia, hogy ezt az
üzenetet eljuttassa a célközönség számára.
Néha száz kéz is kevés
Mint minden üzleti alapon szerveződő vállalkozásnál, az előkészítésben,
a lebonyolításban és a program végén a szálak elvarrásában, a nyújtott szolgáltatás
minőségének kiértékelésében is központi feladata van a rendezvényszervezőnek.
Egy nagyobb sportverseny esetében például négy-ötszáz oldalas forgatókönyv alapján
lehet csak koordinálni a zavartalan együttműködést, az előkészítés pedig akár
másfél évet is felemészt.
A nagyobb létszámú látogatót mozgató rendezvények, nemzetközi programok szervezése
részletekbe menő tervezést és pontosságot igényel. Nem hiányozhat a megfelelő
színű szalvétától kezdve a hírességeket fogadó hostessekig senki és semmi. A
résztvevők és kínálandó szolgáltatások gondos logisztikája hideg fejet, jó szervezőképességet
és mindenre kiterjedő figyelmet igényel.
A jó programszervező
A rendezvények sikerének érdekében a logisztikai feladatok megoldása
mellett jól kell tudni bánni a különböző kulturális hátterű munkatársakkal is.
Hatékony kommunikációs képesség, tárgyalási készség, a munkatársak erősségeit
gyorsan felismerő döntési képesség szükséges az eredményességhez a programszervezés
területén. A fejlett nyelvi kifejezőkészség hiánya, beszédkészség különféle
zavarai hátrányt jelentenek a munka végzésében. A szervezési készség mellett
a józan ész is elengedhetetlen, csakúgy mint az adminisztrációs gyakorlat, számítógép-kezelési
ismeretek.
A sikeres munkavégzéshez egészséges és ép érzékszervek szükségesek, kiemelt
szerephez jut a látás, a hallás és beszédkészség. Mivel a kellemes megjelenés
a szakmában a sikeres munka egyik alapfeltétele, a külső is meghatározhatja,
mennyire tudja megnyerni a programokra a résztvevőket, illetve a közönséget.
A szervezői munkával együtt jár a gyakori utazás, hiszen a programok
megszervezése, lebonyolítása, az előadók és a közönség megnyerése, a kiállítások,
tárlatok megrendezése sok mozgással, állandó helyváltoztatással járó tevékenységet
jelent. A dekorációs munkában, a plakátkészítésnél, illetve elhelyezésnél vagy
a képzőművészeti, népművészeti, fotó stb. szakkörök vezetésénél előnyös lehet
a jó kéz-, illetve ujjügyesség.
Különösen a kisebb településeken működő kulturális intézmények élén a kulturális
szervező nagyon összetett feladatkört lát el: egy személyben szervez, irányít,
reklámoz, gazdasági ügyeket bonyolít le, könyvel, ehhez jó figyelemösszpontosítási
készségre lesz szüksége.
A VIP mindig VIP
A fontos emberek ellátása minden rendezvény során kiemelt feladat. Legyen a meghívott vendég nemzetközi hírű szakember, médiasztár vagy közigazgatás helyi elöljárója - a különleges bánásmód megilleti. A programokhoz kapcsolódó várakozási idők áthidalásáról, az osztályon felüli ellátásról, a személyes biztonságról külön kell gondoskodnia a rendezvény szervezőjének. A tájékozódást segítő térkép mellett biztosított útvonalak kijelölése, a vendégek transzfere is a szervezőt terhelő feladat.
Mindig kell egy "B" terv is
A programok összeállításánál, a rendezvények forgatókönyvének tervezésekor a váratlant is számításba kell venni. Az időjárás váratlan tréfái mellett technikai problémák, késések, közlekedési helyzetek figyelembe vétele is szükséges, hogy minden vendég elégedetten távozzon a programok helyszínéről. Egy nagy szabadtéri koncert esetében például a váratlan áramszünet nem akadályozhatja a fellépőket. Elég üzemanyagot és a zajhatást elfedő távolságot kell tervezni a szükségaggregátorok működtetéséhez. A működőképességet pedig a program napján ellenőrizni is kell. Egy olyan kérdés, amire a zenerajongása alapján kulturális szervező képzésre jelentkező átlag hallgató elsőre talán nem is gondolna...
Krízishelyzetet teremthet a közlekedés, a programra elkésve érkező, türelmetlen látogatók elhelyezése, parkolási lehetőség szervezése és a rendezvényt követően a távozás megkönnyítése alapvető követelmény.


