A pedagógusnak lépést kell tartania a diákokkal
2005.08.12Az egyik legszebb és legfelelősségteljesebb hivatás a pedagógus pálya. Mindamellett, hogy kemény munka elsajátítani és fejleszteni a gyerekekkel való bánásmódot, megannyi örömöt tartogat az elhivatott és a pályára termett tanítóknak.
A pedagógusnak tanulók válogathatnak a szakok közül, lehet belőlük óvodapedagógus, tanító, konduktor és gyógypedagógus. A tanítók az általános iskola 1-6. osztályába járó tanulók oktatásának lesznek a szakemberei. Az első négy osztályban valamennyi tárgyat, az 5. és 6. osztályban legalább egy, az oklevélben megnevezett műveltségi területet taníthatnak. Elméletben pedagógiát és pszichológiát, azok módszertanát tanulják, és az első évtől már gyakorlaton vesznek részt.
Az óvodapedagógus hallgatók a 3 és 7 év közötti korosztály nevelésére készülnek, ahol leginkább preventív és fejlesztő feladatok megvalósítására van szükség. Óvodapedagógusokat egyre gyakrabban alkalmaznak speciális intézményekben, mint például szociális ellátó szervezeteknél, ahol speciális pedagógiai szolgáltatásokat is végeztetnek. A gyógypedagógus képzésben részt vevők a tanulásban akadályozott, enyhe értelmi fogyatékos vagy nehezen tanuló gyermekek és fiatalok speciális nevelési feladataira készülnek fel.
Az OFI statisztikája szerint a tanítói pálya népszerű a felvételizők körében, a legtöbben tanító szakra járnak, és leginkább nők választják ezt a pályát. A jelentkezések intézmény szerinti vizsgálatát tekintve az ELTE vezeti a népszerűségi listát.
Bár élénk vita zajlott arról, hogy a pedagógus hogyan illeszkedjen a bolognai rendszerbe, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja, Hunyady György elmondta, a gyakorlat és elmélet aránya helyesen alakult ki a képzési ágban, és nem lett volna jó a 3+2 éves szerkezetátalakítás.
A gyakorlat már az első évben elkezdődik, mégpedig az órák látogatásával, hospitálásokkal, amit a mikrotanítás követ, vagyis ketten tartanak órát, majd egyedül, a képzés végén pedig tíz hetet töltenek el a tanító jelöltek külső iskolákban. A gyakorlás gyakorló iskolákban történik, ahol mindenféle eszközzel, módszerrel, eljárásokkal találkozik a hallgató, amik persze a ezeken a "mintaiskolákon" kívül máshol nem mindenhol vannak jelen. Éppen ezért, a gyakorló iskolákban megismerheti a lehetőséget, amiket később, pedagógus pályáján alkalmazhat.
Alkalmassági vizsgák
A pedagógus pályára vágyóknak alkalmassági vizsgán kell átesniük minden intézményben, mely három területre terjed ki. Kizáró tényező a beszédhiba, ezért egy beszédalkalmassági vizsgán mérik fel a beszédkészséget. Mivel zenei-esztétikai élményt kell nyújtani a gyerekeknek, ezért zenei hallásra is szükség van, ezt is felmérik. Végül pedig a fizikai követelményeknek is meg kell felelni.
Sokkal nehezebb azonban felmérni, ki az, aki rátermett, fogékony vagy alkalmatlan a pályára, így ezt a tanulmányok közben szűrik ki. Ezt kikerülendő nem árt önkritikusnak lenni, és megvizsgálni magunkban azt, hogy megfelelünk-e ezeknek a követelményeknek. Az sem utolsó szempont, hogy foglalkozott-e már az illető gyerekekkel, bármilyen szituációban. Mindezt persze azért muszáj megtennünk, mert gyermekekkel foglalkozni hatalmas felelősség, aki pedig nem felel meg az elvárásoknak, nem lehet pedagógus.
Csökkenő gyereklétszám, növekvő pedagóguslétszám
Az óvodapedagógusok nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis az 1990-es évek óta néhány százalékkal csökkent a gyermeklétszám, a pedagógusok száma pedig 10 százalékkal növekedett, megjelent a munkanélküliség is. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei kb. két évtized múlva változhatnak pozitív irányban, ekkor szabadulhatnak fel nagyobb számban helyek az óvodákban, ugyanis a legtöbb óvodapedagógus a 30-49 éves korosztályhoz tartozik.
A tanítók között több a fiatal, elhelyezkedési esélyeik kedvezőbbek, bár felmérések azt mutatják, az iskolák többségében az elmúlt öt évben nem létesült új pedagógus státus. Jelentős előnyt lehet viszont a munkaerőpiacon azzal szerezni, ha a tanító kibővíti tanulmányait valamely speciális pedagógiai szakkal. A gyógypedagógusoknak - ha beszél egy nyelvet - különösen külföldön nagyon jók az elhelyezkedési esélyeik, ugyanis egyes országokban nagyon keresettek a magyar gyógypedagógiai szakemberek.
Pedagógusokat képeznek az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, a Debreceni Egyetemen, az Eötvös József Főiskolán, az ELTE-n, a Kaposvári Egyetemen, a Kecskeméti Főiskolán, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán, a Miskolci Egyetemen, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen, a Tessedik Sámuel Főiskolán, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolai Karon.


