A hivatástudat hajtja az általános orvosnak készülőket
2009.03.10Átlagosnál nehezebb bejutás, hosszú tanulmányi idő, nehéz vizsgák. Ez vár arra, aki az általános orvosi szakot célozza meg. A tavalyi jelentkezői létszámcsökkenés ellenére még mindig a nyolcadik legnépszerűbb szak kétezer első helyes jelentkezéssel. A leendő hallgatók dacolnak a nehézségekkel, főként hivatástudat hajtja őket előre.
2008-ban valamelyest csökkent az általános orvosi szak vonzereje. Az Educatio Kht. - OFIK statisztikája szerint az ötödikről a nyolcadik helyre esett vissza a szakok toplistán (a kereskedelem és marketing, a pszichológia és a jog előzte meg). 2008-ban 1939 jelentkezést regisztráltak, amely 17 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. Az ország négy városában képeznek orvosokat: Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden. Tavaly a Semmelweis Egyetemre volt a legnehezebb bejutni (az oda jelentkezők 36 százaléka került be), míg a legkönnyebb a Debreceni Egyetemre (47,9 százalék). Érdekesség, hogy a közel kétezer jelentkező fele a Semmelweis Egyetemet jelölte meg első helyen.
Aki orvosi diplomát akar szerezni, keményen és sokat kell tanulnia. Az érettségi után hat év az általános orvosi diploma megszerzése, ám az önálló munkához rezidens- és szakorvosképzésen át vezet az út, ami további három-öt év. Az általános iskolai és középiskolai tanulmányokat is beleszámítva tehát 21-23 évig kell tanulniuk az orvosi pályát megcélzóknak. A szakot elvégzők véleménye szerint nehezek a szigorlattal záruló elméleti tárgyak (többek között az anatómia, a szövet- és fejlődéstan, az orvosi élettan, az orvosi biológia, a molekuláris biológia) és az orvosi kémiai kollokvium. A végzősök körében a belgyógyászat, a nőgyógyászat, a sebészet, a bőrgyógyászat, a kardiológia, a gyermekgyógyászat nagyon népszerű. Ehhez kezd felzárkózni az aneszteziológia és az intenzív terápia.
Vonzó a nemzetközi karrier
A pálya egyik vonzereje lehet, hogy az orvosi diplomát az EU-tagországok mindegyikében automatikusan elismerik, tehát a nyugat-európai munkaerőpiac nyitva áll. Az utóbbi években meg is indult orvosok "elvándorlása", mely főként a kinti fizetéseknek köszönhető. Míg ugyanis itthon jelenleg bruttó 160 ezer forint körül mozog a kezdő orvosi fizetés - ami 3 év tapasztalattal is csak bruttó 220-240 ezer forintra emelkedik -,addig például Angliában bruttó 1 millió forint is megkereshető (igaz, drágább megélhetési költségek mellett). Általában azonban mégsem a pénz és a külföldi karrier az első számú motiváló erő annak, aki ezt a pályát választja, sokkal inkább az elhivatottság, a másokon való segítés vágya, vagy éppen a szakmával járó, az utóbbi időben csökkenő, de mégis jelentős presztízs.


