Mert pályát választani kell
Egy feladat, amit nehéz lenne kikerülni. Előbb-utóbb mindenkinek el kell gondolkodnia arról, hogy mivel kezdje a szakmai pályafutását. Talán tizenhét évesen egy egész életre tervezni nem érdemes, de mindenképpen hasznos meghatározni az indulás irányát.
Pálya, szakirány, érettségi és fakultációválasztás
A sorrend szokatlannak tűnhet, hiszen középiskolásként többnyire az emelt óraszámban tanult tárgyak közötti választás az első fontos lépés, amit meg kellene tenni. Addig azonban nehéz a döntés, amíg nem tudjuk, mihez is kezdenénk az érettségi tárgyakkal. Célszerű ezért a pályatervek irányából közelíteni, és szakot, szakirányt keresni elsőként. Ezt követően már könnyebb az ehhez kapcsolódó érettségi tárgyat, és a szükséges felkészülést biztosító emelt óraszámú képzést kiválasztani.
A pályaválasztáshoz fontos információt jelentenek a vágyak, igények és a hit abban, hogy egy adott területen eredményesnek tudjuk elképzelni magunkat. Az eredményesség egyik legfontosabb feltétele, hogy az adott szakmára vagy területre jellemző tevékenységeket örömmel, szívesen, hosszú időn át, kitartóan végezzük. Nem szabad elfeledkezni a munka során felmerülő esetleges problémákról sem. Ezért a megalapozott döntéshez először egy jövőképet kellene készíteni, ahol nagyon pontosan elemezzük, mivel töltjük majd az időnket, milyen tevékenységeket végzünk, kikkel, milyen helyszíneken, milyen eszközökkel és milyen feltételek között. Az álmot ráérünk egy következő lépésben közelíteni a valósághoz, amikor végiggondoljuk, milyen valódi munkahelyek kínálhatnak a megálmodotthoz legalább nagy vonalaiban hasonlító lehetőségeket. A szakmákkal, foglalkozásokkal kapcsolatos tudnivalókat a www.epalya.hu oldalon található foglalkozásmappák tanulmányozásával ismerhetjük meg.
Az álmodozás mellett hasznos lehet, ha számba vesszük azt is, miben vagyunk igazán jók. És itt nem csak arról van szó, hogy milyen iskolai tárgyakat tudunk jelesre teljesíteni. Inkább arról kellene gondolkodni, hogy milyen akcióinkért kaptunk elismerést másoktól, vagy éppenséggel mikor veregettük meg a saját vállunkat, hogy jól teljesítettünk egy-egy kihívást, feladatot. Mondjuk, összehoztunk egy fergeteges partit, ahol sok emberrel kellett együttműködni, megszervezni az ellátást, zenét stb. Lehet, hogy ebben a feladatban inkább az emberekkel való beszélgetést, esetleg a pénzügyek irányítását vagy a program felügyeletét élveztük. Ez már azonnal három, a gazdasági képzési irányba sorolható szakmai terület választásához lehet fontos információ.
Gyűjtsük össze, rendszerezzük, hogy milyen készségekkel rendelkezünk, amelyeket nem csak az iskolában sajátítottunk el, és bármilyen helyzetben eredményesen alkalmazni tudtunk. A lista és némi tájékozódás után meghatározhatjuk, mely területeken alkalmazhatjuk eredményesen ezeket a készségeket. Használjuk az internet kínálta lehetőségeket, de kérdezzük meg a környezetünkben dolgozó barátokat, felnőtteket, hogy fontos készségeinket hol alkalmazhatnánk sikeresen. Esetleg tegyünk rövid kirándulást, gyűjtsünk szakmai gyakorlati tapasztalatot a területen.
Ha a szakma vagy szakmacsoport fix, akkor már csak az odáig vezető képzési útvonalat kell megterveznünk. Ebben segítenek a Felvi szakleírásai. A kiválasztott szakokat indító intézményeket a Szakkereső segítségével válogathatjuk ki, további szempontok figyelembe vételével. Dönthetünk arról, hogy milyen rendszerű képzési programot keresünk, vagy melyik városban tanulnánk szívesen.
Pályaorientációs tanácsadás
Az emelt óraszámban tanulandó érettségi tárgyak kiválasztáshoz, a képzési programok közötti válogatáshoz és a pályatervezéshez segítséget nyújt az Educatio pályaorientációs tanácsadója.
A térítésmentes konzultációs folyamat keretében személyes beszélgetések során tisztázható a jövőkép, és önismereti tesztek segítségével pontosabbá tehető a választás. A konzultáció előzetes telefonos bejelentkezés alapján vehető igénybe. Az időpont egyeztetéshez a 06-1/477-3131-es számon érhető el munkatársunk. A konzultáció helyszíne:1122 Bp. Marus utca 19-21.


