Szolgáltatási szabályzat
1. Bevezető rendelkezések:
1.1. A felsőfokú továbbtanulásra jelentkezők - jogi értelemben - az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való jogukat gyakorolják. Ezen alapjog gyakorlásának feltételeit a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény, módját pedig a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló 269/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet, továbbá a felsőoktatási intézmények felvételi szabályzatai fejtik ki részletesen.
1.2. A felsőoktatási felvételi folyamat tehát egy jogilag rendezett, kvázi közigazgatási eljárás, amely a jelentkező kérelmére indul, végeredménye a felvételről vagy a felvételi kérelem elutasításáról szóló döntés. A meglehetősen összetett eljárás során a jelentkezőt számos jog illeti, és számos kötelezettség terheli, amelyek ismerete, helyes gyakorlása, illetve teljesítése alapvető jelentoségű a továbbtanulni vágyó fiatalok számára. A szabályok felszínes ismerete, az eljárási kötelezettségek hozzávetőleges pontossággal való teljesítése, egy apró figyelmetlenség könnyen a jelentkezés érvénytelenségéhez, vagy a jelentkezőnek a felvételi eljárásból való kizárásához vezethet.
1.3. Bár a jelentkezők oktatási jogaik sérelmére hivatkozva az oktatási jogok biztosához fordulhatnak, illetve a felvételi eljárás során is élhetnek jogorvoslattal, ezek a jogvédelmi eszközök rendszerint csak a sérelmes helyzet/döntés után vehetők igénybe, és a jogsértés előtti állapot helyreállítása az esetek többségében már gyakorlatilag nem lehetséges.
1.4. Mindezekre figyelemmel, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. jogsegély szolgáltatás nyújtásával kíván hozzájárulni a jelentkezők által vétett eljárási hibák megelőzéséhez, illetve az esetleg vétett hibák hatékony, önkéntes kiküszöböléséhez. A cél a jelentkezők jogilag alátámasztott tájékoztatása, támogatása és eligazítása, lehetőleg még az egyes eljárási nyilatkozataik, cselekményeik, megtétele előtt vagy a számukra nem egyértelmű, nem világos döntési helyzetekben.
2. A Felvi Jogász szolgáltatás igénybevételének feltételei:
2.1. A szolgáltatás a problémának a jogasz@felvi.hu e-mail címre történő elküldésével vehető igénybe.
2.2. Az e-mailben megfogalmazott kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által megbízott ügyvéd ad tájékoztatást, jogértelmezést, szintén e-mail-ben, a kérdés elküldésétől számított 5 munkanapon belül.
2.3. A jogsegély szolgáltatás a panaszos számára térítésmentes.
2.4. Az email-ben valós személyes adatok megadása nem kötelező.
2.5. Amennyiben a panaszos kérdésének, problémájának a jogasz@felvi.hu e-mail címre történő elküldésekor személyes adatokat ad meg, hozzájárul ahhoz, hogy az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a panaszos ily módon megismert személyes adatait az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-val megbízási jogviszonyban álló ügyvédnek továbbítsa [1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bek. a) pont].
2.6. Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által megbízott ügyvédet titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tényt és adatot illetően, amelyről a jogsegély szolgáltatás ellátása során szerzett tudomást. E kötelezettség független az ügyvédi megbízási jogviszony fennállásától, és az ügyvédi működés megszűnése után is fennmarad. A titoktartási kötelezettség kiterjed a jogsegély szolgáltatás ellátása körében az ügyvéd által készített és a birtokában levő egyéb iratokra, feljegyzésekre is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz. [1998. évi XI. törvény 8. § (1)-(2) bek.]
2.7. A panaszos kérdésének, problémájának a jogasz@felvi.hu e-mail címre történő elküldésével hozzájárul ahhoz, hogy az ügy általános, minden jelentkezőre érvényes tanulságát az OFIK esettanulmány formájában - a panaszos személyének azonosítására alkalmatlan módon - honlapján közzé tegye.
3. A szolgáltatás tárgya jogi tájékoztatás és tanácsadás az alábbi témákban:
3.1. a felvételre történő jelentkezés szabályai (ki jelentkezhet, mik az első és a további jelentkezés feltételei, hogyan kell jelentkezni, mikor kell jelentkezni szakváltás, második szak felvétele, átjelentkezés, áthallgatás);
3.2. a jelentkező jogai és kötelezettségei a felvételi eljárásban (személyes adatok védelme, hiánypótlás, jogorvoslatok, határidők, mulasztások, igazolási kérelmek);
3.3. hallgatói jogviszony létesítése (beiratkozás, diákigazolvány-igénylés módja és díja);
3.4. a felvételi eljárás díjai (alapdíj, intézményi díjak, a befizetés módja, igazolása);
3.5. a tanulmányok finanszírozása (állami finanszírozás, költségtérítés, költségtérítés-mentesség, költségtérítés-kedvezmények, tandíj, tandíjmentesség, tandíjkedvezmény, ösztöndíjak, juttatások, díjak, térítések, képzési idő).
4. A Szolgáltatás nem terjed ki az alábbiakra:
4.1. beadványszerkesztés;
4.2. jogi képviselet a felsőoktatási intézményekkel szemben, esetleg bíróságok, hatóságok előtt;
4.3. nyilvánvalóan nem jogi természetű kérdések, problémák (az ilyen panaszt előterjesztőket a jogsegély szolgáltatást nyújtó ügyvéd visszairányítja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatához).
5. A szolgáltatást az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. által megbízott ügyvéd a hatályos jogszabályok, különösen a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény, továbbá az ezekhez kapcsolódó alacsonyabb szintű jogszabályok (kormányrendeletek, és OKM rendeletek) értelmezésével nyújtja.
A Felvi Jogász szolgáltatása különösen az alábbi jogszabályok értelmezésével történik:
1. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény
2. A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 1999. évi LII. törvény
3. A felsőoktatási intézmények létesítésének és megszüntetésének eljárási rendjéről szóló 96/1995. (VIII. 24.) Korm. rendelet
4. A felsőoktatási intézmények karainak felsorolásáról szóló 209/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet
5. A felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendelet
6. Az egyetemi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet
7. A hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 119/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet
8. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló 269/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet
9. A külföldiek magyarországi és a magyarok külföldi felsőfokú tanulmányainak egyes kérdéseiről szóló 157/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet
10. A felsőoktatási tanulmányi pontrendszer (kreditrendszer) bevezetéséről és az intézményi kreditrendszerek egységes nyilvántartásáról 200/2000. (XI. 29.) Korm. rendelet
11. A felsőoktatási alapképzési szakok képesítési követelményeinek kreditrendszerű képzéshez illeszkedő kiegészítéséről szóló 77/2002. (IV. 13.) Korm. rendelet
12. A Magyar Akkreditációs Bizottságról szóló 199/2000. (XI. 29.) sz. Korm. rendelet
13. A doktori képzésrol és a doktori fokozatszerzésről szóló 51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet
14. A habilitációs eljárás általános szabályairól szóló 176/1993. (XII. 17.) Korm. rendelet
15. A diákigazolványról szóló 30/1999. (II. 15.) Korm. rendelet
16. A diákigazolványok előállításának, kiadásának és nyilvántartásának rendjéről szóló 15/1999. (III. 24.) OM rendelet
17. A felsőoktatási alapképzési szakok képesítési követelményeiről szóló Korm. rendeletek


