A legfontosabb tudnivalók a hallgatói szerződésről
2012.02.01Kapcsolódó tartalmak
Idén szeptembertől hallgatói szerződést kell kötni azoknak, akik állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat. Nézzük meg mit is tartalmaz, mire kötelezi az államot és a hallgatót ez a dokumentum.
A hallgatói szerződés, mint ahogy a neve is mutatja a hallgató és az állam között jön létre (egészen pontosan a hallgató és az állam nevében eljáró Oktatási Hivatal között). A benne foglaltak szerint mindkét fél vállal kötelezettségeket. Az állam azt, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja (állami ösztöndíj, állami részösztöndíj), a hallgató pedig, hogy diplomáját a megszabott időn belül megszerzi és a végzés után 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon fog dolgozni. Az állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal támogatott félévek száma maximum 12 lehet.

Nézzük meg, mit vállal a hallgató a szerződés aláírásával:
- A képzési idő másfélszeresén belül megszerzi oklevelét. Vagyis egy 3 éves alapképzést legfeljebb 4,5 év, azaz 9 félév alatt elvégez és oklevelet szerez.
- A végzést követő húsz éven belül, a támogatott idő kétszereséig hazai munkaviszonyt létesít. Vagyis, ha valaki 3 évig járt állami ösztöndíjjal és/vagy részösztöndíjjal támogatott képzésre, akkor neki a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. Egészen pontosan magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell dolgoznia.
Szintén eleget tesz a kötelezettségnek az is, aki a végzést követő húsz évben a szerződésben meghatározott ideig vállalkozóként dolgozik itthon (a pontos definíció szerint: magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytat). - Visszafizeti a Magyar Államnak az ösztöndíja vagy részösztöndíja kamatokkal terhelt összegét, ha
- oklevelét a megszabott határidőn belül nem szerezte meg, vagy
- a végzést követően, a megadott idő alatt nem volt a szerződésben meghatározott idejű hazai munkaviszonya.
A hallgatói szerződést az állami ösztöndíjas vagy állami részösztöndíjas képzésre felvételt nyert jelentkezők a ponthatárok kihirdetése és a besorolási döntés után az Oktatási Hivataltól kapják majd meg három példányban. Ebből egyet a kézhezvételtől számított nyolc napon belül aláírva el kell juttatni az Oktatási Hivatal részére, valamint egy eredeti aláírt példányt a beiratkozáskor át kell adni a felsőoktatási intézménynek is. Ezek hiányában a felvételiző nem iratkozhat be az ösztöndíjas, vagy részösztöndíjas képzésre.
Mi történik, ha nem teljesíti kötelezettségeit a hallgató
A kötelezettségek nem teljesítése esetén a képzési költség kamatokkal növelt összegét kell visszatéríteni az állam részére. Ez azt jelenti, hogy ha a képzési idő másfélszeresén belül nem szerez az állami ösztöndíjas vagy állami részösztöndíjas hallgató oklevelet, akkor a képzése önköltségének felét, állami részösztöndíjas hallgató esetén a negyedét vissza kell térítenie az államnak. A visszafizetés a szak képzési idejének másfélszerese után, vagy a hallgatói jogviszony megszűnésével válik esedékessé.
Amennyiben a hallgató az oklevelét megszerzi, de azt követően a szerződés szerinti hazai munkavállalási kötelezettséget nem teljesíti, akkor a képzése önköltségét vissza kell fizetnie az államnak, részösztöndíjas hallgató esetében az állam ráfordítása a költség felére terjedt ki, ezért a részösztöndíjas hallgatónak a képzése önköltségének felét kell visszatéríteni.
A hazai munkavállalás azt jelenti, hogy az oklevelet szerzett állami ösztöndíjas magyar joghatóság alatt álló cégnél vállal munkát. A munkavégzés helye lehet külföldön, azonban a munkaadójának magyar joghatóság alá kell esni.
Az oklevél megszerzése utáni 20 évben szükséges az állami ösztöndíjasnak a tanulmányok idejének kétszereséig hazai munkavégzési kötelezettséget teljesíteni, így még a leghosszabb képzés, például a hat éves orvosképzés esetén is nyolc év marad külföldi munkavégzésre. Mindez biztosítja a magyar munkavállalók szabad európai áramlását.
Kivételek
A hitéleti képzésben résztvevő hallgatókat a hazai munkaviszony létesítésére vonatkozó szabályok nem érintik.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói az állami ösztöndíj és az állami részösztöndíj helyett a közszolgálati ösztöndíjat vehetik igénybe, ennek feltételeit nem az állam, hanem az egyetem határozza meg.
A szerződés megszűnése
A hallgatói szerződés akkor szűnik meg, ha a támogatott hallgató teljesítette kötelezettségeit (l. időben megszerzett oklevél, hazai munkaviszony) vagy a Kormány által meghatározott feltételek alapján mentesült alóluk.


